Mi, akik már jó ideje tagjai vagyunk az Európai Uniónak (idén lesz éppen 20 esztendeje), talán más szemüvegen át látjuk a közösséget, annak működését és azt, hogy merre tart, milyen célok vezérlik, mint a később csatlakozók. Horvátország 2013-ban vált teljes jogú taggá, ezért talán kisebb elfogultsággal értékelhetik, letért-e a szervezet az alapítók elképzelte útról vagy sem. Stephen Bartulica horvát parlamenti képviselő erről így vélekedik:
– Mielőtt részletesebben kifejteném véleményemet, el kell mondanom, hogy imádok Budapestre jönni, legutóbb májusban jártam itt, és mindig nagy öröm az önök országába látogatni. Szeretném azt is elmondani, hogy nagyra értékelem az önök kormányzatának kitartását, Orbán Viktor kitartását, hogy igenis küzd és harcol Brüsszelben azok ellen az erők ellen, amelyek nem érdekeltek a nemzeti szuverenitás és az egyéni szabadságjogok megőrzésében. Nyilvánvaló, hogy az Európai Unió letért az útról, eltért az alapító gondolatoktól, annyira, hogy Brüsszelben ma nagyon sokan az alapító atyákat szélsőségesnek bélyegeznék. Nagyon sok okunk van arra, hogy aggódjunk, de civilként lehetségesnek tartom, hogy megváltoztathatjuk országaink sorsát, méghozzá szorgos, kitartó munkával. Horvátországban például ilyen lépés volt az a népszavazás, amelyet 2013-ban, Uniós csatlakozásunk után nem sokkal szerveztünk a házasság kérdésében. Ez egy alulról jövő kezdeményezés volt, amely nagyon sok aláírással arra kényszerítette az akkor ellenséges kormányzatot, hogy megtartsa ezt a népszavazást. Örömmel mondom el, hogy
nálunk a házasság az egy nő és egy férfi közötti szövetség létrejötte és ez most már az alkotmányba is bekerült. Ezt a civil társadalom érte el.
– Nos, hogyan kell Európára tekinteni? Szerintem nagyon érdekes az, amit egy angol író, David Gothard írt le. Két fő csoportba sorolta az embereket, az egyik a valahol lévőké, a másik a bárhol lévőké. Az előbbiek gyökerei, értékei és érdekei – ők a többség – valamilyen közösséghez és helyhez köti őket. A bárhol lévők csoportja kisebb, de befolyásos, ők a globalisták. Általában mobilak, jól képzettek, akik bárhol tudnak karriert építeni. Egyik nap New Yorkban lehetnek, a másik nap Brüsszelben, aztán Genfben, aztán megint a saját hazájukban, mindegy nekik. Kialakították a saját kultúrájukat, saját érdekeiket és nagyon jók abban, hogy ezt nyomják, terjesszék. Ez nem mindig esik egybe a helyi, tehát a valahol lévők érdekeivel. A bárhol lévők már eltávolodtak bármiféle helyi közösségtől, annak értékeitől, és idővel elveszítették azt, hogy bármilyen aggály vagy aggodalom, vagy bármilyen empátia fűzze őket a helyiekhez, vagy akár egy nemzetállamhoz.
– Parlamenti képviselőként úgy gondolom, hogy nekem a valaholosok érdekét kell képviselem, nem pedig a globalistákét, a bárhol lévőkét, de
nagyon oda kell figyelnünk, mert a szabadság általában fokozatosan tűnik el, nem pedig hirtelen. Ezért fontos, hogy beszéljünk egymással, stratégiát tudjunk alkotni, és egyre jobban meg tudjuk egymást ismerni.
Európában van egy olyan tendencia, amely egy föderalista Európát akar megvalósítani, amit persze ellenzek, mert az erős nemzetállamok közössége tudja eredményesen építeni az Európai Uniót, viszont értenünk kell, hogy honnan is jön ez a nyomás. Baloldalon azt a grandiózus jövőképet, víziót alakították ki, hogy hogyan kell átszabni az emberi társadalmakat, csakhogy ezek a lázálmok általában mind katasztrófában végződnek. Ezért fontos, hogy a politikai hatalmat korlátozzuk, ne adjunk több hatalmat olyanoknak, akik elidegenedettek.
– Azt gondolom, az átlagos magyar polgárnak és az átlagos horvát polgárnak sincs semmi elképzelése arról, hogy Brüsszelben mi zajlik. Nem tudja, hogy az ottani adminisztrációt ötvenezer köztisztviselő alkotja. Ez olyan, mint egy hadsereg. Hogyha ismerik a Gyűrűk urát, akkor megérthetik, hogy ez milyen. Mi katolikusok azt mondjuk, hogy maga Mordor.
Az Európai Bizottság testesíti meg Mordort, ami nagyon messze van és nem igazán szolgálja a mindennapi európaiak érdekét, úgyhogy meg kell találnunk Mordort és nem szabad naivnak lennünk a tekintetben, hogy mi zajlik ott,
– Még egy gondolatot, ami remélhetőleg Magyarországon értő fülekre talál. Mi Közép-Európában nagyon sok mindent tudunk tanítani Európa többi részének, az úgynevezett régi demokráciáknak. Nem tanulni kell tőlük, hanem tanítani kell őket. És az egyik tanulság a kommunizmusból vett tapasztalatunk, hiszen a mi nemzeteink, országaink bizonyos erőt merítettek abből, ami a többi nemzetnek nincsen meg, méghozzá abból a szenvedésből, amely osztályrészül jutott a kommunista uralom évtizedei alatt. A szenvedés pedig egyfajta erősebb jellemet alakít ki. Nem volt szép, nem volt jó, de a nemzeteink túléltek több évtizednyi kommunista uralmat. Hála istennek nyolcvankilencben az egész összeomlott. Rendkívül ritka dolog az emberi történelemben, hogy van egy hirtelen változás, ami jó irányba megy és úgy zajlik le a változás, ahogy a mi országainkban lezajlott. Ezek után nekünk semmiért nem kell szabadkozni, vagy bocsánatot kérnünk. Mi másképp látjuk a szabadságot, másképp látjuk a jogállamiságot mint ők és igenis ezt kell képviselnünk a brüsszeli elit ellen és mások ellen is.
Stephen Bartulica gondolatait az EuCET konferencián rendezett panelbeszélgetésből idéztük.
A panelbeszélgetés itt nézhető vissza:
Címlapkép: civilek.info
