Tulajdonképpen mindenki arra vágyik, hogy a saját meséjének, történetének jó vége legyen, ezért is fontos az ember számára a „tiszta forrásból” származó népmese – mondja Tekei Erika marosvásárhelyi kultúrakutató.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kiadványokért, élőszavas mesemondásért, szövegfolklórért felelős oktatási szaktanácsadója úgy véli, a népmese tulajdonképpen vágyvilágot jelenít meg, a mesékbe foglalt bölcsesség élni és túlélni segít, közvetíti a hogyan kell, hogyan érdemes élni üzenetét, a mese hőse pedig megmutatja, hogy mit kell tennünk, ha bárki vagy bármi az élet működését, a világ rendjét veszélyezteti.
Kárpát-medence-szerte a népmese fontosságára irányul a figyelem szeptember 30-án, a magyar népmese napján, amelyet Benedek Elek, a nagy mesemondó születésnapján ünnepel a magyarság. Egyre többször hangzik el manapság, hogy a „tiszta forrásból” származó mese, azaz népmese gyógyító erejére, örök érvényű, mély igazságaira, útba igazító hatására nemcsak a gyermeki, hanem a felnőtt léleknek is nagy szüksége van – talán éppúgy, mint századokkal ezelőtt.
Tekei Erika marosvásárhelyi kultúrakutatót, szerkesztőt, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kiadványokért, élőszavas mesemondásért, szövegfolklórért felelős oktatási szaktanácsadóját arról kérdeztük, vajon mivel magyarázható az, hogy a népmese „hatóereje” változatlan, időtlen, és ma is fontos, hogy megszólítsa az emberi lelket.
„A népmese tulajdonképpen egy vágyvilágot jelenít meg, a mesékbe foglalt bölcsesség élni és túlélni segít, közvetíti a hogyan kell, hogyan érdemes élni üzenetét. Persze, amikor ezt mondom, akkor elsősorban a tündérmesékre, hősmesékre, varázsmesékre gondolok. A mese hőse megmutatja, hogy mit kell tennünk, ha bárki vagy bármi az élet működését, a világ rendjét veszélyezteti. A mese hőse a humánum képviselője egy értékvesztett világban” –
fogalmazott Tekei Erika. Kifejtette, a hősnek általában útra kell kelnie és vissza kell szereznie valami nagyon értékeset, fontosat (például az elrabolt égitesteket, egy szeretett lényt, az igazságot), útja során mindenféle próbákat kell kiállnia, közben segítőkre talál, varázseszközökre tesz szert, de lesznek akadályozói és ellenségei is.
„Sok minden megtörténhet vele, de az sohasem, hogy a mese végére ne változzon meg a negatív kiindulóhelyzet, ne jusson diadalra a jó, és ne bűnhődjön a gonosz. Tulajdonképpen ez az, amire mindenki vágyik, hogy a saját meséjének, történetének jó vége legyen”
– fejtette ki a kultúrakutató.
Mindig fognak születni új meseváltozatok
Tekei Erika néprajzosként hosszú ideje kutatja a népmesei anyagot, így azt is megkérdeztük tőle, miként látja: maga a meseanyag „élő-e” még valahol Erdélyben a jelen korban is. Vagyis hogy születnek-e manapság népmesék, esetleg változnak-e, módosulnak-e a mai korhoz igazodva valamiképpen a régebben keletkezettek, vagy már „lezárt” anyagnak kell tekinteni a műfajt. Amikor valaki elmond egy népmesét, élővé teszi azt, mert a mesemondás alkalmai, helye, időpontja, a mesemondó személyisége, a mesehallgatók elvárásai, az éppen aktuális események, a történelmi kontextus – nagyon sok minden befolyásolja, és így mindig újabb és újabb változatai jöttek létre, és jönnek létre manapság is. Én úgy gondolom, hogy mindig születtek és születni is fognak új mesék, meseváltozatok” – fejtette ki Tekei Erika. Hozzátette, a népmesegyűjtemények 19-20. századi megjelenésével – bár ezeket a könyveket felnőtt olvasóknak szánták – a népmese írott szövegként az intézményes, óvodai és iskolai oktatás-nevelés részévé is vált, és fokozatosan gyermekműfajjá alakult. Ugyanakkor hetven-nyolcvan évvel ezelőtt a mesemondás alkalmai még a csoportos munkavégzéshez – fonás, kukoricahántás, tollfosztás, kaláka, favágás, szénégetés stb. – vagy a kényszerből való együttlétekhez – katonaság, hadifogság – is kapcsolódtak, felnőttek is mondtak mesét felnőtteknek.
„A második világháború után az újságok, folyóiratok, könyvek, majd az 1960-as évektől a rádió, a ’70-es évektől pedig a televízió terjedése egyre inkább háttérbe szorította a mesemondást mint közösségi időtöltést. A mesemondás továbbéltetői a legszerencsésebb esetben a családtagok – szülők, nagyszülők, idősebb testvérek, azon kívül pedig az oktatási és közművelődési intézmények, pedagógusok lettek”
– ecsetelte a kutató.
Mint mondta, a 2000-es évektől egyre fontosabb helyet kap az élőszavas mesemondás, a mesélés újratanítása, visszatanítása a közelmúlt kezdeményezése, a gyermekeknek és felnőtteknek szervezett élőszavas mesemondó rendezvények egyre népszerűbbek.
Készen kapott képek helyett „meselátó szem”
Manapság is vannak mesemondók – például a Kolozs megyei Ördöngösfüzesen élő Hideg Anna, a népművészet mestere, aki hallgatóság előtt is szokott mesélni, de mások is mesélnek hasonlóképpen. Hideg Annát egyébként a „népi kincsek egyik utolsó birtokosának” is tekintik.
Így dalolt a Kőfeszten a kilencvenhez közeli Hideg Anna néni (videó)
Tekei Erikától azt is megkérdeztük, hogyan látja, a személyesen elmondott, megosztott mesék mennyiben hatnak másképp a befogadóra – legyen az gyerek vagy felnőtt –, mint úgy, ha írott szövegből olvassák fel, esetleg animáció formájában jut el a befogadóhoz. A személyes jelenlét, az együttlét, az itt és most egyszerisége és megismételhetetlensége az élőszavas mesemondás varázsa. A mesehallgatók ilyenkor nemcsak fogyasztói a történeteknek, hanem együtt szövik, alkotják, alakítják a mesét a mesemondóval. Képeket sem készen kapnak, mindenki a saját meselátó szemével a maga módján látja a szavakkal festett mesebeli képeket” – fejtette ki a kutató. Hozzátette, Hideg Anna ördöngösfüzesi mesemondó 1936-ban született, ő és a kortársai még hagyományos módon hallották, tanulták a meséket, téli estéken a fonóban vagy tollfosztáskor, manapság a legtöbben az írott szövegek alapján tanulnak újra mesélni, szívesen veszik elő újra a régi népmesegyűjteményeket.
Madarakká változtatott fiúk, helyreáll a „gyönyörű Rend”
Tekei Erikát arra kértük, nevezze meg a kedvenc népmeséjét, és azt is mondja el, miért ezt választja.
„Egy-egy mese megszólít, nagyon megszeretem, többször elolvasom, szívesen mesélem. Hogy mikor melyik a kedvenc népmesém, az változik. Ha egyetlenegyet mondhatok, akkor most a bátyjait kereső lány elnevezésű mesetípust választanám, a madárrá változott testvéreit megmentő lány, a szenvedés árán hozott áldozat, a kitartás, a hit meséje ez számomra”
– felelte a kutató. Mint elmondta: a mese cselekményváza szerint az anya megharagszik a fiaira és megátkozza őket. Az átok beteljesül, a fiúk madarakká változnak (hollóvá, darvakká, hattyúkká, varjúkká, vadludakká), és elrepülnek. A lánytestvérük később megtudja, hogy valamikor voltak testvérei, hogy mi történt velük, és a keresésükre indul. Útközben eljut a Naphoz, a Holdhoz és a Szélhez, kérdezősködik a bátyjai után. Útba igazítják, megtalálja a testvéreit, és tőlük megtudja a megváltásuk módját: hét évig nem beszélhet, csalánból inget kell varrnia közben a testvéreinek.
Egy királyfi rátalál a különös lányra, beleszeret és feleségül veszi. A most már királynénak gyermeke születik, de az anyósa vagy ördöngös banya a gyermeket ellopja, egyes meseváltozatokban állatkölyökkel cseréli el, és az anyát gyilkossággal vagy állatszüléssel vádolják. Halálra ítélik, ártatlanságát a fogadalma miatt nem bizonyíthatja, nem beszélhet. Közben lejár a hét esztendő, a vesztőhelyen megjelennek a lány testvérei, emberré változnak, megszűnik az átok, megmentik a lánytestvérüket, a királyi gyermek előkerül, és a gonosz elnyeri büntetését.
„Kedvenc mese után egy kedvenc idézetet is meg szeretnék osztani az olvasókkal, az egyik kedvenc mesegyűjtőm, Nagy Olga gondolatait: A tündérmese éltetéséhez az az archaikus, naiv világfelfogás szükségeltetett, mely a csodát nem szégyelli, sőt elhiszi. Hisz még az emberfeletti lényekben, tündérekben, sárkányokban, óriásokban; s főleg pedig abban, hogy valamikor volt egy egészséges és gyönyörű Rend, amelyben még az igazság győzött. Ez a felfogás abból a belső kényszerből alakult ki, hogy vigasz nélkül nem élhetünk, hinnünk kell a csodában! Abban, hogy a jó győzhet, a gonosz pedig megkapja büntetését. Ez valójában egyfajta mitikus alapállás, mely a vallásnak is alapját képezi”
– idézte a kutató Nagy Olga (1921 –2006) erdélyi néprajzkutató, etnológus gondolatát.
Kiemelt kép: Tekei Erika kultúrakutató mesélt gyerekeknek a magyar népmese napja alkalmából szeptember végén a marosvásárhelyi gyermekkönyvtárban, az eseménybe bekapcsolódott az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány • Fotó: Maros Megyei Gyermekkönyvtár
