Mindenki nyomogatja, minden elérhető rajta. Megkönnyíti ugyan az életet, de már észre se vesszük a hatásait, nem tűnik fel, mit veszítünk el a használata miatt.
Telefon nélkül lófrálni a városban, nem lecsekkolni az étterem értékeléseit, mielőtt beülünk enni – a digitális korba beleszületett Z generáció ezt már nem fogja megtapasztalni. Nekünk, idősebbeknek még dereng a távolból, milyen volt az analóg élet, mikor nem voltunk folyton elérhetőek, és talán még sóvárgunk is iránta néha.
2007-ben jelent meg az első iPhone Amerikában, és ezután kezdtek el terjedni széles körben az okostelefonok. 2008-ban jelent meg a Facebook magyar változata, a többi pedig már történelem: a digitális technológia, a közösségi média átformálta a kultúránkat, társadalmunkat, szocializációnkat, alapvető szokásainkat. Hogy ez jó vagy rossz, véget nem érő viták forrása. Tény, hogy megkönnyíti az életet a technológia, de az is nyilvánvaló, hogy valamit vesztettünk is általa, mégpedig a spontán létezés, a véletlenre hagyatkozás felszabadító érzését. Következzen 10 dolog, ami az életünket jellemezte még azelőtt, hogy az okostelefonunkon minden infó és kommunikációs lehetőség elérhető azonnal és egy kattintásra.
Google Maps és útvonaltervező nélkül közlekedni
Ma már annyira magától értetődő a cím bepötyögése a keresőbe, hogy már el is felejtettük, hogy jutottunk el A-ból B-be az okostelefonok előtt. Eltévedtünk milliószor, a nyomtatott térkép jóbarátunk volt, akárcsak az utcanévtáblák, és sűrűn előfordult, hogy papíron lerajzoltuk előre az útvonalat. Elég bonyolult volt ahhoz képest, hogy ma már percre pontosan be tudjuk lőni, mikor érünk oda a célhoz.
Online lecsekkolás nélkül étterembe járni
A Tripadvisor, a Google Reviews, Facebook, Instagram (és talán a We Love Budapest gasztrorovata is) nagyban meghatározza ma már, melyik éttermet választjuk ki ebédünk, vacsoránk helyszínéül. Régen bezzeg mentünk arra, amerre a lábunk vitt, és beültünk oda, ami a szemünk elé került. Vagy szájhagyomány útján terjedtek a hírek egy-egy új nyitásról. Persze még jóval a gasztroforradalom előtt jártunk, így a választék sem volt olyan nagy. Többnyire a megbízható, már ismert éttermekbe és kocsmákba ültünk be, amikből amúgy sem volt sok.
Csetapplikációk nélkül megbeszélni, lemondani és lekésni találkozókat
A 2000-es évektől már sms-ben kommunikáltunk, így a teljes ráhagyatkozás a találkozás megbeszélt időpontjára inkább utoljára még a 90-es évek sajátja volt. Sok esély nem volt arra, hogy előtte pár órával lemondjuk, nemhogy percről percre tudósítsunk, most épp hol járunk, és pontosan mikorra érünk oda. Az ember várt és várt, és csak történt valami – komolyabban is vettük az ígéretet, mint manapság.
Telefonfülkék
A torkunkban dobogó sürgetést a mai napig érezzük, ha visszaemlékszünk rá, pár másodperccel a hívás vége előtt hogyan dobáltuk be veszettül a készülékbe az érméket. Hiába tűnnek ma már teljesen feleslegesnek, az utcákon a mai napig ott állnak: van, hogy nyilvános vécékként funkcionálnak, de kötelező az utcákon megtartani néhányat. Országszerte több mint 4000 készülék található, 2022-ben Budapesten 400, vidéken 50 fülkét szereltek le.
Online programkeresők nélkül programot választani, nyomtatott kiadványokon keresztül
Ma már nem is esemény az a program, aminek nincs hivatalos Facebook-eventje, vagy nincs fenn a Port.hu-n és a mozik, színházak, koncertszervezők, jegyértékesítő fórumok oldalain, és persze mi is sokat iparkodunk azon, hogy programajánlóinkkal, eseményrovatunkkal kielégítsük az igényeket. Hogy volt régen? A 90-es években a Pesti Est volt a budapestiek Bibliája: az ingyenes, hetente megjelenő nyomtatott programkalauz vetélytárs híján a rendszerváltás után Magyarország sikersztorija lett. Aztán megjelentek nyomtatva és online is a riválisok, a Pesti Est mégis viszonylag sokáig húzta, 2020 márciusában jelent meg utoljára. Ma már pár nyomtatott kis magazin létezik ugyan, de a közösségi média egy az egyben lefedi az ágazatot.
Plakátokról, hirdetőoszlopokról tájékozódni
Ez szorosan kapcsolódik az előző ponthoz. Bár óriásplakátok, plakátok a mai napig léteznek, jelentőségüket eléggé leszorította az online hirdetési piac, és inkább csak kiegészítésként, rásegítésként töltik be szerepüket. Az online jelenlét ma már annyira alapvető, hogy ha valami csak nyomtatott reklámként létezik, gyanús.
Online társkeresők nélkül ismerkedni
Ismerkedni mindig is nehéz volt, de előbb a csetszobák, majd a gombamód szaporodó társkereső oldalak, később pedig a Tinder, Bumble, Happn és társai mintha megkönnyítették volna a folyamatot. Hogy ez valóban így van-e, azt egy régóta egyedülálló szingli bizonyára megcáfolná, ahogy egy olyan boldog házaspár, aki randiappban találkozott, megerősítené. Bárhogy is van, a téma mindenkiből erős érzelmeket vált ki, aki valaha élt már a jobbra-balra húzás módszerével, ami mára annyira evidens lett a társkereső szubkultúrában, hogy a többség már nem is pazarolja az energiáját a fizikai térben megtett első lépésekre, ami bő 20 éve még az egyetlen útja volt annak – talán az újsághirdetések mellett –, hogy az ember szerelembe essen.
Elektronikus BKV-jegyek, bérletek nélkül közlekedni
Kicsit nehezen fér bele listánkba ez a pont, hiszen viszonylag új, pár éves fejlemény az okostelefonokon létező bérlet és jegy. Sokan vásárolják őket még most is papíralapon, de a trend változóban van, és az egyszerűség, praktikusság felé mutat. Régen nem volt alternatíva, és bizony bliccelni is könnyebb volt a technika térnyerése előtt.
Telefonozás nélkül jelen lenni társaságban
Ismerősek a mémek, amiken a Jóbarátok szereplői ülnek a Central Perk kanapéján, csak mobillal? Vajon hány poénról maradtak volna le a digitális korszakban? A kütyüzés kultúrája, avagy a „mit illik, és mit nem” még kialakulóban van, de az talán már kezdi átlépni az udvariassági küszöböt, ha beszélgetés közben a telefonunkat nyomkodjuk. Bizony könnyebb így izgalomhoz és ingerhez jutni, ha épp leül a társalgás, vagy kimegy a partnerünk a mosdóba. Az unalom és az üresjárat – amik a kreativitás melegágyai – ismeretlen fogalmak lettek mára.
Instagram-megosztások nélkül megélni a pillanatokat
Nehéz úgy átélni egy naplementét, hóesést, egy virágba borult fa vagy a kiáradt Duna látványát, hogy ne akarjuk automatikusan megörökíteni és kiposztolni valamelyik közösségi platformra. Mintha kárba menne azzal, ha a telefonunk a zsebünkben marad. Fényképezni ugyan jó ideje lehet, de a 2000-es évek előtt ezek a pillanatok javarészt a sajátjaink maradtak, és mi is benne maradtunk az adott pillanatban. Pedig ez az ember valós pszichológiai igénye, a mindfulness és a tudatos jelenlét technikákkal lehet gyakorolni – vagy azzal, hogy digitális detoxot tartunk.
Kiemelt kép: Pixabay
