Pár évvel ezelőtt történt, hogy valamelyik lapban arról olvastam, egy ideje valakik évente megvizsgálják, a Föld országai közül melyik a legboldogabb.
Közölték is az eredményt, miszerint ez az ország akkor Bhután volt. Gondolom, a magyarok közül nem sokan jártak ebben a távoli országban, amely egyébként már többször is elnyerte a legboldogabb címet. Kicsit szégyelltem magam, mielőtt egy rövid cikket kerekítettem a hírből, mert bizony akkor én szinte semmit nem tudtam Bhutánról azonkívül, hogy létezik. Aztán kutakodni kezdtem – nem volt nehéz – a különböző földrajzi kiadványok, meg lexikonok bőséggel adnak felvilágosítást.
Nos, a világsajtóra támaszkodva a következőket tudom közreadni:
„Az ország a világ egyik legelzártabb állama. Ami azt jelenti, szigorúan ellenőriznek minden beutazót. Nem gazdagok, de van mit enniük. A Himalája utolsó tisztán buddhista és földrajzilag nem könnyen megközelíthető, szemtanúk szerint csodás természeti kincsekkel megáldott, érintetlen erdőkkel borított országa féltve őrzi függetlenségét, s próbál úgy fejlődni, hogy ősi tradícióit ne kelljen feladnia.”
A fejlődés lassú. Nincsenek autópályák például. Ők azok a világban, akik megalkották a bruttó nemzeti boldogság kifejezést. Merthogy nem GDP-t mérnek, hanem bruttó nemzeti boldogságot, amelynek négy pillére: fenntartható fejlődés, környezetvédelem, a kultúra megőrzése és felelős kormányzás. Némi keresgélés után arra a bhutáni döntési szokásra is rábukkantam, miszerint ha az említett négy pillért megdőlni látják, például azért, mert veszélyeztetik a vallási értékeket, akkor módosítják az elképzelést. Továbbá felismerték azt is, hogy a vagyonnak korlátozó hatása is lehet az emberi lélekre.
Állítólag – ez szinte hihetetlen – Bhutánban senkit sem hallhatunk panaszkodni. Merthogy nem azt nézik, mijük van, hanem azt, mi van, aminek örülhetnek.
Ezen közben a tévé és az internet már minden faluban elérhető, s ez cseppet sem mellékes. Sőt, állítólag tiltólistán vannak az erőszakos műsorok. Mit írjak még? Döbbenten olvastam, hogy egyetem nincs az országban, viszont sok fiatal kap állami ösztöndíjat, hogy nyugati intézményekben tanulhasson, ám mind hazatér tanulmányai végén.
Nos, minderről talán négy évvel ezelőtt olvastam. Hogy azóta milyen az élet Bhutánban, ebben a naponta változó és naponta romló, háborús világban, amely bizony nem naponta, hanem kis túlzással inkább percenként veszít erkölcsi értékéből, azt nem tudom. Mindenesetre Bhután-drukker lettem, hozzátéve, hogy ma már minden hírt fenntartással kell fogadni, tehát az igazi boldogságról szóló híreket nyilván a helyszínen, Bhutánban lehetne ellenőrizni.
A fentebb ismertetett rendelkezést például mindenképpen, miszerint szigorúan ellenőriznek minden beutazót. Nesze neked, Európai Unió!
A végtelenül öntelt, minden erkölcsi törvényt megszegő Európa. Hol vagyunk mi Bhutántól? Ahol őrzik a rendet, őrzik azt, ami az övék. Mi ott élünk, ahol azzal vannak tele az újságok, hogy egyre nagyobb a terrorveszély Európában. Ahol olyan háborúkat kell támogatnunk, amelyhez semmi közünk. Ahol megtörténhet, hogy az Egyesült Államok Magyarországra küldött nagykövete, D. P. orosz oligarchától fogadhatott el pénzt. Ahol haza- és Európa-árulók ülnek az Európai Parlamentben. Ahol naponta zsarolják a tagországokat. Ahol mindennaposok az illegális bevándorlók által elkövetett gyilkosságok. Ahol a tagországok már képtelenek megvédeni a saját határaikat a betolakodóktól. Ahol a reptereken mindennapos a bombariadó, és ahol egy nemzetközi multimilliárdos spekuláns „oszthatja az észt” évek óta, mégpedig annak érdekében, hogy „nemzetközivéhéhéhé” váljon az egész világ.
Nos, a felsorolt jelenségek mindegyike a beképzelt, tehetségtelen s erkölcstelen vezetőknek „köszönhető”, akikkel képtelen elbánni a totálisan elgyávult Európa. Így aztán igencsak merészség lenne állítani, hogy az általános káosz kellős közepén van-e boldog hely most Európában?
Boldog ember bizonyára van, de boldog, biztonságos, a teremtés törvényeihez hű, boldog országról nem tudok Európában.
Buthán titkát fel kellene fedni. Bár attól tartok, ebben a mai világban, ahol mindent a pénz ural, legyen az a gazdaság, a gondolkodásunk, az értékrendünk, mi több, az egymáshoz való viszonyunk is, nem fog sikerülni. Alighanem más nyelven beszélünk, s nem értenénk egymást. Ők a kérdéseinket, mi a válaszaikat. A végeredmény: ők maradnak a legboldogabbak. Hajrá, Buthán!
Magyar Hírlap
Kiemelt kép: MTI Fotó: Földi Imre
