Aki ebben a világban „látszik”, az biztosan nem lehet főszereplő, sőt ő éppen azért van „kitéve”, hogy láthatóságával elterelje a figyelmet a „láthatatlan” főszereplőkről. Bogár László írása.
Bár a Világgazdasági Fórum látványosnak szánt összejövetelei egyre unalmasabb színjátékká válnak, azért érdemes legalább ürügyként használni őket arra, hogy e rendezvény kapcsán eltöprengjünk az emberi világ legmélyebb összefüggéseiről. Az ilyen szerveződések mindig aktuálissá teszik azt az alapkérdést, hogy az emberi világ, mint komplex rendszer önszabályozó-e, amelyben nincs semmiféle intézményesült „alany”, aki irányítása alatt tartja a rendszert, vagy nagyon is van ilyen „alany”, mert létezése nélkül a rendszer működése nem is volna értelmezhető, csak azért nem mutatja meg magát, mert anélkül akarja irányítani a világot, hogy döntéseiért bármilyen felelősséget kelljen vállalnia.
A kérdés a statisztikai termodinamika logikája alapján viszonylag könnyen eldönthető, mert ha egy komplex rendszer önszabályozó, akkor abban kizárólag a véletlen uralkodik, míg ha van egy „titokzatos attraktor”, amely „láthatatlan alanyként” tartja kezében a világ irányítását, akkor koordinációs funkciója ismétlődő mintázatok formájában mindenképpen megmutatkozik.
Ha rátekintünk az elmúlt évszázadok történetére, elég egyértelműen az utóbbi feltételezés igazolódik, hiszen számos olyan alapvető jelentőségű mintázat ismétlődését látjuk, ami azt a feltevésünket támasztja alá, mely szerint a világnak van valamilyen komplex koordinációs mechanizmusa, mi több a világ egyszerűen „médiuma” egy ismeretlen világerőnek, ami/aki szellemi értelemben, egyelőre legalábbis, megragadhatatlan számunkra.
A Világgazdasági Fórum, a Trilaterális Bizottság, a Bilderberg-csoport, hogy csak néhányat említsünk az ilyesféle szerveződések közül, valami sajátos, köztes állapotot jelenítenek meg.
Fórumot biztosítanak a világ meghatározó tőkestruktúráit uraló személyeknek, a globális politikai hatalmi rendszer aktorainak és a tudomány-technológia legmagasabb szintű szereplőinek.
Látszólag tehát ők máris valamiféle nem is nagyon titkolt „világkormány” szerepét játsszák, ám ez feltehetőleg egy meglehetősen konfúzus színjáték csupán. Hiszen aki ebben a világban „látszik”, az biztosan nem lehet főszereplő, sőt ő éppen azért van „kitéve”, hogy láthatóságával elterelje a figyelmet a „láthatatlan” főszereplőkről.
A dolog amúgy elemi szinten is ellentmondásos, mert e szerveződések urai evidens módon a liberális demokrácia és szabad piacgazdaság társadalmi-gazdasági kombinációját tarják minden létező világok legjobbikának. Ám ha ez így van, akkor eleve értelmezhetetlen minden törekvésük, sőt a létük is, hisz a liberális demokrácia és szabad piacgazdaság kombó pont azt támasztja alá, hogy a világ abszolút önszabályozó, nincs s nem is lehet semmiféle „láthatatlan globális koordinátor”, sőt éppen ők minősítenek „összeesküvéselmélet-gyártásnak” minden ettől eltérő feltételezést, mármint, hogy lennének a világnak „urai”.
Ebből a feloldhatatlan ellentmondásból adódik Davos egyre zavarosabb szerepe, egyre unalmasabb, érdektelenségbe fulladása is.
A bizalom helyreállítására való törekvés, mint a konferencia fő célja, önmagában akár helyes is lehetne, de az inkább önmaga paródiája, hogy ezt úgy képzeli el, mintha Oroszország nem is létezne, vagy ha véletlenül mégis létezik, akkor egyetlen „feladata”, az, hogy a tökéletes kiszolgáltatottságban hagyja magát kifosztani a globális tőkestruktúrák által.
Tehát nem is értelmezhető, hogy a liberális tolerancia esetleg képes legyen felfogni, hogy egy tartós konfliktus minden szereplőjének illene megadni legalább az elemi lehetőséget arra, hogy megfogalmazhassa a saját narratíváját.
A globális tőke, a politika és a tudomány-technológia Davosban is összejövő hármasa egyébként pontosan leírja világunk valóságos szerveződési módját. A globális tőke kitartott prostituáltként „használja” az emberi létezés két döntő elemét: a politikát és a tudományt. A politika az emberi közösségek komplex önújrateremtésének mechanizmusát és intézményeit foglalja magába, a tudomány pedig azt a szellemi energiát, ami a méltó élet anyagi-fizikai feltételeit segíti elő. Az a patologikus szerveződési mód, amelyben a profitra épülő global business prostituáltként tartja ki a politikát és a tudományt, eleve csak a semmibe vezethet, hisz az emberi létezés legmélyebb szellemi alapját számolja fel.
A világ „láthatatlan” urainak legsúlyosabb dilemmája az, hogy az előttünk álló évtizedek során három válságciklus mélypontja torlódik össze, és ez akár eddig soha nem látott mélységű válságba sodorhatja az egész emberi világot.
Az egyik ilyen ciklus Amerika világhatalmi évszázadának a vége. Az elmúlt fél évezred során Amerika már a hatodik birodalom, és a százévenkénti birodalomváltások mindig „nagyháborúkkal” jártak, ahogy evidens módon most is. Ám egyre nagyobb a valószínűsége, hogy nem lesz hetedik birodalom, mert a modern Nyugat öt-hatszáz éve tartó egész szerveződési módja, „univerzális civilizációja” is összeomlóban van.
Ez azért jelent igen súlyos kihívást, mert a világ „nem nyugati” része is abszolút nyugatosítva van, és egyelőre sem elméleti, sem gyakorlati szinten nincs semmilyen koncepció arra nézve, hogy mi lehetne a nyugatosság létalternatívája.
A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a százéves és az öt-hatszáz éves ciklusvégek egymásra torlódásához csatlakozik egy olyan, háromezer éve rejtett világdiktatúrát gyakorló létszerveződési mód végső fázisa is, amely vagy – egy eddig értelmezhetetlenül sötét disztópiaként – felszámolja az emberiséget, vagy a kétségbeesetten, következésképp átgondolatlanul ellenállni próbáló emberiség számolja fel önmagát e harc során.
Borítókép: Bogár László közgazdász
MTI/Máthé Zoltán
