A Jóisten valahogy mindig velem volt, folyamatosan a jó felé terelt – mondja az interjúban Koltai Lajos operatőr-filmrendező.
A Malénával egykor az Oscar közelébe jutó művész Semmelweis című új filmje kapcsán elhivatottságról, legendás magyar filmekről és nemzetközi sikerekről, színészi odaadásról és az életen át elkísérő anyai szeretetről beszél a Mandinernek adott interjújában.
Egy hónappal ezelőtt tért vissza az Egyesült Államokból, ahol két helyen, New Yorkban és Los Angelesben is bemutatták a filmet. Milyen volt a fogadtatása a tengerentúlon?
New Yorkban az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára időzítettük a bemutatót, a vetítést a Museum of the Moving Image nevű helyszínen tartottuk. Ez egy legendás hely a Kaufman stúdió szomszédságában, ami a Paramount Pictures gyártóbázisa volt egykor, csupa nagy film készült ott. Büszkeség volt éppen ezen a helyen bemutatni. Dugig volt a terem, rengetegen eljöttek, írók, színészek, producerek, sőt nagykövetek, hivatalos meghívottak is. A vetítés végi döbbent csöndből érezni lehetett, hogy hat a filmünk. Több jelzést is kaptunk, hogy érdeklődnek a forgalmazás iránt. Los Angelesben egy héttel később a magyar filmfesztiválon szerepelt a mű, és három díjat is elnyertünk vele.
Az egyetlen, amiről beszélni érdemes, a szeretet. Ha van még egyáltalán értelme. Hiszem, hogy van”
Az, hogy máris nemzetközi érdeklődés övezi, nyilván a témaválasztásnak is köszönhető: Semmelweis nevét világszerte ismerik, Puskáséhoz mérhető az ismertsége. Kinek az ötlete volt a film?
Lajos Tamás producer keresett meg, régi álma volt, hogy egyszer filmet készíthessen az anyák megmentőjéről. A legendás szülészorvosnak 28 helyen áll szobra a világon, számos film született már róla. Jómagam hatéves voltam, amikor a Bán Frigyes-féle film 1952-ben elkészült, és az 1938-as alkotást is ismertem Uray Tivadarral. Semmelweisről azonban nem sokat tudtam.
Mi fogta meg a történetében? Életének csak egy részét, az 1847-es év történéseit követi a film, nem tér ki például a halála körülményeire.
Azt próbáltuk megfejteni, ki is volt Semmelweis valójában, mit vitt véghez, és mi a felfedezése igazán. Amilyen kicsinek tűnik, olyan óriási, amit kitalált. A bécsi közkórház szülészeti klinikáján rájött, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozzák azzal, hogy boncolás után fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandósokat. Miután rájött a legszörnyűbb dologra, hogy ők maguk viszik át a hullamérget a szülő nőkre, vagyis ők a tragédia okozói, elkezdte kutatni, mivel lehetne ezt kivédeni. Mindenféle szert öntött a kezére, de semmi nem segített, mindig ott maradt az az átütő szag az ujja hegyén. Akkor jön az ártatlan, szép felfedezés: a szállásadója épp mos a teknőben, amikor Semmelweis meglátja, megkérdezi, mi van a tégelyben, majd a teljes üveg fehérítőt beleönti a vízbe, és elkezdi benne mosni a kezét. És egyszer csak eltűnik a szag. Onnantól, hogy bevezetik a klórmeszes kézmosást, drasztikusan visszaesik a halálesetek száma.
Mindegy, hogy a körülmények rosszak, hogy az emberek cserben hagynak, ha végig akarsz menni a saját utadon, és kitartasz, sikerülhet.
A bemutatón úgy fogalmazott, nem tudományos filmet akart készíteni, hanem az embert kívánta bemutatni. Milyen ember volt Semmelweis Ignác?
Abban volt különleges, hogy mániákusan tudni akart mindent, ahhoz pedig a dolgok mélyére kell menni. Nem hagyta nyugodni a sok haláleset, és elkezdte boncolni a meghalt édesanyákat, amit nemigen csináltak előtte. A boncolást egy német orvostól tanulta, aki harmincezer testet boncolt. Ugyanezzel az elszántsággal eredt ő is a rejtély nyomába. Érezte, hogy az igazi titok „bent” van, valószínűleg bennük, ők csinálnak valamit rosszul, de senki nem akarta megérteni és tudomásul venni. Azt akartuk megmutatni az ő alakján keresztül, hogyha az ember előre akar jutni, bármilyen pályán akadályokba fog ütközni, de ha van benne erő és szenvedély, ami hajtja, megtalálhatja a célba vezető ösvényt. Semmelweist szakmailag nem ismerték el, saját főnöke, Klein doktor akadályozta leginkább, de ő ment előre a maga útján. Ezt a karaktert, ezt a magatartást akartam felmutatni.
Ugyanezt az elszántságot hallhatjuk ki a friss Nobel-díjasaink, Karikó Katalin és Krausz Ferenc megszólalásaiból is, nemhiába hasonlította hozzájuk a legendás orvost Csák János miniszter a New York-i bemutatón.
Amikor átvettem az életműdíjat Los Angelesben, a köszönőbeszédben felidéztem egy híres amerikai színésziskolát, ahova visszajárnak befutott színészek is, mint Paul Newman vagy Meryl Streep. Az egyik bevált gyakorlatuk, hogy a Hamlet monológját kell mondania valakinek, miközben a többieknek az a feladatuk, hogy őt akadályozzák. Bármit tehetnek vele, félrelökhetik, leönthetik, kihúzhatják alóla a szőnyeget, de neki megállás nélkül mondania kell a monológot, a lehető legtisztábban, legodaadóbban. Erről szól Semmelweis története is: mindegy, hogy a körülmények rosszak, hogy az emberek cserben hagynak, ellened fordulnak, ha végig akarsz menni a saját utadon, és kitartasz, sikerülhet. Engem is ez vezetett egész életemben. Az én pályámon is voltak nehézségek, akadályok, találkoztam irigységgel, gyűlölettel, de ezeken túl kell lenni.
»Maga nagyon bátor ember« – mondták, pedig nekem csak követnem kellett, amit Kertész megírt.
Hogyan esett a választása a címszereplő Vecsei H. Miklósra?
Nehéz folyamat volt, mire megtaláltam őt és a női főszereplőt, ma már tudom, nem játszhatta el más. Emlékszem, amikor először találkoztak ketten, Szakács Györgyi ruhatervezőnk, akivel együtt csináltuk annak idején a Sorstalanságot és az összes Szabó-filmet, behozott egy öltönyt, egy abból a korból valót, feladtuk Miklósra, és rögtön úgy éreztem, itt áll előttünk Semmelweis. Tökéletesen állt rajta, le sem akarta venni. Felvettünk egy kisebb jelenetet, és olyan szép lett, hogy tudtam, jól döntöttem. Csodálatos volt a közös munka, lenyűgözött Miklós közvetlensége, természetessége, ahogy odaadta magát a szerepnek. Nagy Katica alakítását is ki kell emeljem, a legmagasabb színvonalú amerikai színésznőkéhez tudom csak hasonlítani. A filmben egyébként nagyon erősek a női karakterek, ahogy a történet során fejlődnek, érzelmi hullámvasúton mennek végig. Nem könnyű feladat megformálni őket.
