„Lelkünk lelke, szívünk vére…” E metaforákkal illette Jókai Mór a magyar nyelvet. Mint kincsre kell tehát vigyáznunk rá, elemi igény éberen figyelnünk a használatára!

Szükségtelen kommentálnunk, miért nevezte szerszámainknak a szavakat anyanyelvünk patikamérleg-pontosságú értője, az egyik legszebben beszélő és író magyar, Illyés Gyula.

Az újságírónak – éppúgy, mint az írónak – „munkaeszköze”, jóra való „fegyvere” a szó. Színesen írni, felszabadultan – igazi (nyelvi) szabadságot átélve fogalmazni csak bőséges magánszótár birtokában tudunk. Ez pedig – többek között – nívós olvasmányélmények sokasága nyomán, eredményeképpen alakul, fejlődik. Minél nagyobb szókincset tudunk magunkénak, annál igényesebben használhatjuk, egyszersmind annál bátrabban válogathatunk a stíluseszközök tárházából. A mi anyanyelvünk legendás gazdagsága okán van miből merítenünk, így például van honnan megkeresnünk azt az egyetlen szót, kifejezést, amelyik a legjobban illik a szövegkörnyezetbe. Gazdag s virágos mező a rokon értelmű szavak, kifejezések rétje! Jelszavaink egyik legfontosabbja, afféle mottónk tehát ez: „Szinonimát, szinonimát!”

A Kosztolányi-törvény

Akinek a szókincse eredendően gazdag, s azt folyton bővíti, s kutat a szinonimák között, kiválasztja azt, amelyikre éppen szüksége van, jó eséllyel elkerülheti, hogy ólomszürke közhelyeket, szósablonokat szajkózzon. Képes a lehető legpontosabban, egyszersmind árnyaltan fogalmazni. Egy kiváló modern költőnk, Kalász László a válogatott verskötete homlokára ezt írta: Nehéz a szó. Bizony, nehéz mesterség az újságíróé is! Az örökös önművelés, a szellemi készültségi állapot, a felkészültség az újságírószakma egyik értelme és lényege. Az önművelés szerves része a szókincs gyarapítása.

A sajtó, a média nyelvhasználata példaképként akkor és annyiban áll helyt, amikor és amennyiben a normatív eszményt mutatja. A mintaelv tehát azt jelenti, hogy a sajtó a saját etalonnyelve, mintaadó stílusa által nyelvőr. A hagyományos sajtóban többé-kevésbé egységes „műveltségnyelv” jött létre, amely – bár az átlagolvasóhoz szól – a köznyelvhez képest emelkedett, annál magasabb szintű.

Ezt mutatja az is, hogy olyan jeles íróink, klasszikus – és klasszikusnak minősülő kortárs –  nyelvművészeink vállaltak feladatot a szerkesztőségi életben, lapok, folyóiratok belső vagy állandó külső munkatársaiként, szerkesztőiként, mint Arany János, Jókai, Mikszáth, Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Herczeg Ferenc, Gárdonyi, Cholnoky Viktor, Ady, Krúdy, Szabó Dezső, Móricz, Móra Ferenc, Babits, Kosztolányi, Nagy Lajos, Karinthy Frigyes, Tamási Áron, Kodolányi János, Márai, Szabó Lőrinc, Németh László, Illyés Gyula, Illés Endre, József Attila, Szentkuthy Miklós, Wass Albert, Vas István, Jókai Anna, Kányádi Sándor, Csoóri Sándor, Esterházy Péter. (És sokan mások.) Rangot adtak ők az újságírásnak, egyéni stílust vittek bele, növelték az olvasók igényszintjét. A sajtó azóta a köznyelv mintája(ként) is (szolgálhat). S egy másik elvnek, a normaelvnek is megfelelhet, midőn a nyelvművelő cikkek közreadása által őre a nyelvalkalmazásnak.

Megfelel-e, meg tud-e felelni a 21. századi sajtó, média – egyéb kívánalmak mellett – a gazdag szókincs nyelvőri követelményének? Igen, amennyiben kettős anyanyelvőri – minta- és normaképző – szerepét változatlan minőségben betölti: számos sajtóbeli írás nyelvezete ma is példaértékű, méltó azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket a klasszikus sajtó teremtett. Az általa anyanyelvi értelemben is igen magasra állított mércével méri magát ma is számos kitűnő publicista: napjainkban is gyakori, hogy az irodalom legjobbjai tisztelik meg írásaikkal a lapokat. A szépirodalmi szintű anyanyelvhasználat is továbbél a lapok hasábjain, az internetes médiában, a hangzó sajtóban, illetve a televízióban.

A közvélemény a (művelt) köznyelv használatát, a nyelvi normákhoz való igazodást, a normák érvényesítését várja bár az újságíróktól, sajnos nem mindig nyelvőr a sajtó. Nem az, amikor egy-egy lapszám – a nyelvhasználatát tekintve – „tárlat a szépséghibákból” (Romhányi József egyik verses állatmeséjének más vonatkozású, de ide is illő minősítésével élve). „Úgy kell írni, hogy azonnal megértsék, mit akarunk mondani… Az olvasót egy másodperc ezredrészéig sem szabad bizonytalanságban tartanunk.” Ma a média gyakran nem fogadja meg Kosztolányi Dezsőnek ezt az intelmét, ezt a maximát. Kovalovszky Miklós szerint Kosztolányi ebben a publicisztikai írásában, értékelő cikkében (Kis nyelvtan; Pesti Hírlap, 1927. július 1.) fogalmazta meg „az írásmesterség aranyszabályát”. Kitűnő kortárs nyelvészünk hozzáfűzi: „Oly követelményt fejez ki e – már-már erkölcsi – parancs, hogy méltán nevezhetjük Kosztolányi-törvénynek.” Nevezzük!

A nyelvi igényesség: alaposság, gondosság része, a pontosság a nyelvi követelményeknek az apró részletekig való megfelelésben rejlik. Így például a pontos, világos és szabatos fogalmazásban, a legmegfelelőbb, a leginkább odaillő kifejezés megkeresésében, árnyalatok megjelenítésére alkalmas: tartalmas szavak használatában. Mindez nemcsak nyelvhelyességi és stilisztikai, egyszersmind erkölcsi és szakmai kívánalom.

Felmérhetetlenül nagy a sajtónyilvánosság ereje, hatalma. Tudjuk, tapasztaljuk: ha valami megjelenik az újságban, elhangzik a rádióban, tévében, olvasni lehet az internetes hasábokon, azt sokan helyénvalónak, követhetőnek érzik. Márpedig számos rossz nyelvi divat indult el a médiából. Az újságíróknak, szerkesztőknek tehát hatalmas a felelősségük. Korántsem mindegy, az újdondász milyen hatást gyakorol, milyen nyelvi minőséget kínál mintaként, s ennek folytán mennyiben, miképp formál anyanyelvi ízlést, mennyiben óvja – Kalmár Györgynek, a felvilágosodás kora kitűnő költőjének, pedagógusának szép szavával – „drágakőnél gyönyörűbb” nyelvünket.

Nem a nyelv, a használata szürkül

Az újságolvasók nyelvhasználatára nézve különösen veszélyes, hogy számos (helytelen) nyelvi divatnak, így az elcsépelt divatszavaknak terjesztője, sőt szülője is a média. S szüntelen jelen van a médiában egy sereg ilyen szó, azaz egy ideig gyakran használt, de hamar elavuló kifejezés. A későbbi (használt) divatszó a felbukkanásakor gyakran még szellemes neologizmus. Ám az unos-untalan használat során egyre kevésbé érezzük szellemesnek, még kevésbé újnak, s egyre inkább ködszürke divatszóvá degradálódik. A divatos kifejezések között lépten-nyomon találkozunk a médiában idegenszerű, illetve mesterséges, modoros szavakkal, nyelvi túlzásokkal. S a társalgási, sőt az utcanyelvbe, a bizalmas stílusba való, a választékos nyelv szótárába nem illő kifejezések alkalmazásával.

Nem nyelvszürkítést kellene emlegetni a divatszavak burjánzásáról, tombolásáról beszélve. Ez a szóösszetétel nem pontos. Jól látta (ezt is) Szentkuthy Miklós: „A nyelv nem született arra, hogy a valóság teljességét fejezze ki, hanem arra csupán, hogy kifejezze a kifejezhetőt.” S hozzáfűzte: „Szóval: a szóval semmi baj.” Nincs bizony! A nyelv használata szürkül, a megfelelő szó meglelésével van baj. Merthogy vannak bőven, akik nem is keresik.

*

Hozzunk – elrettentő – példákat arra, mennyire ködszürkén szól az írott és elektronikus sajtó. (Ahelyett, hogy színesítené, tartalmassá avatná szövegét, példának okáért rendkívül színes, a legfinomabb árnyalásra is tökéletesen alkalmas rokon értelmű szavainkkal).

Jolly joker-szók

Így nevezi Lévai Zoltán azokat a szavakat, amelyek elsősorban a nyelvi értelemben „lusták és választékosságra képtelenek” körében népszerűek, s amelyek árnyalt kifejezések helyett „jól” használhatók (legalábbis az ő szemükben).

Évtizedek óta szívósan tartja magát a sajtóban a komoly jelző. „Komoly napvihar érte el a Földet”; „Komoly károkat okoz a puszpángilonca” [puszpángmoly]; „komoly zuhé jöhet”; „komoly lehűlés továbbra sem lesz”; „komoly érzelmeket táplál felé is”. Szabatosan: hatalmas, óriási, pusztító erejű, irdatlan, fergeteges napvihar; pusztító, tetemes, jókora károkat okoz a növények leveleiben; kiadós, az egész országra kiterjedő (országos) zuhé; erős lehűlés; mély érzelmeket táplál iránta (nem pedig felé!!!). „Komoly” szinonimakészlet áll rendelkezésre e divatkifejezés váltására. Még néhány rokon értelmű szó: való, valós, igaz; megfontolandó, elgondolkodtató; fontos, nagy horderejű; kritikus, veszélyes; számottevő; drága, költséges; csinos, kellemes (összeg); ünnepélyes, fennkölt; sötét, szigorú, komor; hangsúlyos, elsőrendű, elsőrangú, színvonalas, nagyra becsült, elit.

Túl általános értelmű használatával, illetve ’lehetővé tesz’, ’rendelkezésre bocsát’ jelentésében a biztosít burjánzó divatszava lett a sajtónak is: „A munkáltató szükség esetén lakást biztosít” az álláspályázat nyertesének. Itt nemcsak azért cserélendő a biztosít tartalmasabb szóra, mert szürkíti a nyelvhasználatot ugyanannak a kifejezésnek a szakadatlan ismételgetése, hanem azért is, mert az idézett mondat (azzal, hogy bennük a biztosít a lakással, az otthonnal együtt emlegettetik) a biztosít egy másik jelentését (’biztosítást köt valamire’) is a tudatba hozza. A citált szöveg tehát nemcsak árnyalatlan, még félreérthető is. Precíz ez a formula: lakáshoz juttatja a nyertest. (A pontosság jegyében nem árt odaírni: milyen lakáshoz jut s mennyi időre stb. a szóban forgó személy.) „A készüléket a könyvtár biztosította.” Értékes masina lehet, ha biztosítást kell rá kötni… A mondat értelme persze ez: a könyvtár adta (kölcsön), bocsátotta rendelkezésre, a könyvtártól kaptuk az eszközt. A biztosít különösen suta akkor, ha tárgyakkal kapcsolatban használjuk: „nyugodt éjszakát biztosít a tampon”; „foltmentes ragyogást biztosít az ablaktisztítószer” (helyesen: nyújt; eredményez).

A rendelkezik igének akkor pontos a használata, ha e tartalmat kívánjuk vele kifejezni: valaki valamit, valaki(ke)t utasítással irányít; dönt valamiben („az igazgatótanács így rendelkezik”); utasítást ad valaminek a végrehajtására, felhasználására („a diákok jogairól és kötelezettségeiről a közoktatásról szóló törvény rendelkezik”); valaminek a felhasználásáról dönt („szabadon rendelkezik a gyűjteménnyel”). Vét anyanyelvünk ellen, aki ezt az igét akkor használja képletes jelentésű birtoklás kifejezésére, ha az alany nem személy, hanem tárgy, fogalom: „a gyógyszer nem rendelkezik mellékhatásokkal”; „a város gazdag népszokásokkal, hagyományokkal rendelkezik karácsony ünnepét illetően”. Érthető egyszerűséggel: nincs mellékhatása; élteti a karácsonyi népszokásokat, hagyományokat. Henye stílusú és mulatságos az efféle jól értesültség: „Az amerikai focisztár forró feleséggel rendelkezik.” Hiba s nevetséges szófűzés, ha ezt az igét akkor használjuk, ha nincs szó birtoklásról, hanem ennek az ellenkezőjéről beszélünk: „a program néhány apró hiányossággal rendelkezik”; „megnézték, hogy melyik önkormányzat mennyi adóssággal rendelkezik”. Szabatosan: tüzes (szenvedélyes) a feleség; a program hiányos; az önkormányzatnak mennyi adóssága van, mennyivel tartozik. Az egyik szlovákiai lapban idézte a nyelvész ezt a mulatságos mondatot: „Jóska olyan anyóssal rendelkezik, aki rendelkezni szeretne vele”. Világosan: Jóskának olyan anyósa van, aki rendelkezni szeretne vele (ez utóbbi rendelkezik a helyén van: ’dirigál’ a jelentése).

Felkapott kifejezés a kiveri a biztosítékot: „Sokaknál kiveri a biztosítékot, ha autó parkol a kerékpárúton.” Jelentést árnyaló szinonimákkal: Sokak körében kelt felháborodást… (A -nál rag használata itt pongyolaság.) Vagy: Sokakat bosszant, idegesít, felháborít, -dühít, -bőszít; sok kerékpárosnak, járókelőnek szúrja a szemét…; sokaknak szálka (vörös posztó) a szemében; sokakat elfog a méreg, ha azt látják, hogy autó parkol a kerékpárúton. „A közönség türelmes, de a harmadik magyar nóta már kicsapja a biztosítékot.” Pontosan: már untatja, netán irritálja őket, idegeikre megy, a harmadik nótától már kiütést kapnak. További javaslataink e divatszó leváltására: megbotránkoztat, visszatetszést kelt, megütközést kelt, megdöbbent, letaglóz, meglep, megrendít, elborzaszt, elképeszt, megráz, felkavar, lesújt, felingerel stb.

A történet főnév sablonos divatszóvá válik, s szótévesztés is a használata, ha nem jelent semmiféle sztorit: „a hagymás-szalonnás-tejfölös történet sokkal jobban ízlett mindenkinek!”; „jól sikerült az aszalt szilvás történet”. Precízen: ételkülönlegesség, -specialitás.

Magyartalanságok

Nyelvszemléletünktől idegen, magyartalan szavak, kifejezések is sűrűn felbukkannak a sajtóban. Ilyen a hozzáállás főnév: „A munkához való hozzáállás változása is szükséges”; „Nem a probléma az igazi probléma, hanem a problémához való hozzáállás”. Zavaros közlések. Világossá kell tenni, mit akarunk mondani! Pl.: felelős és lelkes, szolgálatkész munkavégzést, nagyobb hivatástudatot várnak. S valószínűleg pejoratív jelentést kíván sugallni a másodikként citált mondat: (rendkívül) szokatlan, (érthetetlenül) furcsa a magatartásuk, elképzelésük. A hozzáállás főnév világos szinonimái: magatartás, magaviselet, habitus, attitűd, modor, szokás, viselkedés, viselkedésmód, viszonyulás, megközelítés, szemlélet, tekintet, vélemény, álláspont, állásfoglalás, elképzelés, fellépés, kiállás stb.

Lépten-nyomon halljuk-olvassuk: valaki hangsúlyt fektet valamire. Divatkifejezéssé vált ez a nyelvi idegenszerűség, egyszersmind mulatságos képzavar a mindennapi nyelvhasználatban és a médiában egyaránt: „A nők nagy hangsúlyt fektetnek a sima bőrre”; „a megjelenés és a testalkat az, amelyekre a férfiak nagyobb hangsúlyt fektetnek, mint a nők”; az egyik női divatmárka „nagy hangsúlyt fektet a nőies vonalak kiemelésére”; „A szerző kifejezetten nagy hangsúlyt fektet a női főszereplőre és lelkivilágára”. A „hangsúlyfektetőknek” ajánlunk e citált képzavar helyett magyaros, világos szavakat, kifejezéseket: kiemel valamit; nagy figyelmet szentel valaminek; fontosnak, kiemelkedőnek, jeles témának, eseménynek ítéli; akkurátusan, körültekintően számontart; hangsúlyoz, hangsúlyosnak tekint valamit; fokozottan törődik valakivel, valamivel; nagy gondot fordít valamire; valami lényeges feladata valakinek; valakinek elsődleges, legfőbb célja valami stb.

„Tudjuk, hogy a média irreális elvárásokat támaszt a nőkkel szemben” – írja a sajtó. Igényt még igen, elvárásokat aligha lehet támasztani, tehát talán így kellene fűzni a szavakat: túlzottan magas követelményeket ír elő a nők számára, nehezen teljesíthető feltételeket szab, speciális, különleges kívánalmakkal, igényekkel lép fel stb.

Egy angol sportkifejezés, a challenge (’küzdelemre kihívás’) tükörszavának szüntelen s felesleges használatára példák százait hozhatnánk. Gyakori hiba – henye szóhasználat –, hogy a kihívás főnév a beszédben, írásban magát a feladatot jelzi, a teendő, a tennivaló, az elfoglaltság, a munka szó helyébe tolakszik: „a szükséges eszközök megteremtése nehéz és összetett kihívás”; „izgalmas kihívást kapott az új csatornánál”. Szabatosan: összetett feladat  (próbatétel); izgalmas (szakmai tudását próbára tevő) munkát kapott Annak az erőltetett szerkezetnek pedig, amely a kihívásból és hozzá társult két elcsépelt divatszóból (komoly, jelent) állt össze, immár a testrészek és tárgyak is „szenvedő alanyai”: „Egy igazi angol reggeli elfogyasztása komoly kihívást jelent mind a gyomornak, mind a gazdájának”; „A szinte állandóan szélfútta pálya vonalvezetése egyaránt komoly kihívást jelent a fékek, a gumik és a motorok számára.” Pontosan: megterheli (s lehet, hogy megviseli) a szervezetet, a gyomrot; alaposan próbára teszi a tárgyak, eszközök minőségét (és esetleg koptatja, rongálja azokat).

Elbitangolt szavak

Gyakoriak napjaink írásában, beszédében a pejoratív mellékjelentésű, ezért félreérthető, eltévedt, a témához nem illő szavak.

A beszélő szándéka ellenére komolytalanná teheti a közlés tartalmát a mesél ige: „pajzán történeteket mesél otthoni hódításairól”; egy médiaszereplő „szexről és pasikról mesélt”. Az efféle közlések az őszinte beszéd helyett a mesél ige egy mellékjelentését („ugyan, ne mesélj nekem!”: ’ne akarj velem elhitetni valamit!’) is a tudatba hívhatják, félreérthetők, ott rejlik bennük a felelőtlen pletykálás és tódítás lehetősége is! Az, hogy mesebeszéd az egész. Ezért az említett példákban és a valóságra, az őszinteségre utalás más eseteiben a mesél helyett használható igék: elmond, előad, tájékoztat, tudósít, számot ad, referál, felidéz, felelevenít, fölemlít, szóvá tesz stb.

Értékesnek, mintaadónak tartott tevékenység, jelenség, (mű)tárgy jelölésében kerülendő a tucat főnév (mennyiségnév), mert a „tizenkettő egy tucat” szólást idéz(het)i fel a tudatban. „Nincs garancia arra, hogy a múzeumok eme mintegy két tucat művész alkotásait megőrizzék”. Az ilyen mondat nyelvi udvariatlanságot, sőt pimaszságot tartalmaz, ha akaratlanul is. Helyesen: mintegy negyedszáz. Óriási, felbecsülhetetlen értékekre végképp nem illik (egyszersmind henye stílusú, pontatlan) e kipécézett kifejezés: „A madridi Prado Múzeum több tucat festménye, többek közt Francisco Goya, Diego Velázquez és El Greco alkotásai kelnek útra”. Ilyen esetben illik, sőt kötelező pontosan megírni a képek számát! A média önmagát sem kíméli e szótól: a sajtóközpontban „vagy két tucat sajtómunkás sereglett össze”. Szabatosan: mintegy negyedszáz.   

Nem ritka a sajtóban a – mosolyt keltően – pontatlan, groteszk szóhasználat, szótévesztés, a nagyotmondás, nyelvi túlzás: „Még a legelvetemültebb szavazókat is elbizonytalanították…” Nyilván nem az elvetemültségre kívánt itt utalni a tévériporter, hanem az elszántságra… Súlyos szótévesztés ez, mert a tisztességtelenség egészen más, mint a kötődés!

Egy mondat és egy cím a médiából: „Az alkalmi szex hátulütője az, hogy igen sokan megsérülnek tőle”; „A hátfájás hátulütője”. Pontosan, az itt szándéktalan pikáns mellékízt is kiküszöbölve: hátránya, kellemetlensége. „A beavatkozásoknak köszönhetően több mint 130-an sérültek meg”; „a bukás annak köszönhető”, hogy a premiert rosszul időzítették”. Hát köszönjük! – mondhatnánk mindkét mondatra… Szabatosan: a beavatkozások következtében; a bukás annak tulajdonítható, illetve: a kudarc, a bukás annak következménye (vagy: a kudarcnak, a bukásnak az az oka, vagy: a kudarcot, a bukást az okozza).

Kár a gyönyörű, szavakra nehezen váltható érzést jelző szerelem főnevünket elcsépelni. Mégis ködszürkévé csépeli a média. Azt írja az újság: „számtalan meglepetést is tartogat az este a pankráció szerelmeseinek”. Aki ebbe szerelmes… Baj van itt is a szóhasználattal, a közlés tartalma ennek az extrém sportnak a (megszállott) rajongóira, szurkolóira, drukkereire vonatkozik. Még két hasonló példa: „Anyu beleszeretett egy kanadai lucba”; „aki beleszeretett a levendulába, biztosan beszerez belőle néhány tövet”. E közlések nem valamiféle beteges hajlamokra utalnak, hanem arra, hogy a fenyő friss, tiszta, balzsamos, a levendula erős, aromás, nyugtató illata jótékonyan hat az említett személyek érzékeire. Nem kicsit ludas e törpítésben a média.

A sztár szó első jelentése a Tolcsvai Nagy Gábor-féle Idegen szavak szótárának meghatározása szerint: ’kiemelkedő teljesítménye alapján, a tömegkommunikáció révén is igen népszerű személy, főképp színész, sportoló’. Vagyis e szóval olyan személyeket illethetnénk, akik értékes, maradandó alkotásokat hoztak létre, egyszersmind népszerűek; állócsillagokként ragyognak – elsősorban – a művészetek, a sport egén. Ez a manapság sztárolt figurák elképesztő számához képest kevesekre áll. Mondhatnánk, hogy e főnév a médianyelvben – s az általa erősen befolyásolt társalgási nyelvben – kezdi elveszíteni az eredeti jelentését, s az említett szótárban szereplő 2. jelentésében – ’a tömegkommunikáció által különösebb indok nélkül népszerűsített személy’ – tűnik fel egyre gyakrabban. Ám a sztárt kiáltók komolyan gondolják, amit mondanak, s – többnyire jócskán túlbecsülve az illető személyek „teljesítményét” – az első jelentésre gondolnak e szó használata során. A jelentésbővülés netovábbja, hogy a média e kifejezést nemritkán olyan tartalmakra használja, amelyek csillagmérföldekre vannak a sztár idézett, eredeti fogalmától: „Sztár lett a tanárnak beszóló diákból”. Egy tanuló „alaposan kiosztotta a tanárnőt, mert szerinte nem volt elég érdekes az óra, amiről kiküldték”. Az erről készült videó után az amerikai fiatalember „az internet sztárja lett”. Nem kellene visszatérni az eredeti jelentésben való használathoz? Vagy megvárja a média, míg többen lesznek a „sztárok”, mint azok, akikre nem aggatja e megjelölést?

Meghökkentő a királynő főnév jelentésbővülése is: a szépségversenyek tudósításaiban – tekintet nélkül arra, hogy e rivalizálás nemzetközi, országos, vagy esetleg csak települési, intézményi rangú, s korlátozódjon az akár csupán néhány merész, önkritikát nem mindig gyakorló résztvevőre – szinte „kötelező” a médiában ez a megnevezés. Az egyik sajtótermék arról tudósít, hogy „búvárok koronázták a királynőt”, egy másik „az Egyetem Arcá”-nak megválasztásáról beszámolva írja: X. „lett a királynő”, s „a trón mellett” még Y. és Z.  kapott helyet: a második és a harmadik helyezett hölgy. Hasonlóan meghökkentő pontatlanság, sőt – hajdani honi királynőink iránti – történelmietlen tiszteletlenség is az efféle, sajtóban lelt közlés: X. Y. „lett Magyarország új Királynője”. (Ráadásul így, nagy k-val szerepeltetve, noha a királynő még a tényleges uralkodók leírásának módjában is kisbetűs, tekintve, hogy köznév.) E közlés is – természetesen – egy szépségverseny győzteséről beszél… Az ún. szófukarságnak ezt az esetét így lehet korrigálni: X. Y. lett Magyarország új szépségkirálynője, vagy: a 20** évben ő lett Magyarország szépe” – az X. helységben rendezett verseny zsűrije szerint. A Magyar értelmező kéziszótár feltünteti a királynő szónak egy hasonló, a választékos nyelvhasználatban élő jelentését –’(Szórakozó) társaságban szépségével kiemelkedő nő’ –, azt is jelzi azonban: ritkán használatos ebben az értelemben.

Félreértésre alkalmat adó szótévesztés és túlzás a fantasztikus melléknév nyakló nélküli használata: „Fantasztikus volt a film” – olvassuk egy olyan alkotásról, amely teljes mértékben valóságalapú. Ilyen esetben mondjuk azt, amire gondolunk: remek, elsőrangú, lenyűgöző film. „Fantasztikus édesanya és feleség” – minősítenek egy amerikai színésznőt. Pontosan utalunk arra, mennyire jó ebben a (valóságos) szerepében (is) a művésznő, ha példás, gondoskodó, figyelmes, gyengéd, szeretetteljes anyának és nejnek nevezzük. Hiszen nem kitalált lényről van szó. Ellenkezőleg: emberről, aki fáradhatatlanul törődik csemetéjével és férjével.

Hódít a filozófia szó ’nézetek, törekvések’ jelentésének személyekre vonatkoztatása is. Hangzatos, egyszersmind mulatságos túlzások a sajtóból: X. Y. „17 éves debreceni lány, filozófiája: légy mindig mindenben őszinte”; egy ún. celeb „filozófiája: a főiskolásokra ráfér az egészséges étel”. Nietzschét, Gadamert, Hamvas Bélát, Karácsony Sándort, Határ Győzőt, ha élnének, bizonyára a sárga irigység emésztené amiatt, hogy e világrengető gondolatok nem nekik jutottak eszükbe… A lánynak életmottója, jelmondata, a szóban forgó celebnek véleménye, vélekedése, meglátása van.

A kifejezés elvétése, a szótévesztés mulatságos esete az ódákat zeng (tréfás) költői szószerkezetet a líraiságtól messze távol álló tárgyra, helyzetekre alkalmazni: „ódákat zeng a harmatgiliszta szedésének művészi tökélyre vitt módszereiről”; „Sok kertész zeng ódákat a keserűsó használatáról”; „rengeteg olyan oldalt találhatsz, ami ódákat zeng a nyers etetés áldásos hatásairól”; a kozmetikus „ódákat zeng [arról, hogy a kutyának] milyen jó, klasszikus kiállása és dús szőrzete van”. Ilyenkor a szerkezet eredeti jelentését idéző (’ömleng, túlzott dicsérettel szól róla’) kifejezések vagy azok szinonimái jobban illenek a témához: áradozik, hosszan beszél stb.

S egy frissen hallott képzavar, kommentár nélkül: „… felrázhatja a lakáspiacot Csipkerózsika-álmából”.

Elárasztotta a médiát az utcanyelv: „Köpni-nyelvi nem tud, amikor meglátja, egy feldíszített autó fogadja a születésnapján”; „sok budapesti köpni-nyelni nem tud, mikor rájön a Gellért-hegy egyik rejtélyes érdekességére”. A szólásokat, „nyelvünk virágait” olyannyira nem használja már a média, hogy idézni se tudja pontosan. A szóban forgó eredetileg tudniillik így hangzik: „se köpni, se nyelni nem tud”. (Az idézett közlésekbe nem is igazán illik ez a szólás, hiszen mindkét citátum kedvező helyzetet tartalmaz, a szólás – különösen az első eleme okán – pedig inkább zavart helyzetre, kényelmetlen meglepetések érzékeltetésére való.)

Agresszív tartalmú kifejezések

A nyelvi túlzások körébe sorolhatók a már túlontúl elharapódzott agresszív tartalmú szavak is. Ilyen a brutális melléknév és határozóragos változata, a brutálisan: „brutális hideg lehet éjszaka”; „brutális meleg volt ma Budapesten”; a versenyzőnek „brutálisan szép hangja van”; „brutálisan finom csokoládé”; „brutálisan olcsó termék”. Mondjuk inkább ezt: dermesztő, farkasordító időjárás, zimankó, zord idő; hőség, kánikula, nagy forróság, banánérlelő meleg; gyönyörködtető, magával ragadó, varázslatos énekhang; ínycsiklandóan finom csoki; meglepően, feltűnően, roppantul, rendkívül olcsó, pénztárcakímélő. A „legszebb” ez: „Egyik kedvenc filmem a Céllövölde, amelyben egy brutálisan emberséges nyomozót alakítottál”. Szintén nagy képzavar (is) a következő: „a parfümbomba brutálisan szelíd fegyelmezőeszköz”. Az efféle monoton és zavaros nyelvhasználatban már semmi nem jelent semmit…

Ugyancsak a terjedő nyelvi agresszivitás jelei az efféle médiaközlések: a világhírű énekesnő „horrorisztikusan néz ki”; „a színésznőt „kirúgták Indiából”. Az első citátum egy cím, melyben az udvariasság, a tapintat legcsekélyebb jelét sem mutatja gyártója. Szerencsésebb és pontosabb lehetett volna talán így (még akkor is, ha egy-egy pillanatfelvételen egy-egy szép hölgyre is áll, hogy nem valami vonzó): elképesztő, meghökkentő vagy meglepő a kinézete.

A másik idézet háttere: az illető színésznő egy meccsen énekelt volna, ám a sokallták a követeléseit. Precízen: nem tartottak igényt a fellépésére.  

X. Y. „páros lábbal szállt bele” Z-be – harsogja a média, meglehetősen homályosan és képzavarosan. Mert vajon hogyan szállhat bele valaki valakibe (páros) lábbal? Pontosabb itt a vitába száll, erősen bírál, kemény kritikával illet stb. A nyelvi agresszió netovábbja az efféle mondat: „Páros lábbal száll Magyarországba a tél, támadnak a mínuszok”. A „támadnak a mínuszok” elmegy köznapi igei metaforának, de az első tagmondat az erőszakos tartalma mellett még képzavaros is.

A sokkol szó sem kevésbé erőszakos tartalmú. Mesterséges és felesleges jelentésbővítése pedig pongyolaság: „Az énekesnő nem fél a változásoktól, most a frizurájával sokkolta a közönséget”. Legfeljebb meglepte, csodálkozásra késztette a publikumot meghökkentő hajviseletével. Tanúsítja e közlés is, hogy „meglepődni, váratlant tapasztalni” és a „sokkot kapni” között releváns a különbség. „Sokkoló látványt nyújt a szupersztár smink nélkül!” Az idézettnél udvariasabb, egyszersmind igaz és tartalmas jelzők: szokatlan, különös, meghökkentő, meglepő, furcsa, különleges, nem mindennapi, fura, elképesztő látvány. Vagy: lankasztó, csüggesztő, visszataszító, visszatetsző. Annyira szokottá vált ez a divatszó, hogy némelyik zsurnalisztának olykor bizonyára már fel sem tűnik, mit állít. Azt írja az újság, hogy egy verseny részvevőjétől „sokkot kaptak” a bírálók (értsd: teljesítménye elmaradt a várttól). Egy másik vetélkedésen indulótól az ítészek közül „nem mindenki kap sokkot” (értsd: ’nem tartják mindnyájan izgalmasnak az egyéniségét, teljesítményét’). E citátumok tanúsága szerint e kifejezés tartalma egyik-másik nyelvhasználó szemében annyira kiürült, hogy a „sokkot kap” lényegében ugyanazt jelenti, mint a „nem kap sokkot”. Innen hová szürkíthető még a beszéd, az írás?

„Tisztaságban, helyességben…”

A rokon értelmű szavak mély kútjából bőven merítve kerülhetjük el a szürkeséget, a divatszószajkózást, színvonalas műveket folyvást lapozva gyarapíthatjuk szókincsünket, s ennek birtokában óvhatjuk nyelvédesanyánkat. Fentebb Jókai intelmének (1859) csak néhány szavát idéztük. Citáljunk még belőle – A magyar nyelv ismét itthon című verséből –, mert noha más történelmi körülményben keletkezett, sok tekintetben ma is időszerű: „Lelkünk lelke, szívünk vére, / Velünk maradj, ne tűnj el. / Ülj a székbe, mely megillet, / Tedd fel babér-koronád, / Erősödjék meg hatalmad / Hosszú századokon át, / hogy e honban ne mondhassa / Senki többé ezután / »Nem tudom a magyar nyelvet, / Mivel nem tanulhatám.« // Szálld meg költő s tudós lelkét, / Hogy Írjanak magyarán / Tisztaságban, helyességben / Tündökölve egyaránt. / Idegen szót, eszmejárást, / Ne hagyj többé mondani. / Van mi nekünk annál jobb, szebb, / Csak ki kell választani.” […]

Arany Lajos

A szerkesztőség ezzel az írással köszönti a magyar nyelv napját (november 13).