A kollektív bűnösség teljes mértékben elfogadhatatlan. 78 éve, 1946. január 19-én indult el Budaörsről az első, kitelepítésre ítélt magyarországi németeket szállító vonat.
A németség úgymond szervezett és humánus áttelepítése emberiség elleni gaztett, bűn volt – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Veszprém vármegyei Márkón, a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja alkalmából tartott szentmisét követően – írja az MTI.
Soltész Miklós kiemelte: a kollektív bűnösség teljes mértékben elfogadhatatlan.
Az államtitkár hangsúlyozta: az első és második világháború pusztításai, az azokat követő – béketárgyalásoknak nem nevezhető – diktátumok, valamint a két szörnyű ideológia – a nemzeti- és az internacionalista szocializmus – milliók szenvedését és nyomorát okozta.
Englenderné Hock Ibolya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke a megemlékezésen elmondta: 1946-ban január 19-én hagyta el az első vasúti szerelvény a megalázott, jogaiktól és vagyonuktól megfosztott német származású magyar állampolgárokkal a budaörsi pályaudvart. Évszázadokkal korábban választott hazájuk cserben hagyta őket – fogalmazott.
A magyarországi németek helyzetének alakulásában a másik döntő tényező a belpolitikai viszonyok változása volt
FORRÁS: FORTEPAN
Haszonlesés is közrejátszott a magyarországi németek háború utáni kitelepítésében
2013. december 17-én az Országgyűlés e napot a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává nyilvánította – írja a mult-kor.hu.
A Harmadik Birodalom ötödik hadoszlopának, „Hitler szálláscsinállóinak” kikiáltott magyarországi németek eltávolításáról és vagyonuk állami birtokbavételéről szóló rendelet 1945. december 22-én született meg.
A döntéstől számtalan bel- és külpolitikai probléma megoldását remélték: a földosztás megkönnyítését, a határon túlról a „kis győztesek” által elűzött magyarság letelepítését, illetve az etnikailag homogén nemzetállam létrehozását.
Habár a hazai német ajkú lakosság meglehetősen vegyes összetételű volt mind vallás, mind politikai hovatartozás, mind társadalmi és vagyoni helyzet tekintetében, az új narratíva a háború során előfordult legnegatívabb példákat kiemelve a teljes hazai német kisebbséget a náci Volksbundhoz csatlakozó, majd a megszálló német csapatokkal aktívan kollaboráló egységes, Magyarország érdekeinek ellentétét képviselő tömegnek állította be.
Kijelenthető, hogy az etnikai tisztogatás e példája jelentős részben egyazon forrásból származott, mint a nem sokkal korábban véget ért zsidóüldözések: az állam kijelölte célpontként a társadalom egy többé-kevésbé körülhatárolható elemét, amelyben a többségi társadalom tagjai közül sokan meglátták a haszonszerzés lehetőségét.
A kollektív felelősségre vonás a lakosság részéről még a magyarországi harcok vége előtt, 1945 márciusában megindult (a szovjet csapatok pedig már ennél is korábban hurcoltak el származásuk miatt németeket kényszermunkára), azonban az állam is rövidesen szentesítette e diszkriminációt – például azzal, hogy az 1945 tavaszi földosztásból a német nemzetiségű gazdákat kihagyták, és igen jelentős részben az ő földjüket államosították szétosztás céljából.
Végeredményben 1946 és 1948 között 220-230 ezer embert, a hazai német lakosság felét telepítették ki a határozat értelmében. A kitelepítés hivatalosan azokra vonatkozott, akik a legutóbbi, 1941-es népszámláláson német anyanyelvűnek vallották magukat, avagy bizonyíthatóan azok voltak, illetve akik csatlakoztak az 1938-ban alapított Volksbundhoz, vagy a náci párthoz tartozó SS-hez, amely számos egységét a háború során a Németországon kívüli „népi németek” (Volksdeutsche) köréből toborozta.
Ennek ellenére a kitelepítettek jelentős hányada egyik szempontnak sem felelt meg – sok esetben a város vagy a falu nem német közössége, illetve hivatalnokai összezártak az általuk nem kedvelt, német nemzetiségű vagy származású emberekkel szemben, akik így felkerültek a listára.
A feltételrendszer így is szándékosan elnagyolt volt: a Volksbund, habár egyértelműen kötődött a náci államhoz, mindazonáltal a magyarországi németség hivatalosan bevett szerveződése volt, tagjainak túlnyomó többsége nem ideológiai megfontolásból, hanem a közösségi életben való részvétel érdekében lépett be.
A Magyar Királyi Honvédség helyett a Waffen-SS egységeiben szolgálókról sem jelenthető ki egyértelműen, hogy a nácizmushoz való kötődés vezette volna őket: 1944-től, a megszállás kezdetétől az SS sorozást is folytatott Magyarország területén a német nemzetiségűek körében (a nyilasuralom alatt pedig már magyarokat is toboroztak, illetve egységeket vezényeltek át a Honvédségtől az SS-be), így korántsem jelenthető ki, hogy a magyarországi németeknek akár csak a többsége is önként cselekedett volna.
A kitelepítés két szakaszban zajlott: 1946-ban január és július között 120 ezer németet szállítottak Magyarországról Németország amerikai megszállás alatt álló zónájába, azaz a későbbi Nyugat-Németországba. E kitelepítési hullám az itteni amerikai hatóságok tiltakozása miatt került leállításra, akik elégedetlenek voltak a művelet körülményeivel.
A második fázisban 1947 és 1948 folyamán körülbelül 100 000 embert deportáltak Németország szovjet megszállási zónájába, a későbbi NDK-ba. A korábban a magyarországi németek tulajdonában lévő 640 000 holdnyi földbirtokból mintegy 500 000-et használtak fel a földosztás során, 60 400 házból pedig mindössze 15 650 maradt a német nemzetiségűek tulajdonában.
Címlapkép: A magyarországi németek helyzetének alakulásában a másik döntő tényező a belpolitikai viszonyok változása volt
FORRÁS: FORTEPAN
