Előző cikkemben útmutatást próbáltam adni az igen sokrétű, rendkívül összetett, így az eredmények magyarázatát, s a következtetések levonását illetően mindenképp szaktudást kívánó laborvizsgálatokról. Bemutattam olyan példákat is, ahol a normálértéktől való kisebb eltérés nem feltétlenül jelent betegséget. Azonban azt a téves elképzelést is el kell, hogy oszlassuk, miszerint a negatív laborvizsgálat esetén biztos, hogy semmi baja nincs az adott páciensnek. Dr. Temesszentandrási György írása.

A negatív laborvizsgálatoknál nemcsak az úgynevezett álnegatív illetve álpozitív eredményekről van szó.

Ezek egyébiránt azt – az orvosi körökben közismert – tényt takarják, hogy az adott vizsgálat pozitivitása hány százalékban jelzi valóban az adott betegséget és fordítva: negativitás esetén hány százalékban zárhatjuk ki az adott kórképet. S ez az érték természetesen nem 100 %.

Egy példán keresztül bemutatva.

Amikor valaki megszervezi, hogy legyenek meg az úgynevezett tumormarker vizsgálatai, azt gondolhatja, hogy negativitás esetén biztosítva van. Ez azonban sajnos nincs így. Bárcsak ilyen egyszerű lenne…

Berakjuk a vért egy gépbe, az meg kiadja, hogy milyen daganatra hajlamos az illető, netán kimondja, hogy már pár ilyen sejt van is a szervezetében, s indulhat a gyógyítás (persze robotsebészettel). Ez a sci-fikben jól mutat, de a valóság ettől még messze van.

A Nemzeti Rákregiszter 87 féle daganatos betegségcsoportot tartalmaz, s ebben a különféle szövettani alcsoportok nincsenek benne, így a különféle daganatok száma ennek többszöröse. Tumormarkerből pedig alig tucatnyi van, s azok megbízhatósága sem a legmagasabb. Ugyanis – ahogy fentebb írtam –

a vizsgálat negatív eredménye nem jelent biztosan daganatmentes állapotot, minthogy a pozitív eredmény sem jelent feltétlenül rosszindulatú betegséget.

Pozitív esetben további vizsgálatok szükségesek, s számos olyan alkalom van, ahol kissé emelkedett marker hátterében szerencsére nem daganat, hanem „csak” gyulladás, fertőzés, netán környezeti ok (például a dohányzás) áll.

Vagy említsük meg a világ egyik leggyakoribb betegségét, a magasvérnyomást, amely becslések szerint 2019-ben 1,3 milliárd embert, a Föld lakosságának 16 %-át érintette.

Nem véletlenül nevezik „néma gyilkosnak”. Nemcsak, hogy gyakran enyhe vagy semmilyen panaszt sem okoz, de magasvérnyomás esetén könnyen előfordulhat, hogy a laborvizsgálat semmilyen kóros eltérést nem mutat.

Ha a hipertónia vese vagy hormonális eredetű, akkor lesz eltérés a vérben, de leggyakoribb primer formájában nem vagy nem feltétlenül. A diagnózist gyakori és korrekt vérnyomásméréssel lehet és kell is felállítani. Ezért érdemes panaszmentesen is időnként megmérni a vérnyomásunkat, mert a pár éven át fennálló s hangsúlyozom gyakran teljesen tünetmentes magas vérnyomás már szövődményekben nyilvánul meg.

De értelemszerűen nem járnak laboreltéréssel a különféle pszichés problémák, vagyis a lélek betegségei sem, holott jelentőségük s gyakoriságuk rohanó világunkban jelentősen növekszik.

Kis kultúrtörténeti kitekintés. Már az ókorban leírta Juvenalis, hogy „Orandum est, ut sit mens sana in corpore sano”, vagyis „azért érdemes imádkozni, hogy ép testben ép lélek lakozzék.” Tehát a mondás a közhiedelemmel ellentétben nem azt jelentette eredetileg, amit ma tulajdonítunk neki. Épp ellenkezőleg. Felhívta a figyelmet arra, hogy a látszólag ép testben bizony lehetnek lelki problémák.

És a sort még folytathatnánk az olyan idegrendszeri kórképekkel, mint az Alzheimer betegség vagy a Parkinson kór, ahol rutin laborvizsgálat során sincs feltétlenül kóros eltérés.

Ezek a példák is bizonyítják, hogy lehet valaki beteg normál laboreredmények esetén is, hogy önmagában egy laborvizsgálattal nem lehet „letudni” az orvosi szűrővizsgálatot, s aláhúzzák azt a tényt, hogy milyen odafigyelés szükséges a kezelőorvos részéről páciense mindenre kiterjedő ellátása során.

Szerző: Dr. Temesszentandrási György

Fotó: Tomwieden / Pixabay

Pár mondatban a laboratóriumi vizsgálatok jelentőségéről (és egy tévhit eloszlatása)