Ízlések és pofonok… Vagy Illések és pofonok? Egy nagy generáció egykor szintén nagy, ma szánalmas szereplői próbálkoznak valahogy felhívni magukra a figyelmet. Lehet, hogy vannak még, akik figyelnek rájuk, engem már nagyon nem érdekelnek. Ifj. Tóth György írása.

Van nekünk egy Bródy Jánosunk, aki örökre beírta a nevét a Nagy Generáció nagykönyvébe és van egy Koncz Zsuzsánk, akiért egykor rajongtunk, akiben a lázadó ifjúság ikonját véltük megtalálni. Csak ugye tévedni emberi dolog. Nem akkor tévedtünk, most fogunk mellé, ha elhisszük, hogy ők még mindig azok, akik egykor voltak.

A rendszerváltás után sok minden kiderült. Zsuzsikáról is, akiről megtudtuk, hogy miután a Jelbeszéd című lemezét 1973-ban „betiltották” (50 ezer darabot azért eladtak belőle, nekem is van egy példányom), attól félt, hogy több lemezt nem készíthet. És igaza lett, mert csak tízet csinálhatott, ráadásul 1983-ban a Jelbeszédet is újra kiadták.

Vajon mitől retteghetett Zsuzska, amikor olyan apóssal rendelkezett, mint a hírhedt Boldizsár Iván? Ez a maga alkotta legenda, amivel erősíthette bennünk a „lázadó fiatal” képét. Volt képe hozzá.

Zsuzsika ráadásul többször is bizonyította, hogy hű a kommunista rezsimhez, elég, ha csak az 1982-ben, az Országos Béketanács ülésén elhangzott beszédére gondolunk. Szóval szegény Zsuzsit nagyon üldözte a rendszer. Állandóan arra kényszerítették, hogy lemezeket készítsen. Szörnyű lehetett.

Ezek után persze nem annyira meglepő, hogy a rendszerváltás nem nyerte el Koncz Zsuzsa tetszését, amit nem csak úgy fejezett ki, hogy az SZDSZ-hez törleszkedve gyalázta az Antall-kormányt, de dalaival is, melyek szerzői között ott láthattuk – és láthatjuk ma is – azt a Bródy Jánost, akit viszont valóban megfigyelt, eltiltott, meghurcolt a kádári rezsim. Esetében azt még érthette az ember, miért támogatta az SZDSZ-t, azt már sehogyan sem, mi köze lehetett és lehet az előző rendszer kegyeltjéhez, a mi Zsuzskánkhoz?

Tévedés ne essék, én mindig igyekeztem elválasztani a művészt a politikai hovatartozásától, ami persze nem mindig sikerült, de próbálkoztam vele. Ha az illető művész hagyta.

Koncz és Bródy ellenben nem hagyja, hiszen gyűlöletük a keresztény-konzervatív oldallal szemben dalaikban is megjelenik. Hol van már a kommunisták ellen lázadó Bródy? És mivé lett az egykor szeretett Koncz?

Mindez azért jutott eszembe, mert a „nagy duó” elkészítette az 50 évvel ezelőtt született Jelbeszéd lemez replikáját, némileg megtoldva a mai rendszer gyűlöletével, elkészítve a Jelbeszéd 2.0 című… hát nevezzük jobb híján szerzeménynek. De micsoda különbség, édes Istenem!

A jubileuminak mondott lemezen olyan dalok mellett szerepel ez a Sok.nulla alkotás, mint a Kertész leszek, a Ha én rózsa volnék, vagy éppen a Mit tegyen egy kislány. Hát ezt semmiképpen sem kellett volna tenni. Nem csupán az „áthallásos”, de inkább egyértelműen ellenséges szöveg miatt, mert Bródytól már régen nem is hallottunk mást, hanem a jellegtelen, az eredeti lemez színvonalához méltatlan zene okán. Szánalmasan érdektelen, abszolút jellegtelen muzsika. Az egykor még veretes szövegeket alkotó Bródy így jellemezte a meglehetősen sekélyes szerzeményt:

„Olyan dalt gondoltam írni, ami zenéjében jelzi az örökséget, és vállalja a legjobb hagyományok őrzését, de mégis egy új dal, ami reflektál az 50 évvel ezelőttire.”

Hát nem sikerült. A zenében nyomát sem lelem az „örökségnek”, a szövegben pedig a tisztességnek. A hozzá fűzött gondolatok nem kevésbé, mert Bródy a HVG-nek nyilatkozva még azt is hozzátette:

„Valami azt súgja, hogy ez a dal még így sem lesz a jelenlegi cenzorok kedvence.”

Kiknek is, Jancsika? Jó lenne, ha észrevennéd, a cenzorok ma a ti oldalatokon serénykednek, mondjuk a Facebookon vagy az ellenzéki sajtóban, ahol bizonyos történések egyszerűen nem jelennek meg, nehogy az elhülyített táborotokat megzavarja a valóság. Persze a ti cenzoraitoknak nincs baja a gyűlölködő szerzeményekkel, ami mellékesen helyes is.

Mi képesek vagyunk elviselni még a ti valóságotokat is. Fordítva miért nem megy?

Alexandre Dumas a Bragellone vicomte című örökbecsű kalandregényében írta, hogy a nagyhatalmú pénzügyminiszter, Fouquet jelmondata állítólag így hangzott: Hová emelkedem még? Nos, Zsuzsa és Jancsi, számotokra is ezt a jelmondatot javaslom, csak kicsit átigazítva, emígyen: Hová süllyedek még?

Kiemelt kép: MTI Fotó / Balogh Zoltán