A liberális dogma olyan erkölcsileg romlott társadalmat hozott létre, amely vállvetve menetel az iszlám szent háborújának vadembereivel – írja Melanie Phillips brit publicista.
Egyre több a bizonyíték arra, hogy a Nyugat mélyreható erkölcsi összeomláson megy keresztül.
Az október 7-i izraeli Hamász-pogrom óta a diaszpóra zsidóságára vadászati szezon van, az antiszemita támadások száma óriási mértékben megnőtt.
Amerikai egyetemek hallgatói a héten szenvedélyes tanúvallomást tettek a képviselőház oktatási és munkaügyi bizottsága előtt az egyetemeken tapasztalható antiszemitizmusról. A problémát nem csak az okozza, hogy kipécézik a zsidókat; ami még rosszabb, hogy ezt olyanok is szítják, akiktől másra számítanánk, mégis társtettesek.
A diákok azt állították, hogy az egyetemi vezetők és oktatók vagy szemet hunynak a zsidó diákok megfélemlítése felett, vagy aktívan részt vesznek benne.
A kongresszus értesült a zsidó hallgatók elleni fizikai támadásokról, a „zsidók elgázosítására” való felhívásokról az egyetemen és olyan gúnyolódásokról, hogy „Hitlernek igaza volt”.
Eyal Yakoby, a Pennsylvaniai Egyetem hallgatója arról beszélt, hogy ő és más hallgatók kénytelenek voltak szobáikba menekülni, amikor az osztálytársaik és professzoraik a zsidók kiirtását skandálták. „A dicsőséges október 7-ről” beszéltek, és olyanokat mondtak, mint:
„Mocskos kis zsidó vagy, megérdemled a halált”.
Talia Khan, az MIT hallgatója – aki zsidó anya és afgán muszlim apa lánya – elmondta, hogy az egyetemen a zsidó diákok 70 százaléka úgy érzi, hogy kénytelen zsidóságát elrejteni.
Az egyik posztdoktori hallgató azt állította, hogy a zsidók egy globális apartheid-rendszer segítségével akarják leigázni a világot, azt hazudta, hogy Izrael palesztinok szerveivel kereskedik, és kijelentette, hogy az átlag izraeli náci. Tanszékének „sokszínűségi felelőse” erre kijelentette – mesélte Khan –,
hogy mindez nem „gyűlöletbeszéd”, a szervkereskedési elmélet pedig „megerősítést nyert”.
Az MIT más „sokszínűséggel foglalkozó” munkatársai azt állították, hogy Izraelnek nincs joga a létezéshez, a kari oktatók pedig azt mondták a zsidó diákoknak, hogy ha félnek, akkor „menjenek vissza Izraelbe”. A Harvard, a Penn és az MIT elnökei – Claudine Gay, Liz Magill és Sally Kornblut – szintén megjelentek a bizottság előtt. Válaszaiktól sokaknak leesett az álla.
Elise Stefanik New York-i republikánus képviselő megkérdezte tőlük, hogy az egyetemen hallható, népirtásra felhívó skandálások, mint például az „Éljen az intifáda” és a „Folyótól a tengerig, Palesztina szabad lesz”, sértik-e ezeknek az egyetemeknek a saját, zaklatás vagy megfélemlítés elleni irányelveit?
Stefanik egyre növekvő hitetlenkedéssel és undorral konstatálta, hogy egyikük sem volt hajlandó egyenes választ adni:
azt mondták, hogy minden a „kontextustól” függ.
Milyen elképzelhető kontextusban lehet elfogadhatónak találni bármilyen felhívást a zsidók kiirtására?
Amikor John James michigani republikánus képviselő megkérdezte a három elnököt, hogy mit tesznek a zsidóellenes gyűlölet ellen, csend volt a válasz, mert egymásra néztek, hogy megbizonyosodjanak a közös álláspontról – ami a semmittevés.
A három Borostyán Ligás iskola vezetőjének viselkedése a végletekig megdöbbentő. De hogyan is csodálkozhatna valójában bárki is, tekintve, hogy mi történt az oktatással az elmúlt évtizedekben?
Sok esetben az oktatók és vezetők nem csak gyávaságból nem lépnek fel az antiszemitizmus ellen. Hiszen maguk is részben vagy egészben magukénak vallják azt a torz és erkölcsileg csődöt mondott gondolatvilágot, amely mindennek a magja. Hagyták, hogy az identitáspolitika, az „interszekcionalitás” és az áldozati kultúra megfertőzze a nyugati egyetemeket, és nem hajlandóak kellően fellépni az etnikai, szexuális és nemi hovatartozással kapcsolatos zaklatás és megfélemlítés ellen.
Ezek a dogmák az erkölcs és a racionalitás normáinak teljes összeomlásával járnak.
Meggyőződésük, hogy emberek bizonyos csoportjai – például a férfiak, a heteroszexuálisok és az izraeliek – nem lehetnek áldozatok, mert szerintük politikai és gazdasági hatalommal rendelkeznek a nők, a melegek és a palesztinok felett, akik viszont emiatt nem felelősek az általuk elkövetett bűnökért.
Ami még ennél is pusztítóbb, az az identitáspolitika: abban a marxista doktrínában gyökerezik, miszerint a világ a hatalmasok és az elnyomottak között oszlik meg. A zsidókra úgy tekint, mint akik az egész nyugati világ feletti legfőbb hatalommal rendelkeznek, egy olyan kapitalista rendszeren keresztül, amelyet – úgy vélik – a saját érdekükben és mások kárára alkalmaznak.
Az egyetemi vezetők – mint a három elnök – azt hihetik, hogy a semlegességet és a szólásszabadságot védik. Valójában kettős mércét alkalmaznak, mivel nem biztosítják a zsidók számára azt a védelmet, amelyet az „interszekcionális” dogma által „elnyomottként” bemutatott csoportoknak nyújtanak.
Mindez segít megmagyarázni a női csoportok és más liberálisok megdöbbentő hallgatását a Hamász által október 7-én megtámadott és túszul ejtett nők ellen elkövetett szélsőséges szexuális támadásokról. Mostanra kerültek elő bizonyítékok arról a szörnyű barbárságról és szadizmusról, amellyel ezeket a nőket bántalmazták.
Nemcsak többszörös, rendkívüli kegyetlenséggel elkövetett nemi erőszak elszenvedői voltak, hanem nemi szerveiket is megcsonkították.
Annak ellenére, hogy a kezdetektől fogva tagadhatatlanul bizonyítékok voltak a pogrom során széles körben elkövetett nemi erőszakra, az ENSZ-nek nyolc hétbe telt, hogy bármit is mondjon erről a vérengzésről. Végül ezen a héten elhaló hangon azt mondta, hogy „megrázták” a Hamász-támadások során elkövetett „gender-alapú atrocitásokról és szexuális erőszakról” szóló beszámolók. Eközben a nőjogi szervezetek és az emberi jogi NGO-k még mindig szinte semmit sem mondtak erről a szörnyűséges romlottságról.
Ennek a visszafogottságnak az a megdöbbentő oka, hogy az izraeli nők elleni barbár támadás aláássa azokat a narratívákat, amelyekkel ezek a liberálisok azonosulnak.
A színpadias”#MeToo” mozgalom szlogenje „A csend erőszak”. Mivel minden férfit potenciális erőszaktevőként démonizált, aláásta a tényleges nemi erőszakkal szembeni indokolt iszonyt és undort. A Hamász pogromja, amely oly visszataszítóan megmutatta, hogy milyen a nők elleni valódi erőszak, leleplezte a „#MeToo” bántó ürességét.
Ellentétben áll a liberális narratívával is, amely az izraelieket „elnyomóként” démonizálja, a palesztinokat pedig áldozatként mossa fehérre. Az izraeli nők (és most már tudjuk, hogy férfiakat is bántalmaztak szexuálisan) elképzelhetetlen szenvedése a Hamász kezei közt egyszerűen nem illik bele.
A Hamász atrocitásaira adott perverz reakció középpontjában az erkölcsi relativizmus alapvető progresszív mantrája, az objektív igazság eltörlése és a viselkedési formák közötti különbségtétel szükségességének elutasítása áll. De ilyen megkülönböztetés nélkül nem létezik erkölcs.
A liberálisok ezzel figyelmen kívül hagyják a különbséget, ami a civilek szándékos lemészárlása és egy indokolt háborúban a civilek nem szándékos megölése között van. Nem vesznek tudomást arról a tényről, hogy
a Hamász megpróbálja megölni a lehető legtöbb izraelit (valamint szándékosan ágyútölteléknek használja a palesztinokat), míg Izrael más hadseregek által nem ismert mértékben igyekszik megkímélni a civil életeket.
A liberálisok nem vesznek tudomást arról, hogy a megölt palesztinok között több ezer Hamász-terrorista van, és ezzel szemben Izraelt hamisan és gonoszul úgy állítják be, mintha szándékosan gyerekeket gyilkolna. A zsidók kiirtására irányuló palesztin törekvést „ellenállásnak”, Izraelnek a megsemmisítéssel szembeni ellenállását pedig „népirtásnak” nevezik.
Nem hajlandók különbséget tenni a Hamász agresszorai és izraeli áldozataik között, és azt üvöltik, hogy Izrael tartson tűzszünetet. Egyikük sem követeli, hogy a Hamász adja meg magát, ami azonnal véget vetne a pusztításnak. Ezzel szemben egy izraeli tűzszünet még több izraeli civilt ítélne arra, hogy meggyilkolják, megkínozzák és megerőszakolják.
Azok, akik azt akarják, hogy Izrael „hagyja abba az öldöklést”, nem szelíd pacifisták, akik elkötelezettek az emberiség testvériségének eszménye iránt, hanem erkölcsi kretének.
Sajnos, mára nagyon sok van belőlük nyugaton.
Most már értjük, hogy az egyetemi vezetők miért hagyják gondosan figyelmen kívül a népirtásra való uszítást az egyetemeken; miért tüntetnek a „Globalizáljuk az intifádát!” kiáltók váll váll mellett olyan liberálisokkal, akik elmondásuk szerint csak a vérontásnak akarnak véget vetni; és miért hallgatnak a feministák arról, hogy a gázai palesztinok barbár módon megerőszakolják, meggyilkolják és szexuálisan megcsonkítják az izraeli nőket.
A liberális dogma olyan erkölcsileg romlott társadalmat hozott létre, amely vállvetve menetel az iszlám szent háborújának vadembereivel.
A Hamász-pogrom és a gázai háború egyfajta próbareggeliként hat a nyugat testében, belülről világítva meg ennek a megmérgezett civilizációnak a súlyos betegségét, amely végzetesnek bizonyulhat.
Kiemelt kép: AFP
