A mécses helye nem a véka alatt van, jogunk van véleményünk terjesztéséhez, mutatott rá véleménycikkében Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke annak kapcsán, hogy komoly indulatokat váltott ki a nyilvánosságban az az eset, amikor a Pest vármegyei Nagykovácsiban, a Nagy-Szénás hegyen néhány éve felállított fakeresztet ismeretlenek felgyújtották augusztus 20-án.
Gajdics Ottó durván megsértette a liberális dogmát, amikor egy nem hitbuzgalmi lapban, hanem a Magyar Nemzetben (2023. október 31.) imára szólított fel az üldözött keresztényekért, sőt a címen is túlmutatóan, a hegyi beszéd szellemében még a keresztények üldözőiért is. Felfogása csak magánvélemény, fogalmazhatják meg a liberálisok, legfeljebb valamilyen egyházi sajtótermékben volna helye.
De ez részükről durva tévedés, sőt jogsértő.
Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata ugyanis így fogalmaz:
18. cikk. Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.
19. cikk. Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.
A 18. cikk látszólag az oktatás, gyakorlás és szertartások területére korlátozza a vallási meggyőződés kifejezésre juttatásának jogát. Ennek értelmezéséhez persze meg kellene határozni például az oktatás fogalmát, amit aligha lehet az iskolai oktatásra korlátozni. A 19. cikk viszont egyértelműen jogot ad az eszmék bármi módon való terjesztésére.
Gajdics tehát az égvilágon nem sértett meg semmit. Ellenállt annak a liberális törekvésnek, hogy a fenti két paragrafus megsértésével korlátozzák a vallásos felfogás melletti kiállást, a hit terjesztését.
A keresztény eszme „bármilyen kifejezési módon” való terjesztésébe nyilvánvalóan beletartozik a keresztállítás joga. Hazánk tele van útszéli keresztekkel, és ezek megbecsülése új lendületet kapott azáltal, hogy felújításukra pályázni lehetett. A KDNP „fogadj örökbe egy keresztet” mozgalma révén ehhez önkéntes munkát is biztosított az ország számos pontján.
Elfogadható-e az a felfogás, hogy a keresztégetés is alapjog, hiszen ez is egy eszmének: a keresztényellenességnek „bármily kifejezési módon” történő megnyilvánulása? Szerintem nem, mert a rombolás azoknak a jogát korlátozza, akik egy keresztet egyszer valahol, most épp Nagykovácsi mellett felállítottak.
A történet másik különlegessége, hogy tiltakozás indult a kereszt helyreállítása ellen is. A helyreállítás úgymond kipusztítaná a leánykökörcsint, az árvalevelű lent és a borzas vértőt.
Nehéz elképzelni, hogy ezek a védett növények csak azon a pár négyzetméteren léteznek, amit a kereszt visszaállítása érint.
Hogy itt hajánál fogva előrángatott érvekkel kultúrharc folyik, mi sem bizonyítja jobban, hogy a kereszt elégetésekor, ami nyilván jobban károsította környezetet, mint a felállítása, a lánglelkű környezetvédőknek nem jutott eszükbe tiltakozni a leánykökörcsin és az árvalevelű len veszélyeztetése miatt, sőt a borzas vértőre sem figyeltek.
Az élővilág védelme igen fontos a teremtés és a Teremtő iránt megfelelő tiszteletet tanúsító keresztények szemében is, a gyújtogatást némán tűrők mostani tiltakozása viszont korábbi hallgatásuk okán hiteltelen.
A Gajdics-cikk nem a Nagy-Szénáson álló kereszt miatt fontos.
A felmérések azt mutatják, hogy a magyarok kétharmada hisz Isten létezésében, viszont még egyharmaduk sem imádkozik naponta vagy legalább hetente többször. A magukat valamelyik történelmi egyházhoz tartozónak vallók körében sem éri el a rendszeresen imádkozók száma a negyven százalékot.
Kalkuttai Szent Teréz szerint minden baj gyökere, hogy hiányzik az imádság.
Simon Dávid katolikus pap és szociológus a Mária Rádió magazinjának novemberi számában az imádság hiányának okait húsz pontban foglalta össze. Ezek közül csak kettőt idézek. Szent II. János Pál szerint „Aki azt mondja, hogy azért nem imádkozik, mert nincs ideje, annak nem az idejéből van kevés, hanem a szeretetéből.” Kalkuttai Szent Teréz pedig így vall: „Régebben azt gondoltam, hogy az ima megváltoztatja a dolgokat, most már tudom, hogy az ima minket változtat meg, és mi változtatjuk meg a dolgokat.”
Gajdics Ottó cikke eljut sok olyan istenhívő emberhez, akinek az életében nincs vagy csak igen kismértékben van szerepe az Istenhez fordulásnak. Most, halottak napja után talán többen fohászkodnak eltávozott családtagjaikért. A cikk felhívta a figyelmünket, hogy az imádság mindennapjaink része is lehetne, s ha az lenne, biztosan jobbá lenne a világ.
A rendszeresen imádkozóknak is van mit megszívelniük. Tudatosítsák, hogy joguk van véleményük terjesztésére, és ragadjanak is meg minden alkalmat, hogy éljenek ezzel a joggal! A mécses helye nem a véka alatt van.
A szerző volt politikus, a KDNP tiszteletbeli elnöke
Borítókép: A nagyszénási fakereszt – még ép állapotában
Forrás: Nyáry Tamás/mozgasvilag.hu
