Míg a külföldi sajtónak Potyomkin-falvát szerveznek, addig az ukrán országos sajtóban lassan a klasszikus újságírás foszlányait sem lehet fellelni.
Akik még labdába rúghatnak, azok csak azért tehetik meg, mert – a védettségért cserébe – a hatalomnak tetsző cikkeket is közölniük kell. A pályán szabadon mozgó kiadványok többnyire EU-s és Soros-pénzből működnek, vagyis: az európai adófizetők pénzéből dől a véresszájú ukrán háborús propaganda.
„Ez a weboldal az Európai Unió pénzügyi támogatásával jött létre és újul meg. Minden publikált anyagért az Ukrajna Média Centrum felel, amely nem feltétlenül egyezik meg az Európai Unió nézőpontjával”
– ez a szöveg áll annak az ukrán internetes portálnak az oldalán, amely saját bevallása szerint a háború kitöréskor jött létre abból a célból, hogy a külföldi sajtóorgánumok, stábok ukrajnai munkáját segítse. Négy helyen van irodájuk a háború sújtotta országban: Kijevben, Odesszában, Harkovban és Lembergben.
Segítenek az eltévedt és tanácstalan külföldi újságírónak akkreditációt készíteni, a kormányhoz kapcsolatot találni, a kormánytagok és a különféle szakértők sajtótájékoztatóin részt venni, valamint az arra igényt tartó stáboknak sajtótúrákat szervezni az oroszoktól visszafoglalt területeken. Továbbá, a produceri irodájuk még az érdekes témák és hősök felkutatásához is kezet nyújt. Mindez szép és jó, legalábbis a terepet nem ismerő, lustább külföldi újságíró számára, aki így kellemesen vodkázhat a kijevi Hrestyátikon, míg a szakma sava-borsát jelentő háttérmunkát valakik elvégzik helyette.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy az Ukrajna Média Centrum nevet viselő csoport már a bemutatkozásakor elárulja magáról, hogy a szakmaiságot vagy pedig az olcsó propagandát fogja kínálni a hozzájuk tévedő nyugati újságírónak. Így tehát, ahogy azt a jelenlegi ukrán valóság megkívánja, abban szándékosan kisbetűvel írják az Orosz Föderáció nevét.
Ezek mellett természetesen további tanácsokat is adnak a kelet-európai országba tévedő tudósítóknak, hogy mit szabad és mit nem. Például elmondják, hogy hogyan kell helyesen leírni és kiejteni ukránosan – az eredeti orosz nevüket mellőzve – a települések neveit. Eszerint nem Kijev hanem Kyiv, nem Harkov, hanem Kharkiv, nem Dnyepr, hanem Dnipro, és nem Donbász, hanem Donbas, végül Odessza is csak Odesa lehet. Fontosnak tartják megosztani azt is, hogy mi az, amit nyilvánosságra lehet hozni és mi az, ami hadititoknak minősül. Megtudhatjuk azt is, hogy kiknek segítenek híradókat készíteni, de a paletta széles, pl: Szabad Európa Rádió, SVT (Svédország), CBS News (Kanada), Al Jazeera (angol), Zeit Online (Németország), Latvijas Radio (Lettország), Avvenire (Olaszország), Belsat TV, CGTN (Kína)
Felmerül a kérdés: akkor most ki is tájékoztatja a külföldieket valójában?
Kijevből és külföldről pénzelt ukrán propagandasajtó
Sok ukránnak az az érzése, hogy a kijevi vezetésnek már a háborút megelőzően volt terve arra, hogy egy esetleges orosz támadás esetén miként fogja az irányítása alá vonni a teljes ukrán médiapalettát.
És volt, hiszen a háború kitörésekor, szinte azonnal bevezették az egységes televíziós műsorfolyamot (TELEMARATONT), ami azt jelenti, hogy a vezető televíziók közös adást gyártanak, amivel kifejezik a nemzet egységét a háborús időkben is. Ezt a nevében is, maratoni műsort a kis vidéki televíziók is átveszik és továbbsugározzák, a tartalomért pedig köztudottan Zelenszkij Elnöki Irodája felel.
A robosztus gépezettel szemben aligha van lehetősége bárkinek is más véleménnyel labdába rúgni. A képernyőkön egyedül a háborús propagandának, a győzelemnek és azt követő dicső jövőnek van helye. Mindennap kapcsolják az elnök tanácsadóit, a katonai vezetőket és szóvivőket, a háborúpárti véleményvezéreket, illetve azokat az egykori ellenzékieket, akik katonaruhában szerepelve, köztudottan szívesen változtatnak a véleményükön, csak legyenek rendesen megfizetve.
Akik szabadon labdába mernek rúgni, azok jelenleg az úgynevezett „szoroszjáták”, vagyis Soros-fiókák.
Így hívják azokat az újságírókat, akik a hadiállapot és a két éve tartó katonai mozgósítás ellenére is vidáman posztolnak az interneten, szabadon mozognak az országban, konferenciákat szerveznek, és még külföldre is utazhatnak.
Az ilyen bekötésű sajtóorgánumoknál dolgozó, egyébként hadköteles korú férfi tollnokokat nem fenyegeti a behívás veszélye, privilégiumokat élvezhetnek, ha habzó szájjal szidják az oroszokat, a szlovákokat, a magyarokat, Putyint, Trumpot, Tucker Carlsont, Orbán Viktort, Robert Ficót, Ferenc pápát, és mindenki mást, akinek fenntartásai vannak a tengerentúlról irányított kijevi vezetéssel szemben.
A legvadabb országos, sokszor sovén természetű magyarellenes cikkeket például az Ukrajinszka Pravda és annak egyik rovata, a Jevropejszka Pravda szokta közölni. Újságíróik szintén számtalan privilégiummal rendelkeznek, sérthetetlenek, utazhatnak, cserébe, mikor kitesznek egy-egy cikket a közösségi oldalakra, akkor kommentárban ők is kisbetűvel írják az utált ország és külföldi politikus nevét. Végül is, a szintet tartani kell és nem szabad lemaradni másoktól…
Nem a szád jár, hanem a behívó!
A katonai felmentéssel nem rendelkező ukrajnai újságírók azonban arra (is) panaszkodnak, hogy nem tudják tisztességesen végezni a munkájukat, ugyanis, ha valaki kicsit kritikusabb, az azonnal katonai behívóparancsot kap. Ráadásul semmilyen törvényi védettségük sincs. Van, aki még kitart, bujkál és otthonról ír, és van olyan is, aki a nyilvánosságot választja, csak, hogy meg tudja védeni magát az autoriter rendszertől.
Ilyen Jurij Nyikolov oknyomozó újságíró is, aki számos botrányt robbantott már ki írásaival. Kritizálta az Ukrán Védelmi Minisztériumot a túlszámlázott beszerzések miatt, de bírálta Zelenszkijt is a jogfosztó mozgósítási törvénytervezetért.
Nyikolov lakásának ajtaján ezután ismeretlenek dörömböltek azt üvöltözve, hogy az újságíró szándékosan elkerüli a mozgósítást. A bejáratot pedig teleragasztották fenyegető üzenetekkel. Minderről videót is készítettek. Az újságíró szerint egyre inkább fogy a levegő a szakma körül.
Mások úgy döntenek, hogy ideiglenesen külföldre mennek, mert Zelenszkijéknek mindenkiről van aktája, vagy, ahogy a Szovjetunióban nevezték: kompromatja. Így döntött tavaly Diana Pancsenko, békepárti televíziós műsorvezető is, akit, miután kritikus hangvételű riportokat mert készíteni a hatalomról, előbb megfenyegettek, majd hazaárulással is megvádoltak. Pancsenko egyik videójában arra szólította fel az Ukrajnában tevékenykedő kollégáit, hogy amennyiben szabadon akarnak dolgozni, úgy ideiglenesen hagyják el az országot. Mint fogalmazott:
Zelenszkij bűnvádi eljárásokkal és szankciókkal akart engem tönkretenni. De én rendben vagyok. Most titeket akarnak megfélemlíteni az én példám alapján, hogy egy centiméterrel se térjetek el a pártja álláspontjától, hogy ne merjétek kritizálni. Elég legyen mindössze megosztani a Zelenszkij videóit. Félelemben éltek, ugyanis jól tudjátok, hogyan lopják szét a fegyvereket és a humanitárius szállítmányokat, valamint, hogy a fronton hatalmasak a veszteségek. Pedig oda sem engednek benneteket, nehogy meglássátok, amit nem szabad. Tudtok mindent, csak hallgatnotok kell. Azt tanácsolom: menjetek el Ukrajnából, ha meg akarjátok őrizni a hivatásotokat. Soha nem éreztem magam olyan szabadnak, mint most, miután elhagytam Ukrajnát.
Ukrajnában a klasszikus sajtó szerepét lassan átveszik a Telegram-csatornák. Ezeket ugyanis, bár már volt arra próbálkozás, mégsem tudta korlátozni az állam. Az embereknek tehát kezd kinyílni a szemük, és már egyre kevesebben kapcsolnak az állami propagandaadóra, helyette inkább ebből tájékozódnak. Itt ugyanis megjelenik a valóság is: amatőr felvételek a borzalmas háborúról, a kegyetlen mozgósításról, a hullahegyekről, az ellátmányban hiányt szenvedő, éhes és kimerült katonákról, a nyugati humanitárius segélyek szétlopásában részt vevő csinovnyikokról és sorolhatnánk.
Sajnos, végeláthatatlan.
Magyar Nemzet
Kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Rishi Sunak brit miniszterelnökkel a kijevi elnöki palotában tartott sajtóértekezleten 2024. január 12-én. MTI/EPA/Oleh Petraszjuk
