A Besztercétől 24 kilométerre, a Sajó patak völgyében fekvő települést mind a mai napig csak magyar anyanyelvűek lakják, akiknek mottója, hogy „Zselyk volt, van és lesz”.
2015 óta november 15-én, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és halálának évfordulóján tartjuk a magyar szórvány napját. Ennek apropóján látogattunk el a Beszterce-Naszód megyei Zselykre. A helybéliek igyekeznek megőrizni a falu múltját, jellegét különböző eseményeken keresztül, így minden évben szerveznek ifjúsági tábort, gyermektábort, gyermeknapot, családi napot, és egy tánccsoportja is van a településnek, amely a jellegzetes zselyki táncot őrzi és népszerűsíti.
A falu történelmébe a helyi lelkész és alesperes, Tóth Zoltán Csaba avatott be minket. Mint fogalmazott, Zselyk történelméről azt kell tudni, hogy az első írásos emlék 1332-ből való, ekkor említi a pápai tizedjegyzék először a települést. Szászok alkotta településről van szó, és még az elnevezése is vitatott, hogy szász eredetű, vagy pedig a szlávból öröklődött-e át.
„Tény az, hogy szászok lakták, de írásos emlékek szerint 1552-ben már a település zöme érdekes módon magyar anyanyelvű. Természetesen megtartotta a szász jelleget, és azóta is ezt őrzi például a népviselet. A falu büszkesége emellett, hogy a reformáció korától lutheránus, és ezt azóta is rendületlenül őrzi, csakúgy, mint a magyar anyanyelvűséget”
– emelte ki a lelkész.
Tóth Zoltán Csabától azt is megtudtuk, hogy jelenleg több olyan egyesület van, amely események szervezésével arra törekszik, hogy megőrizze a falu jellegét, történelmi múltját, ilyen például a Pro Zselyk Egyesület. Ennek keretében működik a falu tánccsoportja is, ami a jellegzetes zselyki táncot őrzi és azt népszerűsíti, emellett pedig különböző rendezvényeken keresztül – mint például az ifjúsági tábor, gyermektábor, gyermeknap, családi nap – próbálják bemutatni az „ő kis falujukat”, a szászos jellegét és magyar arculatát egyaránt.
Forrás: Maszol/Képernyőfotó
Megtanulták a régi rendet
Borsos Károly László nyugalmazott tanító Zselyken nőtt fel, majd nyugdíjas korára ugyanoda költözött vissza. Mint fogalmazott, a zselykieknek mindig a túlélés volt a fontos, és az eredetmonda szerint a jószívű óriás és a tündér, akik életet leheltek a sóból készült játékokba, azok mindig vigyáztak erre a közösségre.
„Ez a vigyázat mindig benne volt a nagyapáink, apáink, szüleink mesélésében. Itt megtanultuk a régi rendet, hogy tavasszal ki kell tisztítani a mezei forrásokat, hogy a nyári munka közepette legyen finom hideg víz, hogy tiszteletben kell tartani a falu rendjét, és mindenkinek köszönni kell illedelmesen, mert ezek mind fontos elemek voltak”
– emlékezett vissza.
Szerinte Zselyken felnőni egy „olyan alapismeretet adott”, amelyből aztán táplálkozhatott továbbra is, és ő úgy tartja, hogy ez segített az egyre zajosabb, egyre gyorsuló életben megtalálni a helyét. Borsos Károly László annyira szerette a szülőházát és faluját, hogy nem tudta elképzelni, ott valaha is „parlagon hagyja a telket”, ezért költözött vissza. De szerinte mások is így vannak ezzel a faluban, például aki elköltözik Besztercére, esetleg más megyébe, vagy akár külföldre, mindig azt mondja, hogy hazamegy, amikor Zselykről beszél, és Borsos Károly László szerint „ez a hazajövés élteti ezt a közösséget”.
Úgy vélte, most Zselyken élni nagyon nyugodt, kellemes, ám egy kis szomorúság is hozzá tartozik, hiszen az egykori közösség, amely ott élt, mindent el tudott készíteni magának, megtermelte saját szükségleteit, ugyanakkor ma már a lakosok inkább üzletekből vásárolják meg ugyanezeket. A nyugalmazott tanító szerint a közösségnek a legfontosabb pillanata a vasárnapi harangszó és istentisztelet, ahol látják egymást, és meggyőződnek arról, hogy ki az, aki el tudott menni, és ő úgy gondolja, hogy részben ez tartja össze a közösséget, amely még mindig életképes.
Hétvégenként megtelik a falu élettel
Tóth Zoltán Csaba lelkipásztor arról is beszélt, hogy milyen fontos Zselyk és Beszterce kapcsolata, hiszen a zselyki anyaegyházközséghez társul a besztercei evangélikus-lutheránus egyházközség is. Tulajdonképpen Zselyk alkotja az időseknek a magját, ezért ők ragaszkodnak ahhoz, hogy ott maradjon az anyaegyházközség. Besztercén inkább a fiatalok alkotják a magot, ám ezek szoros kapcsolatban állnak egymással, hiszen mindkét közösség „tulajdonképpen egy nagy családot alkot”, és éppen ezért hétvégeken megtelik a falu élettel, amikor a fiatalok, „az ifjabb családtagok”, mondhatni úgy is, hogy a besztercei gyülekezet hazatér és hazalátogat.
A lelkész szerint ugyanakkor ennek a két gyülekezetnek a szoros kapcsolata adja meg ennek a „volt, van és lesz”-nek a jogosultságát, ugyanis ők Zselyken őrzik a múlt hagyatékát, és ezt hagyományozzák nemcsak a jelenre, hanem a jövő generációnak is. Mindkét helyen különböző fejlesztések, beruházások folynak, Zselyken próbálják felújítani a parókiát és karbantartani a templomot, egy ifjúsági táborközpontot kialakítani, és Besztercén idén sikerült végre felépíteni egy bölcsődét és óvodát összefogó oktatási központot, ugyanakkor folyamatban van egy gyülekezeti központ építése is.
„Számunkra az, hogy Besztercén bölcsőde, óvoda van, ami működik, óriási öröm, hiszen itt, szórványban a magyar nyelv megőrzése, ápolása talán a legfontosabb szempont mindannyiunk számára. És addig, amíg Besztercén 60–70 gyermek vesz részt a délutáni foglalkozáson, mi ugyanennyire számítunk például a zselyki táborozáson is” –
fogalmazott a lelkész. Hozzátette: mindez szerinte „isteni áldásnak” tudható be, és ő a szórványban ezeket az összefüggő alkalmakat látja az élni akarás gesztusának.
Az a természetes, hogy a gyerekek is magyar iskolába járjanak
A besztercei oktatási központba látogatva sikerült egy édesanyával is elbeszélgetnünk. A központot amúgy október végén avatták fel, azóta működik hivatalosan az intézmény. Bocskai Tünde tanítónő, édesanya szerint minden szórványban élő embernek szüksége volna egy ilyen intézményre, hiszen e nélkül nem tudnának így megmaradni.
„Ha én is magyar iskolába jártam, akkor nekem az a természetes, hogy a gyerekeim is oda járjanak, nem is tudok más járható utat elképzelni. Úgyhogy remélem, hogy a szórványban még sok szülő ugyanígy gondolkodik, mert akkor ez a központ megtelik élettel”
– mondta. Hozzátette: szerinte előnyei is vannak annak, hogy ilyen szűk, kis létszámú közösségben élnek, például a közösség tagjai általában jól ismerik egymást, és a segítségkérés és -adás is valahogy gyorsabban és hatékonyabban működik, és ezt a gyerekek és a felnőtt közösség javára is lehet fordítani.
Bocskai Tünde elmondta, ő azt szeretné a leginkább, hogy a szórványban élők is érezzék, hogy
„nem kevésbé magyarok, mint akik a tömbben vagy az anyaországban élnek”, és a magyar szórvány napján úgy érzi, talán kicsit rájuk is jobban odafigyelnek.
Lőrincz Anna, Varró-Bodóczi Zoltán
A cikk 2021. november 15-én jelent meg a Maszol-on.
Kiemelt kép: Maszol
