A Horthy-család hagyatékáról megjelent kötet bepillantást enged a tengerésztiszt és politikus életébe, valamint családi levelezésébe is.
Horthy Miklóst sokféleképpen és sok megvilágításban vizsgálták már, alakjának bemutatása pedig sok szempontból sem lehet egységes. A magyar történelemben kivívott jelentősége azonban vitathatatlan, szemben sok más elemmel, amin nyugodtan lehet és kell is intelligens eszmecserét folytatni. A jó hír, hogy nem volt hiába a nagy öröm, mikor 2023-van nyilvánosságra került, hogy korábban soha nem publikált iratok tömege lett a világörökség része, az Open Booksnál megjelent kötet, avagy A Horthy család hagyatéka pedig nem egy újabb vita-kezdeményezés, nem egy újabb megosztó értekezés, hanem
sokkal inkább pártatlan és dokumentáció jellegű bemutató arról, hogyan is levelezett a Horthy család
1914 és 1994 között, ezzel szinte egy teljes évszázadot felölelve. Nem egy könnyed bestsellerről van szó, arra már most fel kell készítenem mindenkit, és az már eleve sokat elmond a közel 1050 oldalas kötetről, hogy abban csak a jegyzetek nagyjából 300 oldalt töltenek ki.
Egy irattárnyi örökség
Ennek a történetnek három nagy hőse van. Egyikük Horthy Istvánné, avagy a fiatalon elhunyt kormányzóhelyettes, Horthy István özvegye, aki nagy precizitással őrizte meg évtizedeken át a különböző levelezéseket és számos alkalommal rendezte át azokat különböző szisztéma szerint. Másikuk Horthy István Sharif, aki személyes emlékeivel vezeti fel a rengeteg információt, ami az olvasóra vár a levelek tengerében. Így tudhatunk meg többet dajkájáról, Iláról, valamint édesapjáról a szófukar Horthy Istvánról és vele való kapcsolatáról, továbbá arról, hogy Horthy Miklós nagyszerű nagyapa volt,
akivel talán szorosabb kapcsolatot ápolt gyerekként, mint bárki mással a családból.
Végül pedig ott van Bern Andrea, aki Sharif invitálására feladta magyarországi életét, majd Angliában nekiállt a rengeteg levél szortírozásának és feldolgozásának, hogy a könyv elkészülhessen. A könyv, aminek segítségével a Horthy család iránt érdeklődők sokkal jobban beleláthatnak a családtagok mindennapjaiba, ezzel még emberibbé téve a történelmi személyeket.
Forrás: Mandiner
A Horthy család hagyatéka oldalain a rengeteg költözést megélt, Kenderesről a Gellért Szállón át a Budai Várpalotába, majd Bajorországon át Portugáliáig utazó család levelezését Horthy István özvegye, Edelsheim-Gyulai Ilona több szegmensre osztotta fel. Az eredetileg digitalizált adatbázis 7667 dokumentumot jelent, amelyek Horthy Ilona iratai mellett a Horthy család, az Edelsheim-Gyulai család, valamint a baráti családok iratait tartalmazza. Ezek közül mutat be számos anyagot a kötet, amely a Horthy Miklós és Horthy Miklósné 1914-1919 közötti levelezésével indít.
Boldogságtól Montgomery-ig
A könyv (számomra legalábbis) legizgalmasabb része pont a kezdet, mikor a szerzők összegzik, hogyan készült el a teljes dokumentáció, milyen volt Horthy Miklós unokájaként a gyerekkor, valamint az első levelezés, az 1910-es évekből, mikor a Pólában, majd Cattaróban állomásozó Horthy Miklós naponta, vagy akár egy nap többször írt feleségének, beszámolva saját gondolatairól és mindennapjairól, valamint reagálva a Horthy Miklósné írásaiban említett eseményekre.
Ez egy emberközpontú, lényegében privát levelezés,
amelyben semmi kellemetlen elem nincs, így megtudhatjuk, hogy a házaspár milyen volt a hétköznapokban. Egymás becézésétől a szabadidős tevékenységekig minden előkerül, és ez egy nagyon színes, izgalmas indítása a vaskos könyvnek, amely természetesen egyre inkább belemerül a háborús hétköznapokba és a politikába is, ahogy váltakoznak a korszakok és a szereplők.
Maradjunk a rideg valóságnál
Azért bármennyire romantikusan és emberi módon kezd a levelezés, egyfelől a rengeteg jegyzet sem véletlenül van, másfelől idővel sokkal szárazabb és sokak számára unalmasabb irányba mennek el a beszélgetések. Én például nagyon szívesen olvastam volna többet Horthy Miklós gondolatairól és véleményéről a második világháború alatt, ami egyébként érthető okokból nem jelenik meg a család levelezésében, miközben
Edelsheim-Gyulai Ilona ötéves naplója is csak címszavakban tartalmaz idevágó részleteket,
a következő fontosabb szegmens pedig már az emigrációs időszakra, a Kallay Miklóssal folytatott levelezésre összpontosít. De visszatérve a jegyzetekre – a szöveg általánosságban olyan nyelvezetet tartalmaz, valamint rengeteg, a levelezőknek természetes, az olvasónak már ködös információt, hogy muszáj folyamatosan lapozgatni az aktuális fejezet és az odavágó jegyzetek között, ami szintén megnehezíti kicsit az olvasást.
Forrás: Mandiner
Így tehát A Horthy család hagyatéka nem kimondottan könnyű olvasmány, sőt az átlagos és felületesebb olvasónak könnyen beletörhet a bicskája. A célközönség viszont, avagy aki a történelmet szeretné megismerni, és ezért a nehezebb olvasmányokat és dokumentációkat is könnyedén falja, valamint aki a Horthy családot ismerné meg jobban, az
rengeteg érdekes apróságot és részletet találhat a keményfedeles, mindenféle csicsától mentes, 1000 oldalas kötetben.
És azt gondolom, hogy nincs ezzel semmi gond, mert hiszen egy ilyen jellegű könyvnek pontosan erről kell szólnia. Az elején kicsit tartottam attól, hogy a muszlim vallásra áttért Shariff jelenti a könyv hátterét, mert ez a pálfordulás számomra kellő indok egy minimális tartózkodásra, de úgy érzem, hogy akiknek ez a kötet köszönhető, azok mind remek munkát végeztek.
Kiemelt kép: Open Books / A Horthy család hagyatéka
