Várjuk a híreket, hátha a svédországi tanintézetekben már készül a terv, miképpen lehet az EU korrupt üdvöskéjéről, Eva Kailiről iskolát elnevezni, törvénytelen pénzszerzéseit meg oktatófilmek segítségével tanítani az iskolákban. Kondor Katalin írása.
Igen, divatba jöttünk, sajnos ezúttal sem úgy, ahogy szeretnénk s ahogy megérdemelnénk, például kitartó békepártiságunknak köszönhetően, vagy éppen a természet rendjét pártoló és hirdető erőfeszítéseink okán.
Nem. Éppen, hogy az említett elveink miatt emlegetnek negatív előjellel bennünket az egyre érthetetlenebbnek tűnő svédek és más uniós senkiháziak, s mi kénytelen-kelletlen megpróbáljuk eltűrni az egyre szaporodó hazugságokat.
Elég, ha csak a napokban megjelent svéd „támadásra” gondolunk, mikor is odaát, a gazdag Svédországban kisiskolásokat kezdtek „tanítani” arról, mily szomorú is a magyar élet, mert nálunk bizony sajtószabadság nincs, diktatúra viszont van, a kormány véleményével egyet nem érteni meg egyenesen boszorkányüldözést von maga után.
Az meg végképp vérlázító egy svéd – a fentiek szerint már kisiskolás svéd – számára is, hogy a magyarok hazaszeretetre nevelik az iskolásokat. Oh! irgalom atyja ne hagyj el, micsoda bűn ez egy svéd szemében! Ideje hát a kisiskolásoknak is megmagyarázni, milyen rettentő nép ez a magyar.
Persze a méltóságos EU is igyekszik nevelni a nemzedékeket, mostanság például a főkorrupt Kailit mentegetik, nincs kizárva, hogy hamarosan hőssé is magasztosul a luxusbörtönben néhány napot töltő, de ezt igencsak zokon vevő szépséges hölgy. Várjuk a híreket, hátha a svédországi tanintézetekben már készül a terv, miképpen lehet az EU korrupt üdvöskéjéről iskolát elnevezni, törvénytelen pénzszerzéseit meg oktatófilmek segítségével tanítani az iskolákban.
Aztán divatba jöttünk azért is, mert sokszor és sokak előtt kijelentettük már – politikusok és politikától távolabb álló közéleti magyar emberek –, hogy a világunk ma a globalizáció hálójában vergődik, a népeket pedig a pénzvilág mesterkedéseivel próbálják uralni, mint ahogy a demográfia, a bevándorlás súlyos gondjait is minden nap megkísérlik elmismásolni, miközben azt sulykolják, hogy multikulturális társadalomban élni maga a gyönyör (tényleg, mily magasztosak is a papgyilkosságok, a templomgyalázások!), azt pedig bűn és megvetés illeti, aki meri állítani, hogy mindenki ott boldog igazán, ahol született, ahol a gyerekei és a gyökerei vannak, s ahol anyanyelvén tud érvényesülni, tehát a saját hazájában.
Divatba jöttünk mi még annak okán is, hogy bizony többször elmondtuk, nem akarunk olyan globalizációt, amit ez idő tájt a nyakunkba óhajtanak akasztani, magyarán egy olyat, amely számunkra idegen kultúrákkal akarja átformálni világunkat és életmódunkat.
No, ennyi „bűn” elég is volt ahhoz, hogy divatba jöjjünk, s ott is tartsanak bennünket. Latint tanulók alighanem ismerik a római történetíró és politikus Tacitus azon mondását, miszerint „Jaj annak a népnek, akinek idegenek írják a történelmét.”
Nos, a mai világ magukat istennek képzelő urai bizony úgy tűnik, hogy át akarják írni az egész világ történelmét, s összekeverni a népeket. Sitty-sutty, semmi perc alatt. Közte persze az olyan „megzabolázandó” nép történetét is, mint a magyar.
Voltak erre már kísérletek, köztük olyanok is, melyben „genetikusan alattvalóknak” nevezte a magyarokat egy neves író, s voltak olyan történések is, hogy bizonyos tudósok, vagy magukat annak tartók a magyar múlt egyik legértékesebb krónikáját, a Gesta Hungarorumot (úgymond a magyarok viselt dolgait, eredetét, harcait tartalmazó írást) fantasztikus koholmánynak kiáltotta ki, történelmünk kutatóit meg félművelt fantasztáknak. Nem csodálkozhatunk hát, ha azt tapasztaljuk, hogy a történelem „átírásának” divatja örök.
Éppen egy történelmünkről szóló konferencián – néhány évtizeddel ezelőtt – hallottam azt egy előadótól, hogy hajdanában a lóversenyeken a kiváló paripák hátára a verseny előtt 20-30 kilós zsákot tesznek, hogy ne verjék el csúfosan a sokkal gyengébb lovakat. Nos, ez az előadó azt fűzte ehhez, hogy a magyarság kiválóságai, de maga a magyar nép is ilyen ólomzsákok terhe alatt vívja harcát már hosszú évtizedek óta.
Bizony, nehéz ezzel vitatkozni, mikor naponta tapasztalhatjuk, hogy hazugságtengerben él a világ.
S mert az igazság meg a tények egyre kevésbé érdeklik a világ urait, hát könnyű dolga van és lesz azoknak, akik a történelmileg analfabétává süllyesztett embereket a történelem átírásával akarják elkábítani. S ha ezeket a szándékokat nem akarjuk és nem tudjuk megakadályozni, akkor bizony átírják a történelmünket és megírják sorsunkat is.
Sokan gondolják úgy, hogy ez a titkolt cél. Voltak is már korábban számos alkalommal szándékok, kísérletek történelmünk eltitkolására, valamint elferdítésére és vannak manapság is. Ugye sokan emlékeznek arra a vitára, ami pár esztendeje a pozsonyi csata kapcsán zajlott le. Nálunk ugyanis nem tanították a pozsonyi csata történetét, amit egyébként már régóta, s mindmáig az amerikai egyetemeken tanítanak. Kiváló hadvezéreink cselekedeteiről így nem sokat hallhattak a magyar diákok.
A 907-ben lezajlott, a magyarok győzelmével végződött pozsonyi csata aztán lelkes történészeknek és művészeknek köszönhetően bevonult már a történelemoktatásba, de tény, hogy az elmúlt években sokat kellett csatázni érte.
Nem tudom, a mai történelemkönyvek a középiskolások számára tartalmazzák-e nagyszerű hadvezéreink cselekedeteit, mindenesetre az emlegetett pozsonyi csata az oktatásban is csatát nyert. Mert rávilágított, hogy a hézagokat meg kell szüntetni. A történelmet meg nem szabad eltitkolni.
Már csak azért sem, hogy jó értelemben jöjjön divatba Magyarország, példát mutatva (még a svédeknek is), hogy a történelem az élet tanítómestere, az idők tanúja, az igazság fénye, az élő emlékezet, a régi idők hírnöke. Legalábbis Cicero szerint. Hogy tanulunk-e belőle, az már egy másik téma.
