Most, amikor az Európai Unió letért az alapító atyák által kijelölt útról, fontos, hogy a konzervatív és a szuverenista erők minden erejüket, minden bátorságukat, mert arra lesz igazán szükség, s minden szorgalmukat összeszedve újra Európa élére állhassanak, hogy a kontinensünket, és a közösséget visszavezessük a józan ész útjára, a józan ész ösvényére. Vannak közös célok, együtt kell fellépnünk bizonyos ellenségekkel szemben, a cselekvési szabadságát egyik országnak sem lehet korlátozni és a központból diktálni az egyes intézkedéseket. Fontos, hogy erre is fel legyünk készülve, mert az ellenfél nagyon régóta jele van, a médiában, az akadémián, az intézményekben, a fejekben. Nehéz már értelmes beszélgetést folytatni, de mi ragaszkodjunk ezekhez az alapvetésekhez – hangsúlyozta Varga Judit az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke, korábbi igazságügyi miniszter az az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) IV. konferenciáján elhangzott beszédében.
Kapcsolódó hozzászólások
Legutóbbi bejegyzések
- Tiszteletreméltó címet kapott Márton Áron
- Orbán Viktor: A Patrióták be fogják darálni a háborúpárti, woke ideológiát erőltető elitet (videóval)
- Több mint húsz tonna gyümölcsadományt vitt a CÖF-CÖKA gyermekvédelmi szervezetekhez (videóval)
- Orbán Viktor reagált Zelenszkij támadására
- Lebukott Magyar Péter erőszakos embere (videóval)
Blog
Közelgő események
- 2024.12.22. – Modern Art Orchestra adventi koncertje –
- 2025.01.04. – Sárik Péter Trió & Illényi Katica, Berki Tamás, Szőke Nikoletta, Koszorus Krisztina Koszika –