A momentumos politikus sajátságos megoldással állt elő a túlszaporodott galambok kapcsán.

Terézvárosban túlszaporodott a galambállomány, legalábbis a momentumos polgármester Soproni Tamás szerint, aki egy sajátságos megoldással állt elő, hogy csökkenteni tudják a Nyugati téri galambok számát.

A polgármester a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy felkért egy solymászt a helyzet megoldására – olvasható Terézváros honlapján.

 

A tervek szerint egy éven át hetente kétszer-háromszor lehet majd egy sast és egy héját látni a téren.

A galambok számát 100 alá szeretnék csökkenteni. A polgármester szerint ez a szám egy év múlva elérhető.

A polgármester hozzátette, hogy az újszerű megoldásra azért van szükség, mert a takarítás költségei mellett a galambok sok-sok éve borítják már be ürülékkel a teret, ami akár fertőző betegségeket is okozhatnak.

Mandiner.hu