A cél megvalósítása közösséget kovácsolt.
Újra látható az 1930-as évek végén lebontott magyarfenesi Jósika-kastély – jelentette be az elmúlt napokban közösségi oldalán a helyi Csicsal Egyesület. Na nem úgy látható, ahogy az épületegyüttes egykoron uralta a falut, és nem is akárhonnan. A szervezet egy korabeli fotó alapján készíttette el és vitte fel egy üveglapra a kastély sziluettjét, melyet a falu fölé emelkedő Csicsal-dombon helyezett el, annak a helynek a közelében, ahonnan a fotó készült. Ha a kereten keresztül nézünk a falura, a már nem létező kastély körvonalai is kirajzolódnak.
A Csicsal-dombot lehetetlen nem észrevenni Magyarfenesen. Ha Tordaszentlászló felé haladunk a települést átszelő megyei úton, a falu központjában épp szemközt látjuk a kúp alakú magaslatot, mely mintegy nyolcvan méterre emelkedik a település fölé. Magassága nem tűnik soknak, de ha azt vesszük, hogy a Kolozsvár szászfenesi kijáratához felépült 25 emeletes West City Tower is csak megközelíti a száz métert, épp elég ahhoz, hogy pompás kilátás nyíljék róla a szélrózsa minden irányába.
Helyi szokás szerint a domb falu felé néző meredek lejtőin rongyokból csavart hurkákból rakják ki szilveszterkor az elmúló és a kezdődő év évszámát, amelyet aztán éjfélkor meggyújtanak.
Az évszámok szilveszter éjszaka tűzből, a tavaszi zsendülésig pedig koromból rajzolódnak ki a domboldalon. A globális felmelegedés következtében a hó már csak legfeljebb napokra fedi be a dombot telente.
A magaslaton egykor három boltíves, timpanonos díszépítmény állt. A gloriettet minden bizonnyal a Jósika bárók építtették, akiknek a kastélya a Csicsal lábánál, a Fenes patak és Rákos pataka által határolt háromszögben állt. Végakarata szerint a dombtetőn temették el 1914-ben Jósika Aladárt is, aki önkezével vetett véget életének. A báró hamvait később kihantolták, és a kolozsvári Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.
Noha sem a kastély, sem a gloriette nem áll már, a sír helyét is bozót nőtte be, a domb mégis Magyarfenes szimbolikus helyének számít.
Látványát a faluban született Balázs Péter festőművész (1919-2003) is megannyi képén megörökítette. Nem meglepő, hogy a Magyarfenesen gyártott sajtok, tejtermékek címkéjére is a Csicsal-domb és a „Kalotaszegi finomság”-felirat került.
Az önkéntes munka öröme
László K. Bélával, a Csicsal Egyesület alelnökével a dombon beszélünk meg találkozót. A Norvégiában dolgozó, de az építkezési munka szervezési részét többnyire a szülőföldjéről irányító fiatalember deszkával a vállán érkezik a Csicsalra, a kastély körvonalait rögzítő kerethez. Elmagyarázza: miután felállították a keretet, derült ki, hogy rendkívül fontos a szög, amelyből a falu felé nézünk. Ezért egy deszkát is hozott, melyre rést vágott, hogy segítsen a kastélynézésben.
A résen és a kereten keresztül kell letekinteni a falura, hogy a megfelelő helyen és a megfelelő méretben láthassuk a kastély körvonalait.
László K. Béla lelkesedéssel mesél arról a közösségi szellemről, amely a Csicsal ügyében megnyilvánult Magyarfenesen. Megjegyzi: önbizalomra ad okot, hogy közösségi finanszírozással sikerült megvásárolni a Csicsal csúcsát és a domb oldalából egy oda vezető sávot. Önkéntes munkával alakítottak ki a sávon egy szerpentines utat, mely megkönnyíti a feljutást, most pedig önkéntes munkával készült el a kastély sziluettje.
A Jósika-uradalom körvonalait Csatlós Pál, a kolozsvári Promoteus reklámgrafikai műhely tulajdonosa mentette le egy korabeli fényképről egy átlátszó fóliára. Helyenként utána is kellett rajzolnia, mert a körvonalakat fák takarták a felvételen. Megjegyzi, lehet, hogy nem lesz tartós az üvegre ragasztott átlátszó fólia, ezért annak a lehetőségét keresik, hogy NCN technológiával véssék üvegbe a körvonalakat.
Közösségi tér közösségi finanszírozásból
A Legyen újra miénk a Csicsal tető elnevezésű Facebook-csoportban 2023 szeptemberében jelentették be, hogy összegyűlt az 1,71 hektáros terület vételára, a kialkudott 34 200 euró. Kérdésünkre, hogy miért kellett megvásárolni, azt mondja: úgy érezték, a szimbolikus helynek közösségi tulajdonban kell maradnia. A Kolozsvár vonzáskörébe tartozó, ezres lélekszámú, túlnyomó többségben magyarok lakta településen ugyanis
egyre több telek cserél gazdát. Addig kellett lépni, míg nem késő.
Hozzáteszi, korábban is mindenki úgy érezte, hogy a közösségé a terület, mert a tulajdonosok soha nem szólították meg a látogatókat.
Személyes motivációiról azt mondja: a Csicsal lábától alig pár száz méterre álló házban nőtt fel, gyermekként állandóan a Csicsalon szaladgált, és az is meseszerűnek tűnt számára, amikor megtudta, hogy a faluban egykor kastély is állt. Serdülőként már kaszálni, családapaként már a gyerekeivel járt a Csicsal oldalába. Az egyesület alelnöke felidézi, 2020-ban határozták el a dombtető megvásárlását. Az üzlet azonban nem alakult zökkenőmentesen. Négyzetméterenkénti egy eurós vételárban állapodtak meg az eladókkal, de amikor szerződéskötésre hívták őket a helyi kultúrotthonba, a közjegyző jelenlétében szembesültek azzal, hogy az eladók meggondolták magukat, és megduplázták az árat.
„Kun G. Tiborral, a Csicsal Egyesület elnökével összenéztünk, és pillanatok alatt meghoztuk a döntést: Összegyűjtjük a megkétszerezett árat is”
– idézi fel László K. Béla.
Három évig tartott az adománygyűjtés. Ez idő alatt a Csicsal Egyesület keretében működő magyarfenesi színjátszócsoport tagjai többször is végigjárták a falut, és minden házhoz bekopogtak adományokért, vagy épp a 3,5 százalékos adófelajánlás űrlapjaival. Általában minden alkalmat megragadtak az adománygyűjtésre. A színjátszók előadásainak a bevétele, a farsangi bálban árult élelmiszer ára szintén a terület megvásárlását szolgálta.
A cél megvalósítása közösséget kovácsolt
A közösségi aktivista elmondja, amikor elhatározták, hogy megvásárolják a magaslatot, nem volt még elképzelésük a pénz összegyűjtésére. Folyamatosan alakult ki, hogy mit és hogyan kell tenniük.
„Akinek valami ötlete volt, meghallgattuk, a lehetőségek szerint megvalósítottuk, vagy segítettük a megvalósítását”
– idézte fel. A legfőbb kommunikációs csatorna a falu Facebook-csoportja volt. Ott időről-időre pontos tájékoztatást adtak arról, hogy mennyi pénz gyűlt össze, és mennyi hiányzik még.
A teljes átláthatóság, és az önzetlen, odaadó, önkéntes munka fontos összetevője volt annak a bizalomnak amely irántuk kialakult, és amely nélkül nem sikerülhetett volna. László K. Béla úgy véli, a Csicsal megvásárlása a közösségépítés eszközévé vált a faluban. Megjegyezte, az utóbbi évtizedben sokan költöztek a településre. Ez az ügy őket is bekapcsolta a közösségbe, magyarfenesinek kezdték érezni magukat, és kezdtek büszkék lenni a településükre.
A tér rendeltetése
László K. Béla elmondja, Norvégiában látta, hogy helyenként buszmegállókban, parkokban, régi telefonfülkékben, de a tengerparton is szabadtéri könyvtárat hoznak létre, ahonnan bárki kölcsönözhet könyveket. Így jött az ötlet, hogy helyezzenek ki a Csicsalra is egy vízálló könyvszekrényt, és tegyenek bele könyveket, sakkot. Padot is ácsoltak a kilátogatóknak, hogy aki a gyönyörű környezetben olvasna, legyen hova leülnie. A könyvkészlet idő közben bővült. Olyan könyvek is megjelentek a szekrényben, amelyeket a látogatók hoztak fel.
Kérdésünkre, hogy vannak-e olvasók, László K. Béla megemlíti: többször is előfordult, hogy mikor kimászott a dombtetőre, olvasó embert látott a padon, de olyan is volt, hogy fényképet küldtek neki egy sakkpartiról, amit a könyvtárszekrényben őrzött sakkal játszottak. Került a dombra csúszda, és olyan kifeszített szalag is, amelyen az egyensúlyozást lehet gyakorolni. A csúszda rögzítése ottjártunkkor épp elromlott.
A közösségi aktivista rosszallóan néz a koromból kirajzolódó évszámokra. Kijelenti: nem díjazza a környezetszennyezést. Hosszabb távon legfennebb azt tartja elfogadhatónak, hogy a területen kaszált megszárított szénából rakják ki, és gyújtsák meg szilveszterkor az évszámokat. Elmondja azonban, hogy az évszámok is Magyarfeneshez nőttek. Kamionsofőr sógora például ezek láttán állapítja meg, hogy a falu mellett halad el az autópályán.
Legújabb felhívásában az egyesület azt kezdeményezte, hogy ültessenek Jósika-fákat a Csicsalra.
Nem sokan tudják, hogy az orgona egy fajtáját a Jósika bárókról nevezték el. Az interneten találtak egy leírást arról, hogy a 19. század végén sok munkával sikerült önálló fajként elismertetni a Jósika-fát, melynek latin neve syringa josikaea. A fa szinte minden portán megtalálható Magyarfenesen, ezért arra kérték a helybelieket, hogy aki fiatal hajtással rendelkezik, adjon egy-két tövet, hogy elültessék a Csicsalon.
Hosszú távú célként a gloriett visszaépítése is megfogalmazódott. Az a megoldás is felmerült azonban, hogy a 21. század lehetőségeinek megfelelően fényből építsék fel, hologrammban jelenítsék meg az egykori építményt.
Addig azonban más cél is adódott. 2024 januárjában minden magyarfenesi házba bekopogtak, és egy ajándéknaptárral köszönték meg a Csicsal megvásárlásához nyújtott támogatást. Egyben azokat az adófelajánlási íveket töltötték ki, amelyekkel immár a falu egyházi temetőjébe tervezett ravatalozóra gyűjtik a pénzt.
Kastély az emlékezetben
Kun G. Tibortól, a Csicsal Egyesület elnökétől tudjuk meg, hogy az édesapja, Kun Gazda György gyermekkorában járt még a kastélyban. Gyuri bácsi várja is az újságíró látogatását, hogy elmondhassa emlékeit. Ő a legidősebb ember Magyarfenesen, aki éppen éppen ma, február 16-án töltötte be a 94 évet.
Olyan 6-7 esztendős lehettem, amikor jártam a kastélyban, még a padláson is mászkáltam. Akkor a falusi gyermekek nagyon mászkálósak voltak. El volt már adva a kastély, a báró már nem lakott itt. 1936-ban adták el az épületet, és két esztendeig tartott a bontása, hiszen egy nagy-nagy kastély volt és körben a várfal. Volt egy emeletes várkapu-féle bejárat. Az valamikor katonai célokat szolgálhatott. És voltak a gazdasági épületek”
– emlékszik vissza. Amint felidézi, a 20. század elején két Jósika testvér: Aladár és Gábor tulajdonában volt az uradalom. Aladárt bolond bárónak mondták a faluban. Ő lett öngyilkos 1914-ben.
„Nem volt bolond, csak úgy hívták, leállott a parasztokkal is beszélni”
– idézte fel Gyuri bácsi. Gábor fia, István volt a kastély utolsó tulajdonosa. A faluban csak Pisti báróként emlegették.
Kun Gazda György úgy tudja: a Jósika család azért adta el a kastélyát, mert a román földreform a vagyonuk nagy részét állami tulajdonba vette, és már nem volt miből fenntartani az uradalmat. Eleinte a falu mezőgazdasági területeit értékesítették, azokat a helybeliek vásárolták meg, aztán sor került a kastélyra is. Úgy emlékszik, hogy
román ügyvédek részéről 2,5 millió lejes vásárlási ajánlat is volt a kastélyra, de a báró 1,5 millió lejért a falu lakóinak adta el.
Ragaszkodott ahhoz, hogy ha veszteséggel is, de a helyi emberek tulajdonába kerüljön az uradalom. A falu lakói Kun István vezetésével társultak a kastély megvásárlására, hogy aztán lebontsák az épületeket, és az építőanyagot felhasználják vagy értékesítsék. Gyuri bácsi azt is tudja, hogy a kastély négy tornya közül az egyik toronysapkáját egy helyi ács vásárolta meg.
A toronysapka ma is az általa épített magyarfenesi családi házat díszíti. A főkapu toronysapkája a szomszédos Járarákos görögkatolikus (jelenleg ortodox) temploma tornyára került.
Kiemelt kép: A résen és a kereten keresztül kell letekinteni a falura, hogy a megfelelő helyen és a megfelelő méretben láthassuk az egykor állt kastély körvonalait • Fotó: Gazda Árpád
