A felszín alatt Kínával építi tovább a globális birodalmat a Világgazdasági Fórum.

Sokan tudnak ma már a WEF-ről, azaz a Világgazdasági Fórumról, amelynek vezetője az a Klaus Schwab 84 éves német közgazdász, akit annak idején a most százéves Henry Kissinger indított el globalista útján. Sokan tudják azt is, hogy a WEF-ben koncentrálódnak talán a jelenlegi leghatalmasabb globális erők, hiszen a legnagyobb gigacégek, pénzintézetek, nemzetközi szervezetek, médiumok, a tudományos élet szereplői stb. egyaránt a WEF tagjainak számítanak. Azt is tudják sokan, hogy a WEF az éves fórumait általában év elején tartja, januárban, mint ahogyan idén is történt.

Kevesebben tudják viszont, hogy a Világgazdasági Fórumnak van egy másik összejövetele is, a nyári Davos Summit, amit június­ban tartottak. De joggal kérdezhetik: miért olyan fontos ez, hogy nyáron is tanácskoznak a világot uraló nagyfiúk? Azért, mert ezúttal a „nyári Davos” nem Davosban, hanem Kínában, egészen pontosan Tiencsinben zajlott le június 27–29. között, és a háromnapos rendezvényen az egyik fő felszólaló – természetesen Klaus Schwab mellett – nem más volt, mint a kínai miniszterelnök, Li Csiang. A rendezvény egyébként az Új Bajnokok (New Champions) 14. találkozója volt, amelyen összesen 1500 globális vezető, ebből 130 közéleti személyiség, 800 üzleti vezető és száz „innovátor” – jelentsen ez bármit is – volt jelen.

A rendezvény címe Vállalkozói szellem – a globális gazdaság hajtóereje volt, s az megállapítható a hivatalos szövegekből, hogy erőteljesen felléptek a globalizáció újbóli megerősítése mellett. Nyilvánvalóan látszik, hogy a globalizáció ellen fellépő törekvéseket kívánják csírájában elfojtani.

Ennek szellemében elsősorban arról tárgyaltak, hogy miként lehet az „ellenszélben” egy olyan világgazdaságot kiépíteni, ami lehetővé teszi a – konkrétan ezt a szót használták – „visszaglobalizációt”. Például Ngozi Okonjo-Iweala, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) nigériai főigazgatója szerint nagy lehetőség van arra, hogy megvizsgálják azokat a területeket, régiókat és országokat, amelyek kimaradtak a globalizáció első hullámából. De Klaus Schwab is világosan beszélt, amikor elmondta:

A világnak bátor és előrelátó emberekre van szüksége, akik képesek az innováció erejét hasznosítani és együttműködni ágazatokon, régiókon, nemzeteken és kultúrákon átívelő módon, hogy egy békésebb, befogadóbb és ellenállóbb jövőt teremtsenek.

A kínai kormányfő pedig még világosabban kifejtette, hogy

Haladnunk kell a történelemmel, meg kell szilárdítanunk a fejlődéssel kapcsolatos konszenzust, és folytatnunk kell a nyitott világgazdaság kiépítésére irányuló erőfeszítéseinket.

Nyitott világgazdaság – és persze ebben Kína kiemelkedő szerepe. Azt azért ismerjük el, hogy a Popper–Soros-féle nyílt társadalomról nem beszélt – ez talán mégiscsak furcsa lett volna a kínai politikai, társadalmi működésmód jellegzetességeit ismerve.

Három fő irányt emelnék ki e három nap eseményeiből. Az első, hogy továbbra is folytatják a Klaus Schwab által megírt Great Resetben elfogadott célkitűzések megvalósítását, amelynek lényege, hogy az állami és a magánszektornak egyre jobban össze kell fonódnia, ami praktikusan továbbra is azt jelenti, hogy a technokrácia átveszi a hatalmat az államok felett, a nemzetállamok jelentősége egyre nagyobb mértékben csökken. Ez már világos, visszavonhatatlan cél a WEF számára.

A második, hogy

Kína szerepe egyre inkább felértékelődik a WEF szemében, olyannyira, hogy a számos megállapodás között, amelyek e három nap során köttettek, Kína kiemelkedő szerepet játszott, a több mint 25 kezdeményezés nagy részében jelen van. Erre a fejleményre különösen oda kell figyelnünk, hiszen nagyon nem mindegy az, hogy a világ egyik legbefolyásosabb globalista szervezete, a Világgazdasági Fórum milyen irányban képzeli el a világgazdaság fejlődését, illetve kire, melyik nagyhatalomra épít elsősorban ambiciózus, világmegváltó céljainak elérésében.

Aligha kétséges, hogy vagyunk néhányan, akik Kína politikai és társadalmi berendezkedését nem látjuk éppen a legdemokratikusabbnak, és soha, semmikor nem szeretnénk egy kínai társadalmi és politikai modellben élni. Az persze más kérdés, hogy a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat fejleszteni kell és lehet nekünk, magyaroknak is – már csak azért is, mert még lehet, hogy egyszer az unión kívül találjuk magunkat –, de ettől függetlenül is szükséges és fontos az ideológiamentes gazdasági együttműködés.

De a kínai WEF-fórumon nem pusztán erről volt szó, hanem valami olyasmiről, ami arra utal, hogy a WEF elitjének a koncentrált, sok tekintetben diktatórikus politikai irányítás egyáltalán nem antipatikus, sőt. Emlékezzünk arra, hogy

Klaus Schwab egy olyan szép új világot lát maga előtt nemes célként, amelyet lényegében véve egy maguk által kiválasztott – és nem demokratikusan megválasztott – technokrata, globalista elit irányítana, s a világ összes polgára hasonló módon, hasonló körülmények között élné békés, ostoba hétköznapjait, tehát létrejönne egy világtársadalom, amelyben egy nagy közösség lenne az ürességben és a semmiben.

Vagyis a végletekig atomizált és uniformizált világtársadalom alakulna ki. S bizony, Kína ebben az értelemben sokkal közelebb áll a schwabi, sorosi, rothschildi stb. elképzelésekhez, mint például egy olyan ország, mint Magyarország, ahol az emberek érthetetlen módon szeretnek sokfélék, egyediek, szabadok lenni.

Természetesen sok minden másról is szó esett a Tiencsinben lezajlott találkozón, többek között erőteljesen hangsúlyozták – ó, mily meglepő! – a nulla szén-dioxid-kibocsátás elengedhetetlen szükségességét, s azt sürgették, hogy jöjjön létre a zérókibocsátású gazdasági modellekre történő átállás. Igen, ez nagyon biztató, hiszen még senki nem tudta meggyőzően bebizonyítani, hogy az antropogén – vagyis emberi – szén-dioxid-kibocsátás lenne az egyetlen és legfőbb oka a globális felmelegedésnek, a klímaváltozásnak. Sebaj, ezt az ENSZ-hez kötődő Éghajlatváltozási Kormányközi Testület már verdiktként kimondta, tehát ez a tudományos tény és slussz. Nem is kérdés viszont, hogy a zéró kibocsátásra való túl gyors és megalapozatlan áttérés szinte azonnal tönkretenné a világgazdaságot.

Nem maradhatott ki a mesterséges intelligencia (MI) kérdése sem, sőt nagy súlyt kapott e kérdés is. Megfogalmazásuk szerint felelős MI-kereteket kell kialakítani, amelyek növelik a generatív MI előnyeit, miközben „kezelik” a „kihívásokat”. Érthető, felfogható szövegek ezek, nem? Legfőképpen pedig megnyugtatók a mesterséges intelligencia veszélyeinek elhárításával kapcsolatban.

A végére hagytam a legszebb elképzelést. Mi más is lehetne ez, mint a digitális pénz bevezetésének átfogó terve. A hivatalos szöveg megkapó: a központi bankok képviselői a magánszektorral közösen vizsgálták az új innovációk alkalmazását a pénzügyekben, és javaslatot tettek a központi banki digitális valuták „globális interoperabilitásának” elveire. Ez nem jelent mást, mint a készpénz lecseré­lését a globális CBDC-re, vagyis a globális digitális valutára, amely alapjaiban változtatja meg – iszonyatos irányba – az életünket.

Ennek az elgondolásnak az egyik „legérdekesebb” személye nem volt más a fórumon, mint Eswar Prasad, a Cornell Egyetem közgazdászprofesszora. Nem hagyott kétséget afelől, hogy a

közelgő CBDC legnagyobb előnye éppen az lesz, hogy az államok szabályozhatják és ellenőrizhetik, hogy az állampolgárok mit vásárolnak a digitális pénzükből. Prasad, aki korábban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértője is volt, kifejezetten pozitívnak tartja, hogy az embereket szabályozni lehet arra, hogy azt vegyenek és úgy éljenek, ahogy a globális vezetőik elvárják tőlük. A professzor kifejtette, hogy a digitális pénz legnagyobb előnyei közé tartozik az emberek programozhatósága.

A tervek között szerepel természetesen az emberek „szénlábnyomának” követése is, tehát, ha a kiadásaik – a globális vezetők szerint – hatással vannak az éghajlatra, akkor megtiltják nekik az ilyen típusú vásárlásokat.

Nem folytatom. Inkább azzal a remek hírrel fejelem meg mindezt, hogy Kristalina Georgieva, az IMF vezetője – aki persze a WEF-hez is tartozik – keményen dolgozik egy globális CBDC-platform bevezetésén az egész világon.

Lehet, hogy tényleg ez a harc lesz a végső, amit meg kell vívnunk ellenük?

Forrás: Magyar Nemzet

Címlapkép: World Economic Forum Facebook