Budapestet meg lehet és meg is kell nyerni – jelentette ki a jövő évi önkormányzati választásokkal kapcsolatban Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke és pártigazgatója, a Ferencvárosi Torna Club elnöke, aki szerint Karácsony Gergely kezéből „kicsúszott” a főváros.
Kubatov Gábor Facebook-posztjaiban Karácsony Gergelyt nevezte már „balféknek”, „csődgondnok úrnak”, a „semmittevés nagymesterének”, „nem túl okosnak”, „kétbalkezesnek”, „ügyefogyottnak”, legutóbb „teszetoszának” is. Ennek kapcsán a pártigazgató elmondta:
„Nem nagyon bírom a srácot. Budapestiként egyszerűen csak nehezen viselem az ilyen típusú fickókat a város élén. Demszky Gábor első főpolgármesteri ciklusát nagyra tartottam, a következőt már nem, mert utána csak a fényképezőgépét lóbálta a nyakában. De még ő sem okozott ennyi kárt ennek a városnak, mint Karácsony Gergely” – hangsúlyozta Kubatov.
„Nem lehet rajzversenyt csinálni a budapesti utakból! Nem lehet már úgy átmenni egy kereszteződésen, hogy ne lenne minden összefirkálva. Ráadásul, nem tudom, hogy szimplán kamuzik, vagy csak éjjel-nappal tudatlan. Azt mondta, hogy a Hegyalja út egyik sávját elveszi az autósoktól, csak a buszok használhatják, amíg a Lánchíd felújítása tart. A Lánchíd elkészült, persze úgy hagyta, és most csak egy sávon lehet közlekedni. Ennek mi értelme van?” – sorolta a pártigazgató.
Kubatov Gábor szerint Budapest gazdaságilag is kicsúszott a főpolgármester kezéből, mert az lehetetlen, hogy a növekvő adóbevételek mellett elköltse a város pénzét, amit Tarlós István 200 milliárd forintos plusszal a kasszában adott át.
„Persze, ez kicsit sem meglepő, hiszen gyakorlatilag a teljes Gyurcsány-kormány ott van Karácsony mögött tanácsadóként, vagy valamilyen vezető pozícióban. Margaret Thatchernek ezekre a helyzetekre volt egy zseniális mondása: »Az a baj a szocialistákkal, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből«. Ez a helyzet Karácsony Gergellyel is: mindig kifogy a mások pénzéből” – mutatott rá Kubatov.
Karácsony Gergely ugyan azt mondja, hogy a kormány zárja el a pénzcsapokat, de a pártigazgató szerint a tény mégiscsak az, hogy növekednek az adóbevételek.
„Több pénzt tudnak beszedni, mint Tarlós István időszakában, szóval itt valami más baj van”.
Arra a felvetésre, hogy az eddig megismert közvélemény-kutatások szerint Karácsony Gergely jól teljesít a budapesti választók körében, s hogy korábban Szabó Tímea kijelentette, hogy „a Fidesz belső mérései szerint is 60 százalékos Karácsony Gergely támogatottsága a fővárosban”, Kubatov Gábor a következőképpen reagált:
„Mert Szabó Tímea bizonyára tudja, hogy mi van a mi belső méréseinkben… Szerintem sem elégedett a budapestiek többsége a főpolgármester munkájával. De mondja, lehet azzal egyáltalán elégedettnek lenni? Mit épített Karácsony Gergely Budapesten? Eddig eltelt négy esztendő a megválasztása óta. Melyik épületre, útra, utcára vagy útszakasz felújítására tudja azt mondani, hogy az az ő városvezetésének az eredménye? A Blaha Lujza teret, amit az állam pénzéből épített, meg se említsük, mert az maga a katasztrófa. A tér nyilvános vécéje – amire annyira büszke, hogy még szelfizett is vele – most éppen prostik és drogosok tanyája. De tegyük ezt most félre. A baloldal egykori minisztere, Persányi Miklós, az állatkert igazgatójaként Tarlós István idejében egy kiváló ötlettel állt elő az állatkertben. A biodóm megépítése aztán – például a megnövekedett költségek miatt – nem fejeződött be. Az elmúlt négy évben hozzá sem nyúltak, és itt áll most szégyenszemre. Egy kiváló épületről, egy budapesti látványosságról van szó, amit a teljes beruházáshoz képest elenyésző pénzből lehetett volna befejezni. De nem tették. Ez is egy balfékség, egy olyan ügy, amire felháborodva gondol az ember”.
Kubatov Gábor szerint a Fidesznek Budapestet meg lehet és meg is kell nyernie, majd hozzátette: erre lát is reális esélyt.
A Fidesz pártigazgatója potenciális főpolgármester-jelölteket nem nevezett meg, de azt leszögezte: legalább nyolc olyan emberről tud, aki megfelelő kihívója lenne Karácsony Gergelynek. Azt is hozzátette: annak a kormánypárti főpolgármester-jelöltnek, aki Karácsony Gergely kihívója lesz, egyszerűen jobban kell szeretnie Budapestet, mint a regnáló vezetőnek.
Az önkormányzatival egy napon lesz az európai parlamenti választás 2024-ben. Ennek kapcsán Kubatov kijelentette: meg kell nyerni azt a választást is.
„Még nem láttam méréseket az európai parlamenti választással kapcsolatban, de közel egy év van még addig hátra. Nyilván egy nagyarányú győzelemre van szükségünk, de nemcsak nekünk, hanem a magyar embereknek is. Ha hagyjuk, hogy Európában minden úgy folytatódjon, ahogy eddig, akkor az a magyaroknak rossz lesz. Az uniónak változtatnia kell a háborús álláspontján. Megdöbbentő egyébként, hogy az elmúlt évtizedekben az összes háború idején békekoncerteket csináltak, most meg a békéről még csak szó sem esik. Ez egészen elképesztő, ezen változtatni kell” – hangsúlyozta.
Kubatov arról is beszélt, hogy Magyarországon a genderkérdéssel szemben nulla toleranciára van szükség, nem lehet tovább menni: a gyerekeinkért és az unokáinkért kell kiállni.
„Vannak, akik azt mondják, hogy a migráció lerágott csont, de ez nem így van. A magyar határokon a rendvédelmi szervek százezer illegális betolakodót állítanak meg. Azt látom, hogy a migráció eltorzítja egész Európát. Támadnak, zsarolnak, kínoznak majd minket, hogy engedjük el ezt a témát, de bármilyen nehéz is lesz, nem szabad engednünk, egy jottányit sem. Ez a jövő évi európai parlamenti választás tétje”.
Kubatov Gábor véleményt mondott arról is, hogy Győrben újraindul a korábbi fideszes polgármester, Borkai Zsolt.
„A baloldal alternatív jelöltje lett, de valószínűleg ezt ő még nem vette észre. A teljes baloldali média mögötte áll. Milyen érdekes, hogy akik annak idején kicsinálták, most azok segítik, nem? Ez nem tűnik fel neki? Sosem tartottam túl okos embernek. Azt hittem, hogy megtalálta a békéjét, megúszta ezt a botrányt, és talán most már négy év után ki mer menni az utcára, az emberek közé. Azt hittem, ezzel így elégedett” – mondta a pártigazgató, hozzátéve: sajnálná Győrt, ha Borkait választaná meg.