„Parancsolj velem, Tündérkirálynő” – az egymondatos szerep, amely elindította pályáján nemzedékének egyik legnagyobb művészét. Egyénisége, felejthetetlen alakításai és drámákba illő magánélete máig élteti Ruttkai Éva emlékét. Ma lenne 96 éves.

Születésének pontos napjáról többféle információ kering. A tényleges nap december 31., de édesanyja próbálta meggyőzni az orvost, hogy írja egy nappal későbbre 1928. január 1-jére, hisz nő lesz belőle, hadd nyerjen egy évet. Az orvos erre nem volt hajlandó, de a vita hevében – valószínűleg véletlenül – a házszámukat, vagyis a 29-et írta a papírra.

Hatodik gyermekként érkezett a családba, de a testvérek közül csak hárman maradtak életben. Nagy szegénységben éltek, ezért a gyerekeket gyakran hordták szereplőválogatásra, hogy bevételeiket a szereplésekből befolyó összeggel kiegészítve könnyebben boldoguljon a család. Egy ilyen alkalommal édesanyja arról értesült, hogy a Vígszínházba egy kisfiút keresnek. Iván nevű fiát megfelelőnek ítélve a szerepre nyomban a meghallgatásra indult volna, ám a kislányát nem volt kire hagyni, így őt is magával vitte. Amikor a színfalak mögött várakoztak, a kis Éva hirtelen kirántotta kezét anyja szorításából, és besétált a színpad közepére. Végül bátyjával együtt őt is leszerződtették. Ottó testvérük pedig az Operaház kórusában énekelt.

Ruttkai Éva 1945-ben a Zeneakadémián szavalt, ahol jelen volt a Vígszínház akkori igazgatója, Jób Dániel, aki felfigyelt rá és leszerződtette társulatába. Egy rövid nemzetis kitérőt leszámítva mindvégig e teátrum tagja maradt.

Molnár Ferenc A hattyú című vígjátékának főszerepével debütált a beteg Tolnay Klárit helyettesítve. Gábor Miklóssal, későbbi férjével, egyetlen gyermeke apjával akkor találkozott, amikor egy este beült a Művész Színház egyik előadására. A mellette ülő édesanyjának ezt mondta a férfiról:

„Ez férfiben olyan, mint én nőben.”

Ruttkai számos tévéjátékban és több mint félszáz filmben szerepelt. Gyakran szavalt és sajátos bájjal adott elő sanzonokat, melyeket lemezeken örökítettek meg az utókor számára.

Négy évtizedet átívelő pályája alatt bizonyította, hogy a legsokoldalúbb magyar színésznők egyike. Számos műfajban kiváló teljesítményt nyújtott, és sokféle női karaktert megelevenített. A számára legkedvesebb alakításai Tolsztoj Natasája és Anna Kareninája, valamint Shakespeare Júliája voltak. Darvas Iván, akivel sokat szerepeltek együtt, így vélekedett róla: „Ruttkai Éva volt az a színész, akinek bele lehetett nézni a szemébe, akinek érdemes volt belenézni a szemébe. És akinek a szeméből választ is kapott az ember. Én azt hiszem, hogy ez a legtöbb, ami két színész között a színpadon történhet, hogy van miért belenézni egymás szemébe.”

Latinovits Zoltánnal 1960-ban a színpadon találkozott először az Ilyen nagy szerelem című darabban, melyre bátyja kérte föl, aki akkoriban színigazgató volt Miskolcon. A színésznőnek csak néhány előadás erejéig kellett beugrania, nem tulajdonított különösebb jelentőséget az alkalmaknak. A próbán mindössze néhány mondata volt, ám ahogy odafordult Latinovitshoz, tekintetük találkozott, és megállt az idő. Ruttkai mindent elfelejtett, nem tudta folytatni, úgy érezte, a saját szemei néznek vissza rá.

Ennek ellenére sokáig ellenállt Latinovitsnak, nem vette komolyan a közeledését, mert attól tartott, hogy csak előrejutási lehetőséget remélve udvarol neki a fiatalabb, akkor még névtelen vidéki színész. Amikor lementek az előadások Miskolcon, a színésznő visszaindult Budapestre. Latinovits az utolsó pillanatban ugrott fel a vonatra a kölcsönkért pénzből vett virággal és plüssfigurával. A vonatúton azonban nem sikerült meggyőznie Ruttkai Évát érzéseiről. A csalódott férfi leszállt a vonatról, hogy visszainduljon Miskolcra a színésznőtől kapott pénzből, amikor az asszony meglátta a kiszolgáltatott és riadt Latinovitsot a peronon, akkor szeretett bele, mely szerelem halálukig tartott. A 80-as évek elején a színésznő egészsége megromlott, de ez sem tartotta távol hivatásától. Míg képes volt rá, színpadra állt, mígnem 1986-ban csatlakozott az égi színtársulathoz.

Egyszer így vallott magáról:

„Nem lehet pontosan tudni, hogy mi az én jelentőségem, de biztos, hogy csillagként kell szolgálnom. S ez nem a ragyogás, nem csak a ragyogás, mert hiszen a csillagnak dolga van. A csillagnak az a dolga, hogy messzire világítson. És ez nagyon nehéz…”

hirado.hu

Kiemelt kép: Nemzeti Fotótár/ Keleti Éva