A Kolozsvári Magyar Napok keretében megszervezett Sörözz a pappal. Az egyetemi lelkészek kihívásai című kerekasztal-beszélgetés kedd délután a nemrég felavatott Herepei-ház udvarán zajlott.
Az egyetemi lelkészek mindennapjairól és nehézségeiről beszélgetett Vitus-Bulbuk István, az Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium igazgatójának moderálásával Dávid István, a kolozsvári egyetemisták lelkésze és Furó Félix marosvásárhelyi egyetemi lelkész.
Családias hangulatban zajlott a REFO Herepei-ház udvarán az Erdélyi Református Egyházkerület és az Ifjúsági Egyesület szervezésében létrejött Sörözz a pappal. Az egyetemi lelkészek kihívásairól szóló kerekasztal-beszélgetés.
A meghívott egyetemi lelkészek régóta a pályán vannak, ez idő alatt megtapasztalták milyen üdítő sokszor a fiatalokkal együtt dolgozni, de ugyanakkor mennyire nehéz az elválás, amivel időnként szembesülnek.
Fúró Félix pályafutását a Bákói Református Missziói Egyházközösségbe kezdte, ahol több mint kilenc évet szolgált négy megye területén egyedüli református lelkészként. Egyetemi gyülekezettel először Iași-ban találkozott, ami három egyetemistából állt, de miután a három személy befejezte tanulmányait a történet véget ért. Ezután volt üresedés Marosvásárhelyen, ahol egyetemi lelkészt kerestek, ahová jelentkezett, azóta pedig ott tevékenykedik. Dávid István kezdetben nem akart apja nyomdokaiba lépni és lelkész lenni, mégis ez lett a hivatása. Két gyerekével és feleségével költözött Felső-Nyárádmentére, majd Márkodra és Kendőbe, ahol öt évig szolgált, ezután visszatértek Kolozsvárra, ami szerinte a legjobb döntés volt, amit tehettek.
Abban a kérdésben, hogy milyen egy jó egyetemi lelkész mindketten egyetértettek: olyan, aki ott van a fiatalok között.
Dávid István szerint ez egyre nehezebb, ugyanis „városon kitárultak a falak, a terek és szinte bejárhatatlanná váltak azok a helyszínek, ahol őket elérheted”. Hozzátette, a türelem, a nagylelkűség és a tapintat az, ami nélkülözhetetlen, hogy ott legyen egy lelkészben, egy lelkigondozóban ezáltal pedig elérjen egy fiatalhoz.
„Ma már azt látom, hogy nemcsak a szülészeten divat az, hogy az orvosok türelmetlenségükben eleve császármetszésre írják elő a természetes szülésre képes anyákat, hanem a nagy vallási forrongásban is nagyon gyorsan akarunk megszületni és erőszakos születések is történnek, pedig ki kell várni”
– mondta.
Fúró Félix saját bevallása szerint, úgy szeretne jelen lenni a fiatalok életében, mint egy lelki vezető, egy olyan valaki, akit nem kell magázzanak, nem kell távolságot tartsanak és bármikor megszólíthatnak.
„Ezen nagyon sokan elsőre meglepődnek, hogy ezt hogy lehet, mert otthon nem ezt tapasztalták. Nem érzem úgy, hogy ez valamilyen szinten az én tisztségemből levonna vagy az autoritásomból vesztenék, hanem úgy látom, hogy így tudok közel kerülni hozzájuk”
– jelentette ki. Ugyanakkor hozzátette, az évek múlásával ez egyre nehezebb számára.
Bár az egyetemi lelkészek munkája egyszerűnek tűnik és úgy fest, hogy végtelen idejük van, ez egyáltalán nem igaz. Dávid István elmondta, nehéz órában lemérni azt, hogy mennyi időt tölt a fiatalokkal, olykor hétfőtől egészen vasárnapig tartalmas programok és beszélgetések vannak, viszont van olyan időszak is, amikor ennek ellentéte jellemző. A kolozsvári egyetemisták kedden, csütörtökön és vasárnap találkoznak, ezek köré szerveződnek a további programok és események. Marosvásárhelyen is hasonlóképpen zajlanak a hetek, ezeken túl pedig vannak más tevékenységek, amelyek pár napig, hónapig tartanak, annak függvényében, hogy alakul a tanév.
Az egyetemi gyülekezet sajátossága, hogy egy bizonyos réteget szólít meg, a fiatalok egy olyan életszakaszban vannak, amikor sok minden eldől, sok mindent helyére kell tenni, például a szülőkkel való viszonyt vagy párkapcsolati kérdéseket. Dávid István szerint
„az egyetemi lelkész olyan, mint az orvostársadalomban egy szakorvos, aki egy irányba belenyúl. Attól gyülekezet, mert ezek az emberek azért gyűlnek össze – azon kívül, hogy szeretnének egy jó közösséghez tartozni – mert szeretnék az Istent jobban megismerni, ehhez pedig nyelvet, teret, módszereket, mankókat keresnek”
– tette hozzá.
Fúró Félix két dolgot emelt ki, amiért a fiatalok istentiszteletre járnak, szerinte nem azért mennek, mert kényszerítve vannak, hanem azért, mert van egy lelki éhségük és keresik azt a helyet, ahol ezt feltölthetik és a kérdéseikre választ találhatnak.
„A másik az, hogy nemcsak azért van ott a többség, hogy kapjon, hanem azért, hogy szolgáljon is”
– mutatott rá. Ugyanakkor nemcsak egymás felé, hanem kifelé is szolgálnak, gyerekotthonba, öregotthonba járnak, ha kell vért adnak és ahol szükség van ott segítenek.
Az egyetemista lelkészek szerint nagyon nehéz megélni azt, hogy időszakonként teljesen kicserélődnek a gyülekezeti tagok, ezzel együtt pedig a mentalitás, az igények és az élettörténetek is cserélődnek, amivel lépést kell tartaniuk. Fúró Félix szerint fontos, hogy tudatában legyenek annak, hogy nekik az a dolguk, hogy az adott időszakon át vezessék és kísérjék a gyülekezeti tagokat, és ösztönözzék arra, hogy a későbbiekben vegyenek részt a saját gyülekezetük életében is.
Kiemelt kép: Maszol/Megyesi Helga
