Van egy nagyon egyszerű megoldás arra, hogy szegény, utcán embereket verő külföldi antifasiszta verőlegényeknek és -leányoknak ne kelljen panaszkodniuk a magyar bíróságokra és börtönökre. Veczán Zoltán írása.
Emlékeztetőül: körülbelül egy évvel ezelőtt szélsőbaloldaliak érkeztek Budapestre azzal a céllal, hogy gyors, akár életveszélyes testi sértést okozó támadásokat hajtsanak végre a városban. Ekkortájt tartották ugyanis a kitörés napi megemlékezéseket (a Budai Várból a szovjet ostromgyűrűből kitörő magyar és német katonák emlékére), ahol vegyes, és olykor egybeolvadó társaság szokott összegyűlni az egykori elesettek fogyatkozó rokonaitól kezdve a történelemkedvelőkön és mindenféle hagyományőrzőkön át a szélsőjobboldali ideológiák támogatóiig.
Ezért a tárgyalások kapcsán személyiségi jogai védelmében csak I.S. monogrammal illetett antifasiszta olasz nő és főként német társai úgy döntöttek, most kell lecsapniuk.
S persze nemcsak tüntetni mentek a kitörés napjára összegyűlt emberek ellen, hanem konkrétan „nácikat verni”. Azt pedig, hogy ki „náci”, majd ők megmondják…
Munkamódszerük az volt, hogy arcukat és kezüket eltakarva, lehetőleg hátulról, meglepetésszerűen lerohantak öltözködésük alapján szélsőjobboldalinak vélt embereket, harminc másodpercen keresztül mindent beleadva ütötték-verték a földre vitt áldozatot, majd vezetőjük jelt adott, és elmenekültek a helyszínről.
Összesen öt ilyen támadást hajtottak végre, viperával, gumikalapáccsal ütve, gázsprayvel lefújva, tollal szurkálva áldozataikat, a hatodik előtt kapcsolta le őket végül a rendőrség.
Az előkészítő tárgyalást a napokban tartották, az elsőrendű vádlott, az olasz I.S., aki egyébként egy 39 éves milánói tanárnő (!), vigyorogva lépett be a tárgyalóterembe, vezetőszáron – az olasz sajtó és a politikum egy része pedig kiakadt azon, hogy „láncra verték, mint egy kutyát”.
Az ügyvédek és a kívülről szurkoló közönség már régóta megtesz mindent azért, hogy valahogy áldozatot kreáljon belőle; az egyik kedvenc mondatom Magyar György ügyvédé volt, aki a Magyar Hangnak azt mondta: „Védencem nagyon nehezen viseli a fogva tartás körülményeit. Úgy érzi, feleslegesen tartották ilyen szigorú felügyelet alatt. Kezdetben a kapcsolattartást sem engedélyezték a szüleivel. Nemzetközi terroristaként tekintenek rá”.
Mások szerint meg a cellák büdösek, poloskásak, az őrök sem eléggé udvariasak, egyszóval: nem a Kempinskyben szállásolták el a hat embert hidegvérrel szétverő szélsőbalos keretlegényeket és -leányokat, és még vörös szőnyeget sem gördítettek eléjük a tárgyaláson, pedig igazán elvárható lett volna…
Az egyik első gondolatom a sajnálaté volt. Mármint: sajnáltam, hogy I.S. és haverjai nem „méltó” ellenpárjukkal – az ugyanebben az időben a Budai Vár környékén a negyven kilós antifa-gólyapresszós bölcsészekre vadászó szélsőjobbos kopaszokkal – futottak össze, azzal alighanem mindenki jobban járt volna, aki nem a fizikai erőszakban, sőt megsemmisítésben látja a megoldást a politikai ellenfél elhallgattatására.
Vagyis a normális többség, aki – gondoljon bármit bármiről – nem utazik ezer kilométert azért, hogy összeverjen másokat, akik máshogy gondolkodnak, mint ő.
Egyébként az antifáknak az egész elkövetés jellegzetes módjával – előre kiterveltség, vérprofizmus, kockázatminimalizálás (hátulról, lesből, túlerőben, eltakart arccal, kegyetlenül, minél nagyobb sérülést okozva – az utcán mondjuk ezt aljas gyávaságnak hívják, de mindegy) – sikerült hatékonyságban felül-, erkölcsileg viszont – ha egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről ebben a dimenzióban – alulmúlniuk még a szélsőjobbos huligánokat és az általuk űzött, primitív utcai hajtóvadászatokat is (ott ugye terv az eddig tapasztaltak alapján ritkán van, nem hogy stratégia, csak erőszak és barbár ösztönök).
Ráadásul áldozataikat öltözék alapján, véletlenszerűen választották ki városszerte, azaz korántsem ismert, valóban széljobbos figurákat akartak szétverni, hanem megfélemlíteni akartak. Azt akarták üzenni, hogy „jaj neked, ha egyáltalán összetévesztünk a nácikkal”.
Ha ez nem színtiszta terrorizmus, akkor nem tudom, hogyan kellene definiálni a fogalmat.
A második gondolatom pedig az volt, hogy milyen flexibilis dolog is ez a morál. Mármint hogy a nyilvánosság egy szegletében olyan nagyon hirtelen lesznek mindenféle emberi jogai azoknak, akik semmibe veszi mások testi épséghez, élethez való jogát. Ráadásul jellemzően mindig azok fedezik fel a mélyen bennük lakozó jóembert, akik nemrég egy másik virtuállincselő tömeg hangadóiként azon örömködtek, hogy egy, a politikai ellenfélhez tartozó személyt elítéltek, és neki majd milyen rossz lesz majd a börtönben.
A harmadik gondolat, ezzel összefüggésben meg az, hogy egyébként valahol megsüvegelendő ez: mármint, hogy az olasz politikum és sajtó egy része kiakadt a fogvatartási körülményeken, vagyis az olaszok így odafigyelnek a sajátjaikra, mint erre az eltévelyedett bambinára, akinek majd a mamma otthon kiosztja a megfelelő pofonokat, de más nem nyúlhat hozzá.
Félreértés ne essék, számomra nem lenne örömteli, ha londoni magyar (állampolgárságú) striciket, erőszaktevőket, maffiózókat mentegetne a magyar közvélemény, sőt.
Ellenben azt méltányolnám, ha a mások megverésének céljával idelátogató külföldi terroristákkal kapcsolatban, legyenek akár antifasiszták, akár neonácik, legalább annyiban konszenzusra tudnánk jutni itthon, politikai oldalaktól függetlenül, hogy takarodjanak haza Weimar kettőt játszani a saját csőcselékükkel – már ha az ottani rendőrség hagyja. Mert mi biztosan nem kérünk belőlük.
Borítókép: Az úgynevezett antifaügyben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével és súlyos testi sértéssel vádolt olasz nő nyolcszemélyes zárkája a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) sajtótájékoztatóján a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet II. Objektumában, a Gyorskocsi utcában 2024. január 31-én. A BVOP valótlannak tartja, ezért visszautasítja azokat a médiában megjelent állításokat, amelyek szerint méltatlan körülmények között tartják fogva a 38 éves olasz nőt.
Forrás: MTI/Hegedüs Róbert
