Úgy hallom, az Európai Parlamentben egy „zöldpárti” képviselő Lenint idézte. Nem elrettentő, hanem követendő példaként. Valami ilyesmit: „ahol akarat van, ott megoldás is van”.

Nem tudom hol és mikor mondta ezt Lenin elvtárs, de nem is ez a fontos, hiszen a gondolat maga olyan régi, mint maga a gondolkodó ember. „If there’s a will, there’s a way”. Idézhette volna a tenyérbemászó képű alak éppenséggel Nietzschét vagy magát Hitlert is, hiszen utóbbi egész életműve összefoglalható a híres címben: Az akarat diadala. Az akarat természetesen szükséges ahhoz, hogy egy problémát megoldjunk. Nem az idézet tartalma a lényeg tehát, hanem akitől idézik. Mert azonosulást jelent. Magunk is idézhetnénk hasonló gondolatot Vörösmartytól, Adytól. Ez a Lamberts elvtárs viszont Leninnel azonosul. Nyíltan.

Nem vagyok ezen meglepődve. Nem egy „ismerősöm” van, akitől megjegyzései alapján pontosan azt várom, amit Lenin tett. Minden másként gondolkodó likvidálását. Most építgetik a tömeget hozzá. A mindenre felhasználható tömeget. A fényes szelek tömegét, az SA tömegét, a Vörös Front tömegét. Most próbálgatják, mivel lehet gondolkodásmentesen mozgósíthatóvá tenni. Ahogy Mikszáth mondta:

„Elveszed az eszét, úgy megy az akaratod után, mint kezes bárány.”

Jogokkal, kiváltságokkal? Klímabanalitásokkal. Oktatásüggyel. Valódi háborúval? Osztályharccal? Nemi identitásproblémákkal? Egyes személyek démonizálásával? Vagy csak egyszerűen pénzzel, kedvezéssel? Esetleg megfélemlítéssel?

A lényeg mégis csak az, hogy eszét veszítse a tömeg, s felhasználható legyen mindenre. Ez a Lamberts elvtárs „szóvivője” is a pártjának. Nem a kommunista pártnak, a „zöldeknek”. Mérnök. Belga. Vallon. A Leuveni Katolikus Egyetemen végzett. Vállalkozó. (Kíváncsi lennék, miben utazik, de ezt nem sikerült kiderítenem.) Azt sem zárom ki, hogy csak blöffölt és Lenin nem is mondott ilyet. Csak ő jutott eszébe a mosolygós képviselőnek. Ő jár a fejében. Ó, a Lenin elvtárs már régen megoldotta volna a klímaproblémát. És az Európai Unió problémáit is. Meg ám! Abban nem lenne hiba. Ha ő itt lenne velünk, nem kellene vesződnünk mindenféle parlamentekkel. Szovjethatalom + villamosítás = kommunizmus. Mert hát a cél nem változott és csak akarni kell!

Elgondolkoztatott ez a jól táplált, puhány, elkényeztetett „képviselő”. Tizennégy éve rontja a levegőt az Európai Parlamentben s most végre előállt a farbával. Mosolyogva idézi Lenint, aki ilyeneket mondott:

„Nem haboztunk főbe lőni emberek ezreit, és nem fogunk habozni ezt ismét megtenni, és meg fogjuk menteni az országot”!

Az ország helyett Philippe már az „emberiséget” gondolja megmenteni. Ahhoz több hulla kell. S milyen nagyszerű feladat!

Lenin neve egyet jelent az immoralitással és a közönséges bűnözői szemlélettel. Lehet, hogy ez nem világos? Egyet jelent a tömegterrorral, a koncentrációs táborral, a kényszermunkával és kényszergyógykezeléssel, a gyilkossággal, rablással és persze a politikai és kulturális diktatúrával. Úgy láttam a felvételről, hogy a vallon „zöld-vörös” képviselő Leninre hivatkozó beszédét senki nem tapsolta meg. Talán jó, hogy elhangzott. Esetleg felnyitja valakiknek a szemét, mi is folyik és mire készülnek itt Európában. Arra hajtanak, hogy a tömegek kétségbe essenek, állandó fenyegetettségben éljenek, minden szellemi értékükből kiforgattassanak, minden anyagi javaiktól megfosztassanak. S a kétségbeesés hangulatában egymás ellen forduljanak, vagy csak apátiába süllyedve eltűrjék a megaláztatásukat.

„Éppen most és csakis most, amikor az éhező régiókban az emberek emberhúst esznek, és az utak mentén százával, ha ugyan nem ezrével hevernek a hullák, most kell végrehajtanunk az egyházi értéktárgyak elkobzását.”

Ez Lenin. A „hangulat” mestere! És ez volt nálunk Kun Béla is a trezorok felnyitásával (ékszerek elrablásával), az egyházak likvidálásával, a szocializálással. Ó, Fáber Oszkár! Ó, Tarján Vili!

Kíváncsi lennék, mit szól Lenin elvtárshoz az Európai Parlament? Marxnak már állítottak szobrot. Van-e virág a lábánál, vagy felverte a gaz, nem tudom. De azt tudom, hogy Európát nem fog sikerülni megsemmisíteni. Nem lehet! Tömeget mindig lehet verbuválni. Esetleg importálni. Meg lehet próbálni szétverni egyházat, kultúrát, családot, nemzetet. Lehet. De nem fog sikerülni. Erősebb a hit bennünk, mint gondolnák, erősebb a kultúránk, erősebb a hazánk iránti szeretet, erősebb a gyermekünk, unokáink, szüleink és nagyszüleink iránti elkötelezettség. Van európai látókörünk. Persze vannak ellentétek a felszínen, de a mélyben nem engedjük el egymás kezét. Szép és megtörhetetlen az európai ifjúság! Szép és legyőzhetetlen a szerelem, gyönyörűek a lányok és kedvesen odaadók a fiúk; megingathatatlanok szeretetben az édesanyák és édesapák.

A gyermekek és nagyszülők, dédszülők pedig biztosítják a kapcsolatot az ősökkel és az örökkévalósággal.

Három unokám itt csimpaszkodik nyakamban, karomban. Nevetnek, s én is mosolygok. Szüleik fáradtak, sok a gond. Valójában a teendő a sok, hiába is magyaráznám, hogy nagyon fog majd hiányozni mindez, ha már nem lesz gond, azaz elmúlik a tevékeny idő. Ha már felépül végre a ház, megszépül az udvar, jobb lesz a munka, nyugodtabbak ez éjszakák, ha „megoldódnak a dolgok”, elcsendesülnek a nappalok. Minden generáció megküzd a maga útjával, én sem voltam ezzel másként. Ráadásul harminc éves koromig gyakran idézgették Lenint. A hetvenes években még eljött hozzánk „Leninlátó” Gyula bácsi, aki Moszkvában látta Lenint. Senkit nem érdekelt.

Errefelé valahogyan ösztönösen tudtuk, ki az a Lenin. Vele jött Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev meg a többi kis bűnöző. Rákosi és még ki mindenki! És jöttek a tankok, hozták az „akaratot”.

Mindent elkövettek, hogy kétségbeesésbe hajszoljanak. Nem mondom, hogy minden eredmény nélkül. De azért megőriztük a nemzetet. A nemzeti gondolaton bukott végül is meg a marxi-lenini kommunizmus. Magyar, lengyel, cseh mivoltunkban gyűrtük le. Ez volt az alap. Észteknél, litvánoknál, grúzoknál is. És az ehhez kapcsolódó kultúránkkal. Ebben mi verhetetlenek voltunk, s még vagyunk is. Hiszen a kultúránk legjava éppen a nemzeti létünkön, különlétünkön, küldetésünkön, különlegességünkön, azaz létezésünk értelmén alapszik.

Így van ez jó háromszáz éve. Ennek csillogó kifejeződése, egyben alapvető tartóoszlopa, lételeme a nyelvünk. Megőriztük az egyházainkat is. Nehezen és nem áldozatok nélkül.

Lehet, hogy sok templom üresen állt, de a tornyok mutatták az utat. Lengyelországban első sorban, de nálunk is. Szerencsére lehetett egymillió imádkozó ember a legsötétebb időkben is. Szétverték volna a családot is, sokat dolgoztak rajta, de olyan perverz alattomosságra, mint manapság, mégse vetemedtek.

Puhatolásnak tűnik számomra ennek a belga jóembernek a Lenin hivatkozása. Kipuhatolni, megérett-e már a helyzet? Itt van-e az ideje a zöld világforradalomnak, a zöld világpártnak, a zöld világállamnak? Meddig lehet elmenni? Kell-e polgárháborút kezdeni, vagy elég lesz a hideg szellemi és egzisztenciális terror? Verekedni kell-e, vagy még alkalmas a parlamentáris szavazás? Maradjon még a „demokrácia”, vagy „feltétlenül szükséges titokban – és sürgősen – előkészíteni a terrort.” Ez Lenin.

Távolinak és elképzelhetetlennek tűnik, hogy ez újra napirendre kerüljön. Jól táplált puhány polgároknak tűntek a bolsevikok is egykoron. Ártalmatlannak. Svájcban teázgattak és írogatták a cikkeiket. A németek aztán átvitték Oroszországba őket. Száz év távlatából, mindazzal a hátunk mögött, amin a huszadik században átmentünk, a terror bevezetése elképzelhetetlen. Pedig láthatóan az igény már megfogalmazódott és nem csak Philippe Lamberts elvtárs fejében. Lenin a terror sürgős bevezetéséről 1918. szeptember 2-án vagy 4-én írt a Népbiztosok Tanácsának.

„Kedden eldöntjük.”

Eldöntötték. A következménye az emberiség legszörnyűbb tragédiája lett. Vigyázzunk.

Magyar Hírlap

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton