Éberségre van szükség a jelenségek értékelését illetően, és szükséges eljutni a Szentlélekben történő megkülönböztetésig – jelentette ki a nyugatról beáradó ideológiákról Udvardy György.

A veszprémi érsek húsvéti interjújában rámutatott: a háború borzalma sokaknak elveszi az reményét, eltűnik az emberi méltóság. Kinek van lehetősége, esélye ilyenkor ünnepelni? – tette fel a kérdést, majd rámutatott: húsvét igazi üzenete éppen ebben fogalmazható meg.

Magyarországon a húsvétot alapvetően szorosan körbefogja számos családi szokás, ünnepi berögződés, amely miatt sokak már nem helyeznek akkora hangsúlyt az ünnep keresztény gyökereire, egyfajta világiasodás figyelhető meg. Mit gondol, ez mennyire általános jelenség hazánkban?

Az ünneppel, ünnepléssel kapcsolatban – legyen ez vallási ünnep vagy társadalmi ünnep – társadalmunkban, közösségeinkben többrétegű értelmezés figyelhető meg. A mindennapok világa, a közbeszéd, a közélet szerinti értelmezés, a kulturális hagyományok, a népszokások és a vallási hagyományok szerinti értelmezés.

Kétségtelen tény, hogy megjelent az „új vallásoknak” vagy annak tűnő szokásoknak rétege is. Gondolhatunk itt azokra az „ünnepekre”, melyek a kereskedelem profitorientált erőfeszítésére vagy éppen az alkalmazott marketingkommunikáció hatására alakulnak ki. Gondolhatunk egy-egy korábban nem ismert vagy a kultúránktól idegen szokások – akár vallási vagy ideológiai alapon álló szokások – megjelenésére is. De nagy jelentősége van az ünnepek keresztény hitből fakadó, ünnepet teremtő erőfeszítéseinek.

A vallási tapasztalatok – ünnepek – ugyanis stabil értékrendet alakítanak ki, és mindenképpen döntésre vezetnek bennünket.

Azt tudjuk mondani, hogy kultúránkban, társadalmunkban folyamatos változás érzékelhető alapvető értékeinkkel kapcsolatban is. Többféle értékrend több szinten egyidejűleg van jelen a társadalomban, közösségek életében, az egyén életében is. Mindannyiunk életében meghatározó a vallási élmény, a vallási tartalom, illetve a személyes és közösségi meggyőződés. Ebből fakadnak ugyanis a mindennapi, és ebből fakadnak az ünnepi gyakorlataink is. Azt is látjuk, hogy új formák jelennek meg, és ezek az új formák – amelyek vallásosnak tűnhetnek – új tartalmakat állítanak elő.

Az emberben a vallási igény mindenképpen erősödik, még akkor is, ha ennek a társadalmi vagy közösségi megjelenését sokan nem tartják fontosnak, vagy divatos kifejezéssel „magánügyként” tekintenek rá. Mégis azt látjuk, hogy a bizalomra, a biztonságra törekvés és a biztonság utáni vágy nagyon erősen jelen van közösségeinkben.

Erősen jelen van a valahová tartozás élménye is, amely egyértelműen érzékelhető intézményeinkkel kapcsolatban. Természetesen nagyon jó lenne, ha az ünnepeink egyértelműek lennének, nagyon jó lenne, ha nem különböznének a mindennapi életben kialakított értékrendünktől. Nagyon jó lenne, ha azt tudnánk ünnepelni, akik vagyunk, a mindennapok forgatagában, szolgálatában, helytállásában, társadalmi változásában is.

Sokak szerint hasonló problémát vet fel a nyugatról beáramló gender, woke, valamint az ezekhez társuló ateizmus, amelyek Európa keresztény gyökereit támadják. Ön hogy látja, ez miben nyilvánul meg? Egy hívő keresztény hogyan tudja ezek ellen felvenni a küzdelmet?

Mindennapi életünkben nagyon erősen jelen van egyfajta értékrendi bizonytalanság, megjelenik az élet minden területét átjáró közös értékrend hiánya. A kényelmi szempontok mellett sok esetben ideológiai megfontolások is szerepet kapnak ezen változások hátterében.

Ezek az elgondolások nem vallási meggyőződés alapján születnek.

Bennük megjelenik a transzcendenst kizáró értékrend, ami gyors, kényelmes, erőfeszítést nem kívánó megoldást kínál. Az emberi szabadság túldimenzionálása is szerepet kap ezen jelenségek megerősödésében, ami szükségszerűen elvezeti az embert az önistenítés, az önimádás bálványoszlopához. Így – akár szándékoltan, akár nem – Isten-ellenes megjelenése is van ezeknek a magatartásformáknak. Valóban, társadalmunk legnagyobb kérdése az, hogy ki az ember, és erre a kérdésre ki adja meg a választ.

Mi keresztények reménnyel hirdetjük a választ: Jézus Krisztus személye, tanítása.

De ugyanígy igaz ez a kérdés a családdal kapcsolatban is. A család fogalmát, a családi élet tartalmát nagyon sokan fogalmi szinten kívánják átalakítani, kibővíteni, kiterjeszteni arra, ami nem felel meg az ember Istentől rendelt küldetésének.

Gondolhatunk a közösség fogalmának átírására is. Egyfajta virtuális, esetleges, rövid távú cél köré rendeződő, laza személyes kapcsolatot kívánó csoportosulásra. Ez pedig nyilvánvalóan a közösség fogalmának radikális leszűkítését jelenti.

A kultúránk átírásával is találkozunk, ebben sajnálatos módon nagy szerepet játszik az is, hogy a tradíció folyamata – ami a hitéletben, egy társadalomban, egy közösségben, egy családban, de akár az egyén életében is igen nagy és meghatározó jelentőséggel bír – meggyengült, vagy adott esetben meg is szűnt. A tradíción nem pusztán hagyományőrzést vagy hagyományápolást értünk – ezek a fogalmak egyébként is nehezen értelmezhetőek –, hanem azt a nagyon tudatos és az ember jövőjét építő folyamatot, amely a múlt értékeit kívánja megismerni, megérteni, majd a jelen életben értékrendként megjeleníteni, valamint értékként továbbhagyományozni a következő generáció számára.

A tradíció folyamatában a jövő léte a tét.

De látjuk ezt a fajta bizonytalanságot és sokféleséget a hittel kapcsolatban is. Sok esetben a hit egy immanens hitté válik, ami nem mutat túl az emberen, a közvetlen emberi igényeken, reménykedésen vagy éppen problémák megoldásán. Így bizony könnyen eljutunk az Isten nélküli Jézushoz, a Krisztus nélküli egyházhoz, és el tudunk jutni az egyház nélküli emberhez, ez pedig már nem más, mint a szubjektív hit tragikus megjelenése, uralma.

Ezen indirekt vagy nem egészen szabályozott folyamatok mentén föl lehet fedezni egyfajta keresztényellenességet is.

Ez a keresztényellenesség következmény, következik egyfajta töredezett értékrendből, egyfajta militáns ideológiai megfontolás erősödéséből vagy olyan vallási közösségek megjelenéséből is, amelyek nem tudnak vagy nem is akarnak integrálódni egy nagyobb kulturális közegbe, vagy éppen tudatos elkülönülést vállalnak ettől, tudatos szembefordulást.

Hogyan tudjuk ezeket kezelni, hogyan tudjuk ezekkel szemben esetlegesen a jövő generációt fölkészíteni és védeni? Azt gondolom, hogy csakis egy erős hitbéli identitás kialakításával.

Erről Ferenc pápa, a Gaudete et Exultate apostoli buzdításában, nagyon világosan beszél. Fölhívja a figyelmünket az egyfajta érzékeny figyelem szükségességére. Éberségre van szükség a jelenségek értékelését illetően, és szükséges eljutni a Szentlélekben történő megkülönböztetésig. Nem minden jó, ami annak látszik. Sok esetben éppen ember ellen forduló gondolatokat jelenít meg egy jónak látszó jelenség. Tehát szükség van annak megkülönböztetésére, hogy mi a jó és mi a rossz.

Ezt a kinyilatkoztatás által, Jézus tanításából tudjuk meg. Szükség van egyfajta egyértelmű döntésre Jézus Krisztus mellett.

És amit talán kevésbé hangsúlyozunk – vagy meg is feledkezünk erről –: a jóért való küzdelem feladatunk. A jóval kapcsolatban elvárjuk, hogy az legyen, hogy az van, az bennünket megillet, nekünk jár. Pedig egyre inkább azt látjuk, hogy a jóért, az emberi, az isteni jóért meg kell küzdeni. Igaz ez az egyéni, a közösségi és a társadalmi életben is. Meg kell tanulnunk ébernek lenni, megkülönböztetni és küzdeni a jóért Krisztus tanítása szerint.

Sokan hiányolják az egyértelmű útmutatást, gondolok itt a homoszexuális párok megáldásával kapcsolatos értelmezési vitákra. Mi az oka annak, hogy egy vatikáni nyilatkozatot ennyire máshogy értékelnek?

Egyházunk tanítása Jézus Krisztusra és a kinyilatkoztatás teljességére épül, amely kinyilatkoztatás az egyház útmutatásában válik érthetővé. Éppen Jézus Krisztus személyéből – az Atya küldöttének személyéből – veszi a kinyilatkoztatás a maga erejét.

Az egyház tanítása megfogalmazásában stabil, nem áll és nem is állhat az ember hatalma alatt, hogy azt megváltoztassa vagy módosítsa.

Ugyanakkor az egyháznak mindig feladata, hogy – minden kor embere számára – újként jelenítse meg az örök igazságot, hogy azt frissen, újként fejtse ki, és ezzel az aktuális kérdésekre is választ adjon.

Kortünet az emberi gondolkodással kapcsolatban, hogy az átfogó ismeretek megszerzésének igénye nem jelenik meg a jelenségek megértésében, megítélésében. A vallási kérdésekkel kapcsolatban sem. Sok esetben – az ismerethiánnyal párhuzamosan – csak nem pontosan meghatározott elvárások fogalmazódnak meg.

A teljes interjú a Magyar Nemzetben olvasható!

Kiemelt kép: Udvardy György érsek (Fotó: Nagy Lajos/Veszprém Megyei Napló)