A dekadenciát, az erőszakot, a drogot, a szabálynemkövetést, az „önmegvalósítást”, és a saját nyomorba való boldog belefulladást próbálják okos menedzserek a közízlés részévé tenni – írja kemény hangú posztjában Forgács István romaügyi szakértő a Telex egy magyar rappert éltető cikke kapcsán.
A Telex megírta, hogy Pogány Induló (Szirmai Marcell, fiatal magyar rapper – a szerk.) megérkezett.
És, hogy klassz, zseniális, korszakos, és végre, valaki megint. Nem is kérdés: Azi (Azahriah, alias Baukó Atilla, fiatal magyar énekes, youtuber – a szerk.) után egy újabb magyar szupertehetség.
Erre a fél világ persze azonnal lelkes rajongásba kezd, mert hogy mennyire hiteles, őszinte, és mennyire a valóság.
Az. Persze. A valóság.
A lelki, szellemi és gazdasági rohadás teljes arcunkba nyomása történik, amelyben a dekadenciát, az erőszakot, a drogot, a szabálynemkövetést, az „önmegvalósítást”, és a saját nyomorba való boldog belefulladást próbálják okos menedzserek a közízlés részévé tenni.
Mindenféle felelősség nélkül.
Miközben iskolák százaiban tombol a kiközösítés, a gyengék bántalmazása, a lányok megalázása, a tanárok fenyegetése, a droghasználat, illetve a mindennapok részei lettek a drog hatása alatt elkövetett fiatalkori bűncselekmények.
És ezeket mind olyan 14 – 25 közötti, többségükben hátrányos helyzetű, nagyon sokszor cigány gyerekek követik el, akiknek pont a Barbárfivérek, Pogány Induló, vagy éppen Krúbi és Warga (sic) Márk adja minden nap és minden órában azt az indulatot, sokszor érthetetlen dühöt és rombolásvágyat, amelyek a sokszor valóban nehéz körülmények között még inkább megágyazhatnak a vállalhatatlan döntéseknek. És amik alkalmanként meg is születnek.
Persze, az „előadó” csak a „művészetét” hozza el nekünk, de ebben mi a művészet? A nők lenézése, az erőszakos hangvétel, a klasszikus értékek folyamatos tagadása, a drog mindennapokba emelése – ebben mi a művészet?
Vagy elég az, hogy milliószám hallgatják kis taknyos gyerekek még Ózdon is túl?
És miközben a Telex megdicséri a dél-magyar műgengsztert, aközben éppen bírósági tárgyalás is van, ahol a Deák téri kettős gyilkosság elkövetői nem is értik, hogy mi történt azon az éjszakán.
Ahol drogosan, magukat nagyon erősnek gondolva tették tönkre fél tucat család életét.
Fel kellene ébredni.
Jelen pillanatban is tízezer szám vannak a magukat ugyanilyen erős és komoly embernek gondoló, sokszor a drog és az alkohol után nyúló tizenéves fiúk, akik szerint „szar az élet, báttya, és tanulni kurvára ciki”. Hogyne. Nyilván ez a könnyebbik vége a dolognak.
Kérdés, hogy mikor zenél végre valaki arról, hogy a drog rossz, az iskola esély, a gyerekvállalás felelősség, a nőket meg kell becsülni, az időseket pedig tisztelni, hm?
És lehet, hogy százéves öregapámnak tűnök. Talán az is vagyok.
De egy hét múlva én nézek bele annak a 16 éves encsencsi vagy gáborjáni vagy porcsalmai fiúnak a szemébe, aki szerint csakis az marad életben a mai világban, aki megharcol mindenért. És kemény. „Nagyon kemény, érted, báttya”. És az iskola semmire sem való, a droggal semmi baj nincsen, és majd lesz valahogy, nem aggódik a jövője miatt, a családja is mindig összeügyeskedte a dolgokat. És nekem majd meg kell próbálnom elmagyarázni, hogy miért látja a dolgokat rosszul, és hogyan kellene felelősséget vállalnia saját magáért, a családjáért és a közösségéért. Elsőként azzal, hogy nem hagyja ott az iskolát és megszerzi a szakmát, amivel legálisan és tisztességes módon tudja majd elkezdeni az életét.
Hallgassatok Kőházy Ferenc Fankát. Tényleg.
Fényévekkel járt mindig is az összes erőszak-prédikátor előtt.
Kiemelt kép: Pogány Induló/Facebook
