„Én az irodalomnak csak barkácsoló kismestere vagyok. Nem vagyok nagy regiszterű orgona, kolompszó vagyok a magyar mezők felett, de fáradt emberek ezt is szeretik hallani néha”. Kilencven éve, 1934. február 8-án hunyt el Móra Ferenc író, újságíró, könyvtár- és múzeumigazgató, a Kincskereső kisködmön és az Aranykoporsó írója.
A későbbi meseíró Kiskunfélegyházán született 1879. július 19-én. Apja örökös pénzgondokkal küzdő szegény szűcsmester, anyja kenyérsütő asszony volt.
A szülők a nagy szegénység ellenére is mindent megtettek azért, hogy fiaik, Ferenc és a bátyja, István tanult emberek legyenek.
István később költőként lett ismert, Lakodalom van a mi utcánkban című verse megzenésítve terjedt el országszerte.
Móra Ferenc a kiskunfélegyházi gimnáziumban tanult, és már 16 éves korában verse jelent meg a Félegyházi Hírlapban. A pesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos volt, de tanulmányait három év múlva félbehagyta. Rövid ideig Felsőlövőn tanított, majd 1902-ben a Szegedi Napló újságírója lett. Volt városházi tudósító, majd Csipke aláírással a lap Máról holnapra című tárca-, glossza- és karcolatsorozatának írt, hamarosan Tömörkény István író mellett a lap vezető publicistájaként jegyezték. 1904-ben a Tömörkény igazgatása alatt álló Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum munkatársa lett,
ekkor kezdődött barátsága Pósa Lajossal, a „mesekirállyal”, aki felfedezte benne a kiváló gyermekírót.
1905 és 1923 között Az Én Újságom több álnéven író munkatársa volt, s ekkor születtek munkásságának máig legnépszerűbb darabjai: a Rab ember fiai, Csilicsali Csalavári Csalavér, a Dióbél királyfi és a Kincskereső kisködmön, amelyeket később tévében, rádióban is feldolgoztak.
Juhász Gyula, Móra Ferenc, Réti Ödön (első sor, b-j), illetve Espersit János, József Attila, Károlyi Lajos és Vertán Endre (hátsó sor, b-j) a makói Hollósy Kornélia Színház lépcsőjén 1924-ben (Homonnai Nándor fotójáról 1983-ban készült reprodukció.) (Fotó: Nemzeti Fotótár)
Móra 1913-ban a Szegedi Napló főszerkesztője lett, költőként, ifjúsági íróként és politikai újságíróként is országos hírnévre tett szert.
Politikai álláspontja a polgári radikalizmus volt, amit a hatalom nem nézett jó szemmel, írásaiért felségsértési pert akasztottak a nyakába,
amelyet az első világháború kitörése szakított félbe.
A Petőfi Társaság tagjává 1915-ben választották, majd két évvel később a Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum igazgatója lett. A háború vége felé a polgári demokratikus átalakulás szegedi előkészítőinek egyike volt. 1919. április 1-jén megjelent Memento című vezércikkét ellenségei vérengzésre való felhívásként magyarázták, emiatt lemondásra kényszerült a Napló főszerkesztői tisztéről. Rövid időre visszavonult a közéletből, s összeállította verseinek gyűjteményét Könyves könyv címmel.
A Világ hasábjain 1922-től jelentkezett olvasói tárcáival, vezércikkeivel. A lap megszűnte után a Magyar Hírlap közölte írásait, útirajzait, ásatásairól szóló színes, már-már novellisztikus tudósításait.
A líra és a publicisztika mellett az 1920-as évek elejétől a regény műfajában is kiteljesedett. Első regényének ötletét barátja, az ismert képzőművész Heller Ödön meggyilkolása adta, ebből született 1922-ben A festő halála, amely végül a Négy apának egy leánya címet kapta.
1924-ben írta a Horthy-korszak első éveiről szóló keserű szatíráját, a Hannibál feltámasztását, amely csak halála után 15 évvel, 1949-ben jelenhetett meg.
Ebből készült Fábri Zoltán 1956-ban bemutatott filmje, a Hannibál tanár úr.
Ugyancsak film született Szőts István rendezésében az 1927-es Ének a búzamezőkről című regényből is.
Az írót 1932-ben Szegeden díszdoktorrá avatták, e jeles alkalommal adta át az Aranykoporsó című történelmi regény első példányát az egyetemnek. Szerencsés kutatónak is mondhatta magát: 1907 és 1914 között a Torontál megyei Csókán európai hírű kőkori telepet tárt fel, s Szeged környékén szinte minden korból értékes leletekkel gyarapította a hazai régészetet.
A gyenge testalkatú Móra 1930-tól betegeskedni kezdett, 1933-ban hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, hamarosan meg is műtötték Pesten, de már nem lehetett rajta segíteni.
Hazatért Szegedre, s cikksorozatot kezdett írni – haldoklásának történetét.
Móra Ferenc 1934. február 8-án halt meg.
Írásművészetének egyik legfontosabb erénye a nyelve, az élőbeszéd közvetlenségével ható, tisztán hangzó magyar nyelv. „Én az irodalomnak csak barkácsoló kismestere vagyok. Nem vagyok nagy regiszterű orgona, kolompszó vagyok a magyar mezők felett, de fáradt emberek ezt is szeretik hallani néha” – írta szerényen magáról.
MTI / hirado.hu
Kiemelt kép: Móra Ferenc író szegedi otthonában, az 1930-as évek elején (Fotó: MTI-reprodukció)
