Most talán valami megmozdulhat, s végre értő fülekre találhat szomszédaink részéről mindaz, amit eddig is hangoztattunk, hogy Székelyföld magyarsága sem akar mást, mint autonómiát a köztársaságon belül, székely önigazgatást Románián belül. Szili Katalin és Kalmár Ferenc írása.
Zajzoni Rab István Költői tanács című verséből idézzük a ma is rendkívül aktuális első versszakot:
„Magyar, csak nyugatra ne pillants,
Csak nyugattól ne várd jövőd;
A föld egy alma s férges része Nyugat.
Oh, hagyd e temetőt!”
A mai kommunikációs kakofóniában érdemes most mégis egy kis időt szentelnünk az alma e férges részének.
Az európai nemzeti közösségek életében van egy meglepően új és tiszta hang. E hang a francia elnök Emmanuel Macron hangja, aki Korzika számára autonómiát ajánlott, belső autonómiát, melynek létét a francia alkotmányban kívánja megerősíteni. „Legyen bátorságunk autonómiát építeni Korzika számára a köztársaságon belül” – fogalmazott az államfő a korzikai közgyűlésben.
„Ez az autonómia kell legyen az eszköz a közös jövőépítéshez, az államtól való elszakadás nélkül. Nem lesz autonómia az állam ellen, sem autonómia az állam nélkül. Hanem autonómia Korzikáért, a Köztársaságon belül” – mondta a francia elnök.
„Támogatom, hogy az alkotmányban, saját cikkelyben ismerjék el a korzikai sziget közösségének sajátosságát, a történelmi, nyelvi és kulturális jellegét” – folytatta Macron.
Hozzátette azt is: „Az új intézményi szakasznak, amelyet el akarunk indítani, lehetővé kell tennie, hogy Korzika megőrizze lelkét és identitását, miközben a köztársaság határain belül marad.”
Végre egy új hang Európában. Egy olyan ország elnökétől, aki eddig mereven elzárkózott a nemzeti kisebbségvédelem rendszerének támogatásától. Most, egyszerre elismeri az autonómia intézményének fontosságát, és ezáltal a sok esetben vitatott kollektív jogokat is.
Abban az Európában, ahol helyenként még most is nemzetbiztonsági kockázatnak tekintik a nemzeti kisebbségeket. Ahol már magában az autonómia szó kiejtése felhorkanást vált ki a többségi társadalom szélsőségeseiből, és nem csak belőlük.
Most talán valami megmozdulhat, s végre értő fülekre találhat szomszédaink részéről mindaz, amit eddig is hangoztattunk, hogy Székelyföld magyarsága sem akar mást, mint autonómiát a köztársaságon belül, székely önigazgatást Románián belül.
Alkotmányban rögzített és megerősített belső autonómiát, mely Székelyföld történelmi, nyelvi, kulturális sajátosságait elismeri.
Macron felismerte, micsoda erőforrás Franciaország számára Korzika népe lelkének (!) és identitásának megőrzése napjaink felhígulásra ítélt Európájában.
Reménykedünk, hogy lesznek követői, s e példa alapján legalább kezdetben azt elérjük, hogy a fogalmak tisztázása érdekében a tárgyalóasztalt választja a román politikai osztály. Még akkor is reménykedünk, ha tudjuk, hogy a választásokkal tűzdelt közeljövő nem kedvez e kérdés felvételének.
Kicsit tágabb kontextusba helyezve viszont a jövő európai elitjének is érdeke kell legyen a hosszú távú béke, biztonság és stabilitás megteremtése. Ez viszont nem működik, ha a nemzeti kisebbségek kérdésével nem foglalkozik, e kérdéseket eltolja magától.
Az Európai Unió számára már javasoltunk öt olyan alapelvet, melyet már az Európa Tanács-i elnökségünk idején előterjesztettünk.
Álljon itt újra emlékeztetőül: a nemzeti kisebbségek ügye nem belügy, hanem európai ügy, a nemzeti kisebbségek védelme az identitásuk védelmét jelenti, az identitás védelemhez szükségesek úgy az egyéni, mint a kollektív jogok, a nemzeti identitás nem kell feltétlenül egyezzen az állampolgársággal, a nemzeti kisebbségeket államalkotó közösségeknek kell elismerni.
Ezek jelenthetik az alapját egy kötelező érvényű és kikényszeríthető európai kerettörvénynek, mely a tagországok számára a saját, belső törvényeik kidolgozásának kereteit is biztosítják.
Az Európában már működő autonómiák eddigi gazdasági, szociális, politikai eredményei alapján különösen kijelenthetjük, hogy Korzika is sikerre van ítélve.
Miért ne lehetne hasonlóan sikeres más nemzeti kisebbségi közösség is Európában?
Ha már Zajzoni Rab István versének kezdetével indítottuk az írást, álljon itt egy másik, számunkra optimistább része, mely a kitartó közös küzdelemre késztet:
„Csak hogyha ezt a célt elérted,
Lesz itt boldog jövőd, magyar;
És lelkes nemzet mit nem ér el,
Ha egyet és együtt akar?”
