Nem arról volt szó, hogy a polgári demokrácia felnőtt polgároknak tekinti tagjait?
Megkezdődött már a telefonos üzeneteknél. Minél többet fecsegsz, pötyögtetsz, annál inkább gyűlnek a pontjaid. És…? Nem viheted át a túlsó hónapra tartaléknak.
Aztán jöttek a benzinkútnál: gyűjts pontokat, vehetsz egy kávét. Minél többet tankolsz, annál több pontod lesz. De nehogy arra gondolj, egyszer, majd valaha ingyen teletankolják a tartályt.
Aztán jött a gyógyszertár. Nem gyógyulni mész, hanem vásárolni. Minél többször meg vagy hűlve, annál több pontod lesz a kártyán. Csak nálunk, és csak erre a gyógyszerre. A kártyán apró betűs leírás: csak ezt és ezt a vitamint veheted. Amitől hasmenésed lesz. Mellékhatásként.
De a bankok sem maradtak le. Hűségpontot kap, akik náluk bonyolítja üzleteit, átutalását. Annyira, hogy nem számítanak kezelési költséget. Vagy mégis. És lassan kamat sincs a betétnek. Csak ülnek rajta s élvezik.
Az üzletek sem röstelkedtek a pontokkal: vásárolj nálunk. Akciós. Most leengedtük az árát, amit tudtod nélkül már többször felvittünk. És már nem egykilós kiszerelés, hanem csak nyolcvan deka, vagy félkilós. Ugyanannyiért. Nem is tartós. Ahogy az áru sem. Majd veszel újabbat, ami még hitványabb minőség. A lényeg, hogy hozzánk szoktattunk téged. Gyere, költsed a pénzt. Ne is hozd. Csak a bankkártyádat. Mi majd pontozzuk a hűségedet.
Mint a biztosítók. Ha nem baleseteztél, kevesebbet fizetsz. Ha igen, fizetsz, mint a katonatiszt. Mint az új autóknál. Bármilyen bizarr kinézésű, hibrid, új tragacsot veszel, kedvezményt kapsz. Csak vigyed, hogy fogyjon. Aztán három évenként eldobod. Bocs, lecseréled. Passz. Továbbadod. Egy idióta, akinek még annyi pénze sincs hitelből, mint neked, csak rá fanyalodik.
A szellemi élet fellegváraiban, az egyetemeken, az egészségügyben is rohamosan tarolt ez az elképzelés. Ösztönzőleg hatott. Gyűjts pontokat, és előléptetünk. Beszámítjuk vizsgáidnál. A rangfokozatoknál. A szakmai előmenetelednél. Meghitelezzük a sikeredet. Már előre meghonoráljuk, hogy csipkedted magad. Nem álltál le a közöny, a semmittevés az unalom mocsarában, hanem kiléptél onnan. Törekedtél, fejlődni akartál. Mi biztosítjuk az összeköttetéseket, hogy száguldhass felfelé a ranglétrán.
Olajozzuk az egódat, hizlaljuk a májadat, kenegetjük a büszkeségedet, hogy győztesnek érezhesd magad a többiekhez képest.
Könnyebbel lesznek a vizsgáid, hamarabb kapsz jó posztot, s hamarabb fizeted vissza a hitelt. Látod, máris meghonoráltad, amiért bíztunk benned. Credo, credere, credit. Hittünk a képességeidben. Higgyél magadban, ne add lejjebb, hiszem nagyszerű vagy. Ne ásd el képességeidet, hisz sokra viheted. Csak hallgass ránk. Mi jobban tudjuk, mire költsd a pénzedet, mire/kire fordítsd idődet. Majd hálás leszel nekünk, mennyire gondodat viseltük. A lényeg, hogy mi téged befektetésnek tartunk, akiből hasznunk származik. Ami busásan megtérül.
Csak kattints ide, töltsd ki azt, küldd el oda, add meg az adataidat, a jelszavadat, azonosítsd be magad.
Tedd le a vizsgát időre, most, hamar, gyorsan. Mert holnap késő. Elveszítesz egy nagy lehetőséget. Akkor viszont nekünk bukás. Mert nem bizonyultál jóhiszemű kliensünknek. Nem nyertünk rajtad semmit. Önfejű voltál. Mi lesz a sok pénzzel, amit mi a te kikupálásodra megpályáztunk? Mi lesz a sok ponttal, amelyet miattad elveszítettünk? Hiszen oda a bizalmi indexünk. Nem leszünk „kredibilisek”.
Most olvasom valahol, hogy lassan nemcsak a készpénz megy ki a kezünkből, de lassan a kártyákon levő pénzeket is rendre el kell költenünk. Kadhafi líbiai elnököt azért tette el láb alól a nyugat, mert aranyat merészelt kérni az olajért, és nem fedezetlen dollárt. Hm.
És még csak gondolni sem merek a globális pénzügyi elit boszorkánykonyhájára. Csak úgy.
Ez a nyerészkedős, zsarolós, kalmár biznisz-jelenség lassan a legszentebb szféráinkat is uralni akarja. Úgymond haladni kell a korral. A víz is maradhat, a kő is szaladhat. Olyan jó ez a fejlett virtuális technológia. Annyira felpörgeti életkedvünket, vágyálmainkat. Csak az a bibi benne, hogy a gonoszság, a bűnös emberi természet, a sátán csiklandozása mindenben tetten érhető. Ezért nem kellene isteníteni. És ócsárolni azokat, akik józanabbak, megfontoltabban bánnak vele. Akikben nincs ez a hurráoptimizmus. Akikben nagyobb az ellenállás, netán idegenkedés vele szemben. Mert érzik, hogy nem mind arany, ami fémlik.
„Ne dobjátok a gyöngyöket a disznók elé.” „Ahol a kincsed ott a szíved.” Ahol a kártyád, ott az eszed. Ahol a pontod, ott a kredited.
Mit jelent Isten szemében hitelesnek lenni? Megéri-e meghitelezni a technika jó erkölcsét, pusztán azért, mert én nem vagyok rosszhiszemű? Igaz, hogy a dolgoknak nincs erkölcse – a pénz, a virtuális világ, a gépek, nem jók vagy rosszak, lehet azokat jól és jóra is használni –, de szükség van-e az ő uralmukra? Mindenképp muszáj nekünk is azt a látszatot kelteni, hogy milyen korszerűek vagyunk, miközben még alapkérdésekben nem gyógyítottuk lelkünk sebeit?
Nem az látszik-e ebben a pontos, kártyás rendszerben is, hogy csak ügyeskedés, túlélés, versenyelőnyszerzés legyen belőle egyeseknek? Miért kell hülyíteni, manipulálni az embereket?
Nem arról volt szó, hogy a polgári demokrácia felnőtt polgároknak tekinti tagjait? Minek akkor az agymosás? Persze, szabadon hajtom a nyakam az igába, mert annyira lebutítottak a sok reklámmal, kampánnyal, hogy a majomszokás, a csordaszellem uralma alatt, önként megadom magam. Meg hát előbb-utóbb rákényszerítenek. Aki önállósulni próbál, akinek magánvéleménye van, aki másképp látja, azt elszigetelik. Jujdejó. Vagyis egyáltalán nem jó.
Úgyhogy, kedves liberális elvtársak, be kellene fejezni ezt a tapogatózó, finomkodásba öltöztetett kérdést: Kártyája van? Készítsünk?…
Ha van bennem bizalmuk, akkor hagyják rám, én majd eldöntöm, kérek-e vagy sem belőle. Addig hagyják a pontozást Istenre. Én nála gyűjtögetem a pontokat, s az egy életre ad elfoglaltságot. Ő nem érdekből szeret. Ő nem akar rám tukmálni semmi bóvlit. Ő nem gagyi kamatot s kreditpontot ad az imádságomra.
Ő, ha úgy látja jónak, majd (le)pontozza önöket is.
Kiemelt kép: Pixabay
