Átadták a varázslatos Benczúr-kúriát

Tulajdonképpen minden Mikszáth Kálmánnal kezdődött, vagyis az ő Benczúr Gyulához fűződő barátságával.

Mint egy valószerűtlen téli varázsvilág, olyan a hóborította nógrádi táj. És abban külön szívet melengető látványosság Benczúr Gyula egykori nyári rezidenciája. A szécsény-benczúrfalvi kúria és környezete a Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében újult meg, a középpontban egy múlt hét óta bárki számára látogatható remek Benczúr-kiállítással.

Tulajdonképpen minden Mikszáth Kálmánnal kezdődött. Vagyis az ő Benczúr Gyulához fűződő barátságával. „Az utolsó régi vagy az első új” író (Háy János) és az élete vége felé már ugyancsak két világ határára kerülő festőfejedelem szívesen időzött egymás társaságában. Innen származhatott a gondolat, hogy Benczúr Mikszáth lakóhelyén, Horpácson keressen maga és gyermekei számára új pihenőhelyet – a család korábban jellemzően Ambachban nyaralt, ám az édesanya, Karolina Max halála után túlságosan fájdalmassá vált az emlékekkel telezsúfolt településen tölteni hónapokat.

A közös álmok végül Dolányon – 1927 óta Benczúrfalva – futottak össze,

Benczúr és Mikszáth itt találtak alkalmas birtokot, rajta a Benczúr család minden igényét kielégítő tágas kúriával.

A földszintes, U alaprajzú, kontytetős épületet még a Wattay família emeltette a XVIII. században; a festő azonban már gróf Pejácsevich Mikótól vásárolta meg a hozzá tartozó óriási parkterülettel együtt. Mire az üzlet 1910-ben nyélbe üttetett, Mikszáth meghalt, ám a környéket saját jogán is kedvelő – családja kassai származású volt, ott járt gyerekként iskolába –  Benczúr két évre rá birtokba vette az építészmérnök fivére, Benczúr Béla tervei alapján átalakított, reneszánsz és rokokó bútorokkal, műkincsekkel, keleti szőnyegekkel és saját festményekkel berendezett rezidenciát. A közeli magtárból tágas, világos műtermet építtetett, itt fejezte be a híres arcképeit, így mások mellett a gróf Zichy Nándort ábrázolót és az Önarckép palettával címűt, és itt születtek az olyan emblematikus művei, mint az Európa elrablása, az Orpheus és Euridike vagy a Krisztus az olajfák hegyén.

Benczúr Gyula 1920-as halála után a kastély a Kelet-Európában sajnos tipikus 20. századi sorsra jutott. Az 1940-es évekig családi tulajdonban maradt, sőt, a Benczúr-lányok panziót üzemeltettek benne; egy 1940-es újságcikk jól érzékelteti, milyen, ma már szinte elképzelhetetlenül kifinomult és nagypolgári körülmények között időzhettek itt a vendégek:

„A bútorok nagy része szintén iparművészeti és történelmi értékű műremek, melyeket Benczúr Gyula utazásai közben apránként, egyenként vásárolt, gyűjtögetett össze. Hatalmas méretű faragott renaissance és barokk szekrények, az egyik egy rendkívül finom intarziával díszített, maga II. Rákóczi Ferenc használta, a berakásos évszám mindenesetre az időt jelzi. Egy finom termetű asztal Dubarry grófnő íróasztala volt, Benczúr Párizsból hozta azzal a másik – a belső nagyterem, a szalon közepén álló – gyönyörű asztallal együtt, melynek nemcsak stílusa, hanem eredete is XVI. Lajos korabeli. A szekrényben a súlyos ónémet ólomkupák, tálak s egy rendkívül kecses antik ezüst fali kézmosó kagyló, a nagy művész müncheni korszakát idézik fel. Minden bútornak, berendezési tárgynak, művészi csecsebecsének története van.”

1945-re mindennek vége szakadt, a szobákat a szovjetek hathatós segítségével teljesen kifosztották, a hagyatékot széthordták, majd az elkerülhetetlen államosítást követően téesziroda, mozi, iskola, kultúrotthon is működött a házban. Egyedül a műterem őrzött valamit az elmúlt idők dicsőségéből az itt gyakran megforduló idősebb és ifjabb Szabó István szobrászművészeknek köszönhetően.

A rendszerváltás után végleg romlásnak indult,

elhagyatottan álló ingatlan a huszonnegyedik órában menekült meg a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretein belül.

A teljes körű külső-belső rekonstrukció három évig tartott, több mint egymilliárd forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból. 

„Ennek révén – mondta Lánszki Regő építészeti államtitkár az átadási ünnepségen –  az utolsó pillanatban sikerült a magyar kultúrtörténetben is jelentős szerepet játszó Benczúr-kastélyt megmenteni. Megmenteni az erodálódástól, felújítani az elmúlt évtizedek gondozatlansága miatt majdnem az enyészetté lett épületet. Korunk feladata, hogy még egyszer ne kerüljünk ilyen helyzetbe. Hogy a műemlékek felújítása mellett gondoskodjunk a fenntartásukról is. Az elmúlt évtizedek bebizonyították ugyanis, hogy azok a műemlékek, amelyek hasznosítása nem megoldott, előbb-utóbb újra méltatlan állapotba kerülnek. Erre ad választ a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvény, amely azt célozza, hogy az a szellem, amelyik ezeket a gyönyörű épületeket létrehozta, újra életet leheljen beléjük.”

Ennek az új életnek és vele együtt a hosszú távon is remélt fenntarthatóságnak a központi eleme az átadással együtt megnyílt nagyszabású kiállítás, ahol a tizennyolc eredeti Benczúr-festmény mellett családi relikviák, saját textilgyűjteményből származó drapériák, illetve fotók, reprodukciók is szerepelnek. A képíró – Közelítések Benczúr Gyulához című tárlat a modern technikai eszközök – korabeli kritikákat csokorba gyűjtő hanginstalláció, a portrék rengetegében eligazító érintőképernyős megoldás stb. – segítségével egyszerre mutatja fel a konzervatív művészt („a magyar historizáló akadémikus művészet utolsó fejedelmi képviselőjét”) és azt, „hogyan foglalkoztatták őt is a születőben lévő modern művészet kérdésfeltevései”. Utóbbiak, azaz a pillanatszerűség megragadása, a természet harmóniájának és a bensőséges intimitásnak a kifejezése leginkább a „belső használatra” készítette vázlatokon, afféle kísérletekként jelennek meg.

Benczúrnak így a szokásosnál több arcát is megismerhetjük, ráadásul abban, a befogadáshoz sokat hozzátévő környezetben, amelyet egykor olyannyira a magáénak érzett, szeretett. A megismerés esetenként szó szerinti: A lélek arcai terem forgatható táblafalán például a különböző önarcképeket, így szerepeket láthatjuk.

Máskor a piktúra feladatát elsősorban mégiscsak a gyönyörködtetésben látó mester kerül előtérbe

olyan, a barokk és a rokokó stílusjegyeit, metamorfózisát magukon hordozó képek révén, mint a Mályvák között vagy a Szerelmespár. A tárlat legnagyobb, központi helyiségében az egyik leghíresebb Benczúr-festmény, a Budavár visszavétele a törököktől 1686-ban kicsinyített nemesmásolatát helyezték el, amelyre a szemben lévő falon a XVI. Lajos és családja elfogatása, valamint annak érzelemdús vázlata válaszol.

A rekonstrukció során új kiszolgáló terek is létrejöttek: elkészült a fogadótér, van ruhatár, kávézó, ajándékbolt, megújultak a vizesblokkok, újjászületett a közvetlen környezete, megújult a kerti úthálózat és látogatói parkolót is kialakítottak.

„A Benczúr-kúria a NÖF-létesítmények között unikális, hiszen nem egy történelmi család okán vált közismertté, hanem egy ikonikus művészhez köthető, akinek a hatása a mai napig érezhető a magyar festőművészetben. Benczúr Gyula szellemi hagyatékát tovább örökítve, az általa megálmodott környezetben egy olyan közösségi tér létrehozása volt a célunk, ahol a képzőművészet sok ága meg tud jelenni,

 s amely a festészet iránt fogékony látogatóközönség zarándok helyévé válhat.

Ez az épület otthont adhat kulturális és művészeti programoknak, alkotótáboroknak, művészeti workshopoknak és foglalkozásoknak” – hangsúlyozta Oláh Zsanett, a nemzeti örökségvédelem fejlesztéséért felelős NÖF Nkft. ügyvezető igazgatója is a megnyitón.