Interjú Ifjabb Fekete Lászlóval édesapjáról, a 10 éve elhunyt Ezüstcipős Újpest-legendáról.

A napokban volt egy évtizede, hogy az Újpesti Dózsa korábbi válogatott csatára tragikus hirtelenséggel elhunyt. Fia ez alkalomból lapunknak mesélt arról a különleges kapcsolatról, amely kettejüket összefűzte.

***

Fekete László a magyar futball legendás alakja. Az Újpesti Dózsával négyszer nyert bajnoki címet, egyszer Magyar Népköztársasági Kupát. Lila-fehér mezben 233 NB I-es mérkőzésen 136 gólt szerzett. Az 1978-79-es bajnokságban 31 találattal lett gólkirály, ezzel a teljesítménnyel, Európa második legeredményesebb labdarúgójaként – a holland Kees Kist mögött végezve – ezüstcipős lett.

A magyar válogatottban 21 mérkőzésen öt gólt szerzett, az 1978-as argentínai világbajnokságról csak az utolsó pillanatban, sérülése miatt maradt le. A mindig víg kedélyű, a gyorsasága miatt „Golyónak” becézett támadó 2014 márciusában hunyt el. Fia, ifjabb Fekete László is futballista lett, többek között játszott az MTK-ban, a REAC-ban és az ESMTK-ban, és négy évet lehúzott a finn első osztályban is HJK és a RoPS csapataiban, a helsinki együttessel BL-selejtezőn szerepelt. Édesapja emlékének adózva vállalta el a beszélgetést, és kezdésként azt a soha nem felejthető, tíz évvel ezelőtti, március eleji napot idézte fel, amikor megtudta, innentől kezdve minden más lesz, mint előtte…

„Egy gyász kapcsán teljesen mindegy, hogy egy, kettő, három vagy éppen tíz év telik el… Emlékszem, a Lehel téri piacon lévő borozónkban éppen végeztem a napi teendőkkel, és bandukoltam le a metróhoz, amikor apám korábbi csapattársa, Tóth András hívott. Ugyan gyermekkorom óta ismertem őt, de nem voltunk napi kapcsolatban, azért is vettem föl vidáman a telefont, mert már rég beszéltünk. >Szia, Andriskám, mi újság?<

– kérdeztem.

Már a pár másodperc szünet is gyanús volt, majd szomorú hangon válaszolt: >Lacikám, rossz hírt kell közöljek veled… Éppen most hívtak a Móri Rendőrkapitányságról, hogy a Golyó Vecsés és Monor között, vezetés közben rosszul lett, és már nem tudták megmenteni az életét…< Azt hittem, hogy abban a pillanatban megnyílik alattam a föld…

Persze, tudtam, hogy apu szíve rakoncátlankodik, de akkor is teljesen váratlan volt az elvesztése.

Már nagyon készült a 60. születésnapja megünneplésére, ehelyett a gyász időszaka következett… Annyit tudtam meg, hogy még volt lelkiereje félreállni, de amikor rátaláltak, már az anyósülésen volt eldőlve.”

Tudom, hogy édesapjával mennyire közel álltak egymáshoz. Egy ilyen tragédia után mennyiben változott meg az élete?

Szokták mondani, hogy akkor válsz igazán felnőtté, amikor a szüleid elmennek. Édesanyám szerencsére életerős és velem van, vele is nagyon szoros a kapcsolatom, de egy apa mindig más… Igazi támaszom volt, mögöttem állt a legnehezebb pillanatokban is – akár a futballban, akár a hétköznapi dolgokban –, és mindig számíthattam rá. Elvesztésével félig-meddig egyedül maradtam, hiszen nincs kit felhívjak, nincs kitől tanácsot kérjek…

Mennyire szembesült már gyerekkorában azzal, hogy édesapja – egy futballsztár?

Sajnos játszani már nem láttam, hiszen 1985-ben hagyta abba a profi futballt, én pedig 1981-ben születtem. Csupán halovány emlékképem van arról, hogy anyámmal kinn vagyunk egy meccsen, és hallom a stoplik koppanását és a szurkolók moraját. De a futballba születtem, ebben a közegben szocializálódtam. Lehet, hogy apám másoknak a „Golyó” vagy a „Fekusz” volt, a futballsztár, de nekem elsősorban az édesapám.

azt már egészen korán felfogtam, és észleltem, hogy mennyire szerették, hiszen ha mentünk az utcán, gyakran előfordult, hogy 10 méteren belül öten is megszólították.

Bárkivel kedélyesen elbeszélgetett, akár egy vezérigazgató, akár egy egyszerű szurkoló állította meg. Már kamaszként szembesültem vele, hogy apám hosszasan diskurált valakivel, majd amikor megkérdeztem, hogy ki volt ő, csak annyit válaszolt nevetve: „fogalmam sincs…” Az évek múlásával már kellő rutinom is kialakult ezzel kapcsolatban: pontosan tudtam, hogy melyik pillanat az, amikor apámnak egy beszélgetés során beugrik, hogy kivel is beszélget tulajdonképpen hosszú percek óta. Amikor ezzel szembesítettem, mindig nagyokat röhögtünk…

A teljes interjú a Mandineren olvasható!

Kiemelt kép: Két ezüstcipős Újpest-legenda: Fekete László (balra) és Dunai Antal (családi archívum)