Megható, hogy ilyen komoly, saját szakterületükön belül elvitathatatlanul meghatározó személyiségek, művészek, igazgatók jelzik nekem szinte az egész kulturális életből, hogy támogatnak, és fontos volna, hogy maradjak – mondja az interjúban Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója.
Még a héten visszaépítik a Nemzeti Színházban a nagyszínpadra a Rómeó és Júlia díszletét, hogy a vizsgálatok számára modellezzék, mi mehetett félre a tragikus estén, a két színész balesetét megelőzően. A színház saját vizsgálata a rendőrségi nyomozással párhuzamosan folyik majd, hogy utána tudjanak járni, mi miatt nem sikerült az a mozdulatsor, amit a két megsérült színész előtte már legalább százszor megcsinált több tucat sikeres előadáson.
A péntek esti balesettel kapcsolatban megindult a színház saját, belső vizsgálata. Mit lehet erről tudni, kik a résztvevői és várhatóan meddig fog tartani?
Igen, valóban elindult, úgy igyekeztünk a vizsgálóbizottságot összeállítani, hogy mindenféle területről legyenek benne szakemberek, nyilván elsősorban a színházi műszakok képviselői. A héten felrakjuk a díszletet, már csak azért is, mivel egy rendőrségi vizsgálat is elkezdődött, aminek én személy szerint nagyon örülök. Ők is kérték a díszlet felépítését, és így a két vizsgálatot együtt meg lehet tartani. Felépítjük a díszletet, és modellezzük, hogy mi történt.
A folyamat elindult, és én is mihamarabb szeretnék pontot tenni az ügy végére, de bármennyi idő kell is hozzá, nem sürgetem.
Csák János miniszterrel jártak bent a megsérült színészeknél a kórházban. Hogy vannak, hogyan viselik a helyzetet?
A körülményekhez képest jól vannak, és a főorvos is biztatóan nyilatkozott az állapotukról. Tudomásunk szerint a héten hazaengedik a két művészt, és otthon folytatódhat a felépülésük.
A testi gyógyulás mellett persze nagyon fontos, hogy a lelkükkel foglalkozzunk, és hogy azt érezzék, a társulat egy emberként áll mögöttük. Várjuk vissza őket, nagyon szeretjük őket, és nagyon hiányoznak.
Azzal együtt, hogy biztosan nem lesz egyszerű folyamat a testi gyógyulásukon túl a lelki felépülésük sem egy ilyen trauma után. Több pszichológussal is felvettük a kapcsolatot annak érdekében, hogy a baleset két áldozata érezze szeretetünket és aggódásunkat, de igény esetén szakemberekkel is elindulhassanak a gyógyulás útján. A pszichológusok természetesen társulatunk minden tagját segíteni fogják, biztosítjuk, hogy ezt a nagy közös traumát minden színházi dolgozónk feldolgozhassa.
Hétfőn lezajlott egy társulati ülés.
Igen, én hívtam össze. Tudtam, hogy beszélni kell a színészekkel, vártam az orvosi eredményre, hogyan sikerülnek a műtétek. Ennek tudatában hívtam össze az ülést hétfőre.
A két színművész sérülése miatt szükség lesz a repertoár átalakítására és egyes bemutatók halasztására is. Hogyan látja ennek menetét jelen pillanatban?
A társulat két nagyon fontos tagjáról van szó, akik a repertoár felében játszanak. Ráadásul igazi nagy szerepekkel, vannak olyan előadások, amelyekben nem lehet őket kicserélni, mint például Horváth Lajos Ottónál a Rex vagy az Agón esetében. Vannak darabok, ahol a csere megoldható, és ezeknél meg kellett ezt lépni annak érdekében, hogy a színház elkezdhessen játszani. Sok előadást kellett most lemondanunk, és ez nagyon-nagyon nem jó, ráadásul a nézőtér telítettsége 95–97 százalék közötti, tehát jól megy a színház, intenzív hónapok ezek.
Minél hamarabb fel kell újítani az előadásainkat, beugrópróbákat kell csinálni, de nyilvánvaló, hogy mondjuk a Rómeó és Júliában – a Szász Júlia által megformált – Júlia szerepe nagyon komoly művészi teljesítmény. Még mérlegelnem kell, hogy belefogunk-e a helyettesítésbe vagy sem.
A baleset hatására elhalasztjuk az Aranyhajú hármasok bemutatóját, mert a körülmények nem megfelelők a nyugodt alkotói munka folytatásához, amit a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel ennek a darabnak a kapcsán megkezdtünk. Viszont a másik két készülő bemutatónkra – a Kurázsi mama a görög Theodórosz Terzopoulosz, illetve a Revizor a grúz Avtandil Varszimasvili rendezésében – továbbra is készülünk. Ott is kell szerepeket módosítani, de ezek még elvégezhető mértékű változások. Ráadásul ez az időszak normális körülmények között már a következő évad tervezésének időszaka lenne, így most sok minden módosul. Az elkövetkező szezon elejével kapcsolatban is kellett döntéseket hoznom, hiszen külföldi rendezőkkel nem egyik napról a másikra egyezünk meg, olyan művészekkel dolgozunk, akikkel hosszú távú szerződések és egyeztetések folynak. Így érthető módon felforgatta a színházunk életét ez a sajnálatos esemény, de ezzel együtt az a lényeg, hogy minél hamarabb meggyógyuljanak és visszatérjenek közénk a megsérült színészeink.
Az ön által bejelentett lemondás után sorra érkeznek a bátorító üzenetek a magyar kulturális élet szereplőitől. Ez hogyan érinti önt?
Megható, hogy ilyen komoly, saját szakterületükön belül elvitathatatlanul meghatározó személyiségek, művészek, igazgatók jelzik nekem szinte az egész kulturális életből, hogy támogatnak, és fontos volna, hogy maradjak. De legalább annyira megható az a sok száz e-mail és sms, amelyek közül sokról azt sem tudom, ki küldi.
Szívmelengető, hogy ennyien szurkolnak a színháznak és nekem Budapestről, a külhoni területekről, vidékről és külföldről egyaránt, és jelzik azt, mennyire fontosak vagyunk.
Ma kaptam meg azt a támogató levelet, amelyet a társulat döntő többsége aláírt, s ez komoly visszajelzés számomra. A balesettel kapcsolatban egy ugyanilyen felemelő részletet szeretnék megemlíteni: szeretném ezúton is a köszönetemet kifejezni a baleset estéjén a helyszínen lévő belgyógyász doktornőnek, Balázsovics Juditnak és Markó Csanád rezidensnek, akik a két színész zuhanását követően azonnal felsiettek a színpadra, és végig segédkeztek. Nélkülük lehet, hogy másképp alakulnak a dolgok, csodálatos emberek. Ez az, amire azt mondom, hogy hiszek abban: ilyen emberekből áll össze ez az ország, és az ilyen emberekről kell előadást és filmet csinálni.
Bizonyos előadó-művészeti területeken a munkaszerződés része egy felelősségvállalási nyilatkozat is. A színházi életben ezt nem tervezik bevezetni?
Gondolkozunk rajta, van olyan színház, ahol ezt már alkalmazzák is, ahol aláíratják, hogy a színész saját felelősségére csinál bizonyos mozdulatokat vagy jeleneteket. Eddig nálunk nem volt ilyen, de most átgondoljuk az egész repertoárt: nem csak ennek az előadásnak az esetleg problémás részein próbálunk majd javítani, hogy mindent még biztonságosabbá tegyünk.
Hangsúlyoznám, hogy ezek a színészek a most félresikerült mozdulatsort már százszor megcsinálták, több tucat sikeres előadáson. Ezzel együtt minimalizálni kell a kockázatot, és ezért az egész repertoárunkat átnézzük.
Miközben persze tudom, hogy bizonyos dolgok kivédhetetlenek: egy olyan süllyedő-emelő rendszerben, ahol ötméteres szintkülönbség is van, mint amit a mi színpadtechnikánk is tud, ahol majd hetven önálló süllyedő elem van, ott mindegyikre korlátot tenni nem lehet. A színház veszélyes üzem, és százszázalékosan nehéz kizárni az ilyen eseteket. És fájó dolog, hogy ilyenkor csak a színészekről beszélnek, hiszen halálesetek is előfordulnak: például a műszakosok között, róluk is beszélni kellene. Ilyen a színház, a cirkusz, az ember kockázatot vállal, és többek között ezért is szereti a közönség: ott vagyok azzal az artistával odafönn, és én repülök vele, vele azonosulok. És kell a kockázatérzet a katarzishoz. Viszont minimalizálni kell a veszélyforrásokat.
Felmerült, hogy a Rómeó és Júlia díszleteivel kapcsolatban többen jelezték: kockázatosnak tartják.
Hozzám ez nem jutott el. Most kiderült, hogy a színészek között volt olyan, aki a főpróba hetében, tehát még két éve jelezte a műszaknak, hogy van egy rész, amit lehet, hogy alakítani kellene, de a vasfüggöny adottságai miatt ezt nem lehetett megtenni. Hozzám nem jutott el akkor ez az információ. Úgy érzem, sokan kihasználják most ezt a helyzetet, és nemtelen támadást indítottak a színház és a személyem ellen.
Azt gondolom, hogy a szokásos viszálykodásnak most nincs itt az ideje.
Kiemelt kép: Éberling András/Magyar Nemzet
