Célkeresztben a kutyfalvi Degenfeld-kastély.
1949. március 2-án adta ki a Földművelésügyi Minisztérium azt a rendeletet, amelynek értelmében kitelepítettek közel 3000 nagybirtokos családot. A 75. évforduló apropóján emlékszoba nyílik a kutyfalvi Degenfeld-kastélyban 2024. március 2-án.
Az interaktív tárlat az erdélyi magyar nemesség két világháború közötti életét, valamint a kilakoltatások történetét mutatja be.
Az erdélyi magyar nemességre gondolva általában szép kastélyok, elegáns szalonok, bálok, kultúrapártolás és modernizálás jut eszünkbe. Sokan nem is tudják, hogy az első világháborút követően a birtokos nemesség élete erősen megváltozott. Az 1921-es földreform összeroppantotta a nemesség gazdasági erejét. A megváltozott politikai helyzetben többen úgy döntöttek, hogy nem teszik le a hűségesküt, és elköltöznek. A II. világháború és az azt követő fordulat tovább nehezítette a helyzetüket.
A végső érvágást a Földművelésügyi Minisztérium 1949. március 2-án kiadott rendelete jelentette, amelynek értelmében egyetlen éjszaka alatt, este 10 és hajnali 4 óra között pártaktivistákból, állambiztonságiakból és a helyi lakosság képviselőiből álló bizottságok végrehajtották a nagybirtokosok kitelepítését.
A 2972 érintett család legfeljebb meghatározott számú ruhát, cipőt, alsóneműt, ágyneműt, esetenként néhány személyes tárgyat vihetett magával. Kastélyokból, udvarházakból csőszkunyhókba, fáskamrákba, pincékbe költöztették őket. A bárókból és grófokból a „pincelakók” új, megbélyegzett és kitaszított társadalmi rétege jött létre.
A kutyfalvi Degenfeld-kastélyban 2024. március 2-án, szombaton 14 órakor megnyíló, és hosszú távon elérhető emlékszobák az erdélyi nemesség két világháború közötti életébe engednek betekintést. A tárlat három részre tagolódik: a nemesi életmódot egy, a két világháború közötti időszak szokásai szerint berendezett szalon, valamint történelmi enteriőrök fényképei idézik fel. Ezt követően dokumentumok, személyes visszaemlékezések mutatják be a kitelepítést.
A kastély pincéjében berendezett szűk tér pedig a kényszerlakhelyek silány körülményeit jeleníti meg.
A látogatók egy audioguide segítségével kaphatnak képet az erdélyi arisztokrácia 20. századi sorsáról.
Az interaktív tárlat így az egyszerű információ-közvetítésnél többet nyújt: átélhetővé teszi a sorsfordító eseményeket, bemutatja, a kitelepítettek hogyan váltak szinte pillanatok alatt a társadalom és a közösség megbecsült tagjaiból megvetett személyekké, dohos pincék lakóivá, az 1950-es évek végére hogyan szűnt meg különálló társadalmi rétegként létezni az erdélyi magyar nemesség.
A megnyitón a részvétel ingyenes, előzetes jelentkezés nem szükséges.
Kiemelt kép: Gróf Bethlen Béla kolozsvári kényszerlakhelye előtt | Fotó: Castellum Alapítvány