A dollárkocka már el volt vetve, mindenképpen meg kellett tartani a tüntetést, annak ellenére is, hogy sem követeléseket, sem célokat nem voltak képesek megfogalmazni.
A címben szereplő kérdés tulajdonképpen a válasz arra, miért nem lesz képes az influenszereknek kiszervezett ellenzék bármi kézzel fogható sikert faragni a kegyelem-gate nyomán felhabzó, amúgy jogos társadalmi felháborodásból.
Influenszereket és celebeket látott vendégül David Pressman nemrég az amerikai nagykövetség „toborzó” vacsoráján, ami után már csak idő kérdése volt, hogy megképződjön az a nagy társadalmi sérelem, amit csak influenszerek és celebek képesek artikulálni a Fidesz-székházhoz legközelebbi közterületen.
A közéleti Molotov-koktél összetevői kéznél voltak: Novák Katalin Balog Zoltán lobbitevékenysége nyomán aláírta K. Endre kegyelmi kérelmét, a sajtóhírek szerint már 2011 óta a gyermekvédelem helyett intézmény- és igazgatóvédelmet folytató helyettes szabadlábra került.
Igazi botrányt és valódi dühöt azonban nem sikerült gyúrni az ügyből, mivel a kormánytöbbséget adó politikai közösség pár perc alatt levonta az egyetlen elfogadható következtetést, és mind a köztársasági elnök asszony, mind a kegyelmi kérvényt aláíró korábbi igazságügyi miniszter lemondott, illetve visszavonult a közélettől.
A politikai hosszútávfutáshoz a gyors és helyes helyzetfelismerés nélkülözhetetlen képesség; míg a percemberek ötleteltek, a kormányoldal okafogyottá tette a dühöngést.
De a dollárkocka már el volt vetve, mindenképpen meg kellett tartani a tüntetést, annak ellenére is, hogy sem követeléseket, sem célokat nem voltak képesek megfogalmazni.
Mit akarunk? Valamit! Mikor? Most!
– valahogy így nézne ki ez mémesített formában, de ennél azért valamelyest kreatívabbnak és kitartóbbnak bizonyultak a szervezők. Megfogalmazható közvetlen és konkrét cél hiányában visszatértek a Belpest–Pesthidegkút–Etyek szívcsakrában élő felső középosztály legnagyobb sérelméhez, miszerint
már nagyon elegük van a rossz dolgokból.
És tényleg. Ott álltak büszkén kihúzva magukat, egyenes derékkal, és ellentmondást nem tűrő hangon kijelentették, hogy elegük van a rossz dolgokból. A rossz dolgokat nem tűrik tovább, Pressman és Magyarország kedvenc mulatós sztárja, Azahriah sztorizott is az őt a középiskolában ért rossz dolgokról, a többi felszólaló pedig jó dolgokat is említett, amikre lecserélnék a rossz dolgokat.
Nagy emberek, nagy indulatok, az ember meg elmélázik az Észak-Afrikát meg a fél Ázsiát vérbe borító színes forradalmakon, hogy ott azért voltak egyéb sérelmek a rossz dolgokon túl. Meg egyéb követelések is azon túl, hogy ne legyenek rossz dolgok.
Jó, hát tulajdonképpen értem, hogy egyrészt meg másrészt. Egyrészt kell valami nagy és közös sérelem, ami nyomán a társadalomelméleti kollégiumok precíz irányítása mellett a munkás-paraszt egységfront megdönti a kormányt, másrészt finom a nagykövetségi lazacos szenya. Azért az mindenkinek imponál, ha személyesen az amerikai nagykövet tesz úgy, mintha érdekelné őt a delikvens véleménye bármiről is. Harmadrészt ott kezdeni kell valamit a hivatalos és hivatásos ellenzékkel, amelyiknek nem nagyon sikerült bő évtizede fogást találni a Fideszen, pedig mindjárt megint nyakunkon a választások.
És az egészet mégis önfeledt pofátlansággal belecsomagolták valami gyermekvédelmi maszlagba. Mintha a kormánnyal szemben kellene Magyarországon gyermekeket védeni, nem a pedofiloktól, az efebofiloktól, és az óvodákba meg iskolákba készülő kukis néniktől.
És itt bukott el a péntek esti hőbörgés, mert még a Marvel multiverzumában sem létezik olyan Föld, ahol a gyermekvédelmi indulatokat a transzaktivista-gyerekszexualizáló progresszívek és zöld őrültek uralta baloldalhoz be lehetne csatornázni.
Azért nincs erre módjuk, mert elkúrták; mert odatérdeltek az összes perverz elé, amelyik identitáscsoportként határozta meg magát.
Amikor Orbán közjószágnak nevezte a gyerekeket, minthogy a gyerekek nem élvezeti cikkek, illetve a szülői önmegvalósítás eszközei, hanem a magyar állam és a magyar nemzet fennmaradásának kikerülhetetlen feltételei, hatalmas ordítás támadt a haladó baloldalon. Azt üvöltötték, hogy az állam ne szóljon bele a családok életébe, Orbán mondjon le és a többi, ilyenkor szokásos kötelező gyakorlat. Hogy pár évvel később meg azt üvöltsék ugyanők, hogy az állam igenis szóljon bele a gyerekek nevelésébe, hiszen meglehetősen gyér az LMBTQ-csoportok rekrutációs bázisa. De legalábbis nyitottá kell őket nevelni a meleg kapcsolatokra, különben a pedofilek és az efebofilek magányosak maradnak, ami számukra nagyobb tragédia, mint amikor nem az Aston Martin nyer az etyeki lovaspóló-bajnokságon.
Ők egytől egyig ott voltak péntek este a Hősök terén.
Aztán ott vannak azok a kártékony klímaidióták, akik szerint a melegeket jutalmazni illene, amiért nem szülnek a világra bolygógyilkos kis karbonlábnyomokat. Helyette kutyát tartanak, mert nyilván a kis praclijukkal szedik össze a szart utánuk, dehogy is műanyag zacskóba tömik a „család” egyetlen húsfogyasztó lényének székletét.
Na, ez az a társaság, amelyiket ott kell hagyni az aszfaltra ragasztva, ugyanis menthetetlenek, cserébe közveszélyesek, de hát ők is ott tüntettek pénteken a Hősök terén.
És még kik?
Bizony, azok a melegek, akik szerint a gyerek élvezeti cikk, és a fogyasztásukhoz joguk van az LMBTQ-személyeknek.
Vagyis akik követelik, hogy az állam intézze el nekik a gyereket, valakitől vegyék el a babócát, hogy nekik is legyen, hiszen joguk van hozzá. Amúgy tényleg van joguk hozzá, és ezt a jogot úgy lehet gyakorolni, hogy ellenkező neművel kefélnek, majd várnak 9 hónapot. De péntek este nem dugtak, hanem tüntettek a Hősök terén.
Mivel az ellenzék ezeknek a csoportoknak a foglyai, szövetségesei, kiszolgálói és közpolitikai végrehajtói, bizony egyáltalán nem hiteles, ha a gyermekek védelmét tűzik a vörös csillag mellé a zászlajukra. És ezen az sem segít, ha színpadra szólítanak pár anyablogos havert, rokont és üzlettársat.
A magyarországi baloldal utolsó hiteles tüntetése és performansza a doboz volt a Kossuth téren, amelyikbe artikulátlanul beleordították, hogy Ooooooobáááááán. Felesleges azt bonyolítani. Ha meg bonyolítani szeretnék, akkor az elmúlt éveiket kell kukázni, és visszamenni fejben a XX. század második felének szociáldemokrata–liberális kurzusáig, amikor a szabadság és az egyenlőség még nem a perverzek és bűnözők érdekképviseletét jelentette. Csak hát az ilyesmit manapság fasizmusként detektálják ugyanők, és szívük szerint a Hősök terén tüntetnének ellene.
Kiemelt kép: Polyák Attila
