A műveltség jele, ha a közbeszéd korstílusokat emleget, ám fejcsóválva vesszük tudomásul, ha e kifejezéseket – újabb nyelvi hóbortként – eredeti jelentésüktől messze eltérő értelemben használják.

A reneszánsz történelmi fogalomként „a városi polgárság érdekeit és szemléletét tükröző tudomány, irodalom és művészet nagy föllendülése a 14–16. században, illetve ennek a kora”. Művészeti, művészettörténeti tekintetben pedig „e kornak az antik formákat továbbfejlesztő, realizmusra törekvő képzőművészeti iránya” – mint a Magyar értelmező kéziszótár tömören definiál. S megjelöli a harmadik jelentést is: ’valaminek újjászületése, újjáéledése’. Utóbbi értelemben akkor pontos és indokolt e szó használata, ha a históriai, művészeti alapjelentéssel valamiképp összefügg, érintkezik. Pl.: „Művészet és tudomány reneszánsza”; „Irodalmi kávéházak reneszánsza”; „Az opera reneszánsza Kínában”; „Egy reneszánsz ember reneszánsza” (Bánffy Miklós írót méltató írás szellemes, szójátékkal élő címe).

Átterjedt azonban ez a főnév, illetve a vele alkotott szerkezet – főleg a média nyelvében – az élet olyan területeire is, amelyeknek vajmi kevés közük van az idézett, eredeti meghatározásokhoz. S nyakló nélkül használják – nem is elsősorban az első és második jelentés szinonimájaként – ’valami(nek) újjáéled(ése), felélénkül(ése), feléled(ése), megújul(ása)’ –, hanem főleg a ’(megint) dívik, divatozik, szokásban van, sokfelé használatos’ értelemben, ráadásul a szövegkörnyezetbe jobban illő magyar megfelelők rovására! Rendszerint arra utalnak tehát vele: valaminek új divatja van, valami újra divatját éli, kortünet, valami (megint) (köz)szokás, (ismét) módi, sikk. Így olykor mulatságos közlések teremnek: „A mosható pelenkák reneszánsza”; „A levendula új reneszánsza”; „A csodálatos cementlapok reneszánsza”; „Az olcsó márkák reneszánsza jöhet el az autóiparban”; „Itt a panel reneszánsza?”; „A csipkemelltartó reneszánsza”; „A bontott tégla reneszánsza”. Illetve: „A befektetési célú lakásvásárlás reneszánszát éli”; „reneszánszát éli a mosószóda”; „Manapság reneszánszát éli a csicsókatermesztés, főként a biogazdák éreztek rá a kor üzenetére”; „a komposztálás jól ismert folyamata átalakult, azt is mondhatjuk, a komposztálás a reneszánszát éli”; „úgy látom, hogy a trágyagiliszta újra reneszánszát éli”.

Következzen három paradox példa is. „A romantikus játék reneszánsza”; „Szecessziós budai villa reneszánsza”; „A barokk korban jelentős népszerűségnek örvendő pengetős hangszer, úgy tűnik, reneszánszát éli”. E szövegek azzal, hogy egyetlen közlésbe zsúfolnak korban, jellegben, eszmében távoli fogalmakat – itt korstílusokat, stílusirányzatokat, ezek nyelvi vegyülékét hozva létre –, nyelvi jelentésgerjedést idéznek elő.

S ha már szóba került a reneszánszra következő barokk – „a 17–18. századnak európai stílusa, irányzata, amelyet szenvedélyes mozgalmasság és a díszítőelemek tobzódása jellemez” –, felsorakoztatunk olyan, nemkülönben divatozó társalgási, illetve médianyelvi példákat is, amelyek e korstílust – ugyancsak tőle idegen jelentéssíkokra terelve – emlegetik. Úgy is fogalmazhatnánk: reneszánszát éli a „barokkos túlzás”…

Tessék: „Barokkos túlzás közvitának nevezni az összejövetelt”; „barokkos túlzás lenne azt állítani, hogy a kritikusok elájultak volna” a filmtől; „a valóságban ezt azért svédasztalnak nevezni egy kissé barokkos túlzás”; „A jóval erősebb az azért barokkos túlzás, de mindenképpen nem rossz bajnokság” (a közlés vége helyesen: …semmiképp sem rossz…); „Vettem egy vízálló tokot a telefonomhoz… Mondjuk a tok barokkos túlzás, inkább egy keményebb anyagból lévő zacskó!”; „a kategóriára rámondani, hogy teljesen amatőr, barokkos túlzás”; „Barokkos túlzás az előadássorozatot fesztiválként aposztrofálni”; „hogy keresgettük, az barokkos túlzás, majdhogynem elsőre megtaláltuk”; „Barokkos túlzás szoptatásnak nevezni azt, ahogy esténként elaltatja a gyermekét” (egy celeb); „Barokkos túlzás azt állítani, hogy a jelenlegi fészek nem biztosít helyet a fiókák mozgásigényének kielégítéséhez”; „A fesztivál elnevezés barokkos túlzás”; „az, hogy a Real nem tud győzni a Barca ellen, barokkos túlzás”; „az a pár óra, amit ott bohóckodnak a pultban, barokkos túlzással sem nevezhető munkának”; „Reggeliztünk. Bár ez barokkos túlzás a részemről, nem bírtam enni”; „Egy kis barokkos túlzással állíthatom, hogy értek a divathoz”. A szleng is „rátalált” e korstílusra: „A csaj bár tényleg formás kaszni, azért a tízes osztályzata barokkos túlzás”.

Bármely közlésben elég lett volna pl. ezek valamelyike: túlzás, túlbecslés, nagyítás, felértékelés, túljátszás, mértéktévesztés, nagyotmondás, nagyzás, nagyzolás, dicsekvés, hencegés.

Nemcsak az a baj, hogy divatszóvá vált e két (művészet)történeti fogalom, divatkifejezéssé lett a velük alkotott szerkezet, hanem az is, hogy többeknek fogalmuk sincs, miről beszélnek, midőn e citált terminusokat tartalmazó szókapcsolatokat használják. Legalábbis nem „barokkos túlzás” azt állítani, hogy jó néhány idézett példa ezt a gyanút kelti; ami műveltségfitogtatásnak készült, nemritkán mulatságos nyelvi formákat fakasztott. Ez azonban – máshonnan nézve – már nem megmosolyogtató, hanem inkább szomorú nyelvi kortünet.

Arany Lajos

Február 21-e az anyanyelv nemzetközi napja.