Ez az egész EU arra volt jó, hogy önállóságunkat elvegye, s nincs gondolkodó ember, aki ne érezné, hogy az egész civilizációnk a szakadék szélén áll. Ilyenkor – kezét dörzsölve – csak a Sátán örül.
Igen, valamikor az 1990. esztendő táján kezdődött. Mert hagytuk. Hagytunk mindent nagy naivságunkban. A rég áhított úgynevezett szabadság érdekében gondolkodás nélkül hagytuk, hogy ez a „művelt és szabad” – no, mára már végképp meggyőződhettünk arról, mennyire művelt és szabad – Nyugat megszálljon bennünket, s zsoldosává tegyen.
Valamint demokráciáról papoljon nekünk, s az orrunk előtt mézesmadzagokat lóbálva sunyin elvegye nemzetünk önrendelkezésének jogát.
Ez történt ugyanis, s tetszik-nem tetszik azóta is ilyen jelenségeknek vagyunk tanúi szinte nap mint nap, az Unióba történő belépésünk óta. S lassan, nagyon lassan jöttünk csak rá – már, aki rájött –, hogy ez az egész Unió arra volt jó, hogy önállóságunkat, a tagállamok önállóságát elvegye.
Brüsszel tudniillik beleszólhat a tagállamok gazdaságpolitikájába, pénzpolitikájába, külpolitikájába, lassan már a hálószoba-titkaiba is, magyarán szólva azon igyekszik, hogy a tagállamok felejtsék el szellemi-politikai függetlenségüket.
Velünk is megtette és teszi ezt mindmáig, s minden szinten.
Lenyomták a tagállamok torkán azt a jogszabályt is, miszerint: „A tagállamok tartózkodnak bármi olyan akciótól, ami ellentétes az Unió érdekeivel.” (Istenem, egyszer hallhatnánk érthetően és elfogadhatóan, valamint őszintén, hogy mi az Unió érdeke! Valamint, hogy azt ki határozza meg.) Továbbá azt is megígérték, „A tagállamok biztosítani fogják, hogy nemzeti politikájuk megfelel a közös álláspontnak.”
No, ez a két mondat mindenki előtt bizonyíthatja, hogy szuverenitásunk, az országok szuverenitásának feladása volt a cél, már a kezdetekben, s ma is az.
Az Unió magasságos urai szerint ez lenne a jogállam. Ahol a nemzeti politikát az Unió kívánalma szerint határozzák meg. Mi meg, pusztán csak e két mondatot, magyarán követelményt idézve elhinni sem akarjuk, hogyan lehetett annak idején megetetni bennünket ilyen szövegekkel? Ugyan ki az a bolond, aki megígéri, hogy nemzetpolitikája megfelel majd a közös álláspontnak? A naponta változó és ostoba közös álláspontnak?
Könyörgöm, ez mostanság nem jelent mást, ha az éppen aktuális nyüglődést nézzük, mint hogy az összes migránst, akiknek befogadását az Unió végtelenül aljas – igen, nem elírás, végtelenül aljas – vezetősége az Unió érdekének és közös álláspontnak nevez, annak az országnak a nyakába varrják, amelyiknek csak akarják.
Mert ez a szabály. S innentől jöhetnek a szabályt megszegőkkel szemben a büntetések, a pénz-visszatartások. Hiszen van hivatkozási alap.
Avagy, ha azt a fentebb szintén emlegetett jogszabályt próbáljuk értelmezni, miszerint „a tagállamok biztosítani fogják, hogy nemzetpolitikájuk megfelel a közös álláspontnak”. Egek ura!
Nemzetpolitikát meghatározni közösen az Unió uraival? Ők diktálnák, hogy milyen legyen egy ország nemzetpolitikája? Normálisak ezek? Ha az a közös álláspont, hogy sodródjunk bele egy háborúba, avagy tagadjuk meg a krisztusi tanokat, valamint töröljük el a civilizáció minden vívmányát, és hordónyi pénzeket juttassunk olyan háborús feleknek, akikhez semmi közünk, akkor egy ilyen parancsot, pusztán azért, mert az Unió vezetői ezt közös álláspontnak hazudják, nyomban teljesítenünk kell? Őrület!
Orbán Viktor a minap egy interjúban azt mondta: „Az a stratégia, amivel belevitték az Európai Uniót a háborúba, megbukott.”
Megbukott bizony, egyetértünk, de megbukott lényegében a diktátori szerepet játszó Unió minden szinten, s már a kezdetek óta. Legalábbis az „átlagemberek” többsége szerint.
Kivéve a Brüsszelben szakmányban hazát áruló baloldali, s mindig a magyar érdekek ellen szavazgató semmirekellők hadát.
S mert a magasságos Unió bizony hibát hibára halmoz, joggal kérdezhetjük, mégis, mi az Unió érdeke?
Ha az az érdeke, hogy leraboljon bennünket, meg más tagállamokat, valamint háborúba igyekezzen taszítani, továbbá kötelezővé tegye, hogy az Egyesült Államok parancsai szerint kell ugrálnunk, akkor mindent értünk, csak azt azért megkérdezzük, hogy nekünk ahhoz miért is kötelező jó képet vágnunk? S megszavazni például azt, hogy továbbra is számolatlanul kell pénzt tömni Ukrajnába?
Jogos lehet a kérdés, hogy miért éppen most kezdtem ezekről a jelenségekről írni, mikor lényegében jó harminc esztendeje látjuk, halljuk, tapasztajuk valamennyit.
Nos, ennek magyarázata nem más, mint hogy immáron lángokban áll a fél világ, s vicc nélkül mondhatjuk, hogy a nemzetközi helyzet egyre csak fokozódik. Hiszen most már tényleg naponta szembesülünk azzal, hogy az a végtelenül beképzelt, s a világot kizárólag saját felségterületének tartó társaság, mindegy, hogy háttérhatalomnak hívjuk, vagy az összeesküvők szektájának, bizony nem nyugszik.
Országhatárokat nem tisztelő fegyveres hordák igyekeznek a végtelenül ostoba (avagy végtelenül hátsó szándékú) vezetőkkel rendelkező országokat lényegében elfoglalni.
Háborúk robbannak ki egyik napról a másikra, s percenként ömlenek ránk a meghamisított vagy eltitkolt adatokkal teletűzdelt újságcikkek, azaz perctől percre növekszik a káosz. A mesterségesen keltett káosz.
Nézetem szerint nincs gondolkodó ember, aki ne érezné, hogy az egész civilizációnk a szakadék szélén áll. Ilyenkor – kezét dörzsölve – csak a Sátán örül.
Nálunk is örült, amikor szemeket lövetett ki, ártatlan emberek életét tette tönkre, minden következmény nélkül. Hosszú börtönbüntetés csak a terrort megakadályozni, vagy legalább megbüntetni szándékozóknak járt. A jogos tiltakozás „jutalma” a börtön lett. A tiltakozók máig nem szabadok.
Azért említettem ezt a magyar példát, mert ha lényegesen nyugodtabb is a mi világunk – ki tudja, meddig – napnál világosabb, hogy szinte mindenhol veszélyhelyzet van, mert forrong a világ, s a normalitás eltörlése a cél.
Ha valakinek ez nem tetszik, lövet. Szemeket lövet ki. S világos az a szándék is, hogy ebbe a mesterségesen gerjesztett, provokációkkal teli káoszba bele akarják lökni azokat is, akik ezt a civilizációt, a sokféleséget meg akarják védeni, s nem tetszik nekik, ha egy masszába és rabszolgaszerepbe óhajtják gyúrni és terelni őket.
Immár naponta tapasztaljuk az ember- és a teremtésellenes akciókat. Látjuk, kik törtetnek, könyökölnek azért, hogy a világ urainak közelébe kerüljenek.
Mi nem Ukrajnában élünk és nem a Közel-Keleten. Szerencse? Az.
Ám nem tudom, van-e még arra idő, hogy szavak helyett tettekkel kíséreljünk meg változtatni, vagy legalább az igazságot, a történések eredetét felfedve világba kiáltsuk, ébresztő emberek!
