Schütz Ila január 5-én lett volna nyolcvan éves.
Ráadásul nem csupán a magánéletében nem találta a boldogságot, hanem úgy érezte, hogy a színházi pályájától sem kapott vissza annyit, amennyit beletett:
Tragikus hősnőket hordozok magamban. Ebből valamit próbálok érzékeltetni akkor is, amikor komikaként megyek a színpadra. Amatőrként főleg hősnőket játszottam. Keleti István megmondta, hogy ne menjek profinak, mert nekem olyan helyzet kell, amelyben liheghetek a lelkesedéstől, ehhez pedig csapatra van szükségem. A csapatban viszont képtelen vagyok a »tömegben« elvegyülni. Mindig kilógok, és a tetején kell legyek a csapatnak. Fiatal korom óta remekművekre, katarzisra vágyom. Ezt nem kapom meg a profi világban. Ennek hiányában a saját életemből csinálok tragédiát, sorozatosan rossz döntéseket hozok.
– nyilatkozta halála előtt négy évvel az Új Szónak, 1998 januárjában.
Pedig a színház volt a sorsa
Schütz Ila 1944-ben Budapesten született, iskolái elvégzése után egy ideig a Margit Kórházban dolgozott adminisztrátorként, később szabás-varrást tanult, majd a Népművészeti Ktsz-nél mint meós, azaz átvevőellenőr helyezkedett el. Első színpadi szárnypróbálgatásai az ottani színjátszó körhöz köthetők.
A barátai által „örökké bohóckodónak” nevezett Schütz Ila itt találta meg igazi sorsát.
1965-től járt a Színház és Filmművészeti Főiskolára, ahol diplomát szerzett, közben az Egyetemi Színpadon is játszott, és a MAFILM Filmszínészképző Stúdiumát is elvégezte – írja róla az MTI.
Diplomás színészként egy évadot a Komlós János által vezetett Mikroszkóp Színpadon töltött, de a komikaszerepkörön kívül más feladatokra is vágyott, ezért a Madách Színházhoz szerződött.
Jövőre, veled, ugyanitt – és mindenhol
A társulatnak 22 éven volt tagja, s szebbnél szebb feladatokat kapott. 1993-ban a József Attila Színházhoz szerződött, aminek haláláig tagja maradt. 1974-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1981-ben érdemes művész kitüntető címet vehetett át, a Déryné-díjat 1997-ben, a kiváló művész elismerést 1999-ben kapta meg.
Leghíresebb szerepei között találhatók magyar és külföldi, komoly és humoros karakterek is. A teljesség igénye nélkül: Móricz Zsigmond Violája a Légy jó mindhaláligban, Kamilla Szigligeti Ede Liliomfijában, Federico García Lorca Bernarda Alba házából a címszereplő, Bernarda, Natasa volt Csehov Három nővérében, Eugénia Molnár Ferenc Olympiájában. Utóbbi alakításáról 1995. november 5-én így írt a 24 Óra:
Schütz Ila például Olympia hercegnő anyjának szerepében egyszerre előkelő és hétköznapján közönséges – egyszerre fenséges hercegnő és érzelmes anya, egyszerre kemény és kegyetlen –, ám titokban megértő asszony, aki még szerelmi áldozatra is képes volna, ha nevezetesen őt kérnék rá… Szóval majdnem tökéletes.
Azt nem tudni, hogy ez a majdnem szócska mennyit lendített az ő kishitűségén, de az biztos, hogy ez azért jó kritika volt, és a közönség is szerette.
A legendás Terka néni
Híres filmjei közül is lehet órákig válogatni, Csend és kiáltás, Szép lányok, ne sírjatok!, Hahó, a tenger!, A Pendragon-legenda. Egyik utolsó epizódszerepe a Valami Amerika című film takarítónője volt, amelyben ismét komikaként nyűgözte le a közönséget.
A televíziós produkciók sorában többek között A talpsimogató, a Tisztújítás, Az ördög cimborája, A medikus, a Régimódi történet, a Villámfénynél és az Eklézsia-megkövetés című drámaadaptációkban alkotott maradandót. De a sok sikert és népszerűséget mintha egyszer csak elvágták volna, élete végén már nem keresték szerepekkel.
Az a fránya magán(y)élet
A Jászai Mari-díjas színésznő magánéletét sorscsapások sora kísérte. Háromszor ment férjhez (Halász Mihály, Dégi István, Török Tamás), házasságuk felbomlása után mindegyikőjük meghalt. Első házastársával, Halász Mihály operatőrrel még a főiskolán ismerkedett meg. Házasságuk három évig tartott, a férfi a válást követően meghalt.
A színésznőt ért tragédiák magányossá tették, pedig őt tényleg egy ország szerette. Számtalan színpadi szerepe közül a legemlékezetesebb Doris volt Slade Jövőre, veled, ugyanitt! című darabja, amelyet Sztankay István partnereként 500 alkalommal játszott.
Schütz Ila tisztázatlan körülmények között ötvennyolc évesen, 2002. december 11-én halt meg. Sírja a Farkasréti temetőben található. Tizenkét évvel később nem messze tőle helyezték örök nyugalomra a nemzet színészét, Sztankay Istvánt.
A nyolcvan évvel ezelőtt született Schütz Ilára emlékezzünk azzal, amit önmagáról mondott:
Én nevetséges voltam, nagyon őszinte, naiv gyerek. Mindent rettenetesen komolyan vettem, és nagyon sokszor kinevettek. Hiú vagyok, rájöttem, hogy jobb, ha akkor nevetnek, amikor én akarom. Olyan kellemes, melegítő érzés nevetést fakasztani. Valami visszaárad belém az ő örömükből. Én soha szántszándékkal nem bántok meg senkit, pedig vitriol van a nyelvem alatt. A jót szoktam észrevenni, és jólesik, amikor érzem, hogy megdobban a másik ember szíve.
Kiemelt kép forrása: DFP
