Az a helyzet, hogy téged nem kussoltatnak, egyszerűen csak nem kíváncsiak rád azok, akik ellen naponta acsarkodsz.

Ahogy a mondás tartja: Madarat tolláról, embert barátjáról ismerni meg. De most komoly zavarban vagyok, mert nem tudom eldönteni, kiről kit lehet megismerni: Pottyondi Edinát Puzsér Róbertról vagy fordítva?

Az biztos, hogy sok bennük a közös. Ha elegánsan akarom meghatározni, egyként kormánykritikusak. Ha saját stílusukban… de nem, odáig mégsem süllyednék.

Puzsér kormánygyűlölete szót sem érdemel, tudjuk, látjuk. És ennek az utálatnak lépten-nyomon hangot is ad, méghozzá folyamatosan a dühroham határán egyensúlyozva. De kit érdekel egy örök méregzsák? Persze ha újságíró, és szakmája szerint az lenne, talán higgadtabban is értékelhetne, de ennyit azért sok lenne várni tőle. Ő az örök leszóló, a mindent degradáló, lekicsinylő embertípus megtestesítője, aki mint egy vadborz, támad bárkire és bármire. Egyszóval sajnálatosan beteg egójú fickó.

Viszont van neki egy élettársa, bizonyos Pottyondi Edina, na, ő aztán valaki ám! Humorista! Igaz, a humor legkisebb jele nélkül, de azért erőlködik.

Ilyen „tréfákat” képes elsütni, mint például: „Az is egy nyugtalanító rejtély, hogy miért nevezik családbarátnak, nemzetinek és kereszténynek a vámpírgalerit” (értsd: magyar kormány). Kac-kac, ez ám a humor! Kár, hogy nem értem, mi a tréfás benne.

Ez az istenáldotta tehetség az élettársához hasonlóan túlmozgásos gyűlölködő, viszont joga van hozzá. Ebben a végtelenül diktatórikus országban nem tiltják le a videóit, nem vegzálja az elnyomó gépezet, bármelyik ellenzéki tüntetésen elsütheti harmatgyenge poénjait, szóval el van nyomva, mint egy végigszívott cigaretta a hamvadó fajtából. Az égés mindenesetre látványos.

Most a hölgynek a betiltott, de végül mégis megtartott NatCon tanácskozásról jutott eszébe, mennyire háttérbe szorítja őt a NER. Merthogy fellépéseinek nincs helye a „fideszes önkormányzatok által fenntartott intézményekben”.

Na de kedves Edina, miért is lenne? Ha azokban az önkormányzatokban, amelyeket az általad zsigerileg gyűlölt politikai irányzat vezet, fogadnák az „előadásaidat”, egyértelműen ki lehetne jelenteni, hogy a hölgyek és urak mazochisták.

Hallottál te már olyat, hogy valaki meghívja a születésnapi ünnepségére azt a szomszédot, aki nap mint nap légpuskával lövöldöz rá? Ki akarná „előadás” címszóval óraszám azt hallani, hogy micsoda mocsok, szemét, aljas, hazug és így tovább. Még szép, hogy nem látnak szívesen. Nem ez a meglepő, hanem az, hogy ezen meglepődsz.

Ezt leszámítva ki akarna hosszan hallgatni egy állítólagos humoristát, akinek szövegein még elmosolyodni sem lehet, mert annyira nincs benne szellemesség?

Ugyanazt ajánlom figyelmedbe, ami az általam nagyra tartott, kedvelt Gálvölgyi Jánossal kapcsolatban vallok, aki zseniális paródiáival a rendszerváltás előtt csodát művelt, a váltás után ellenben minden humora semmivé lett. Hogy miért? Azért, drága Edina, mert gyűlöletből nem lehet humort facsarni. Szeretni kell azt, akit (amit) kifigurázunk. Neked ez, mármint a szeretet, nagyon nem megy.

Azt írod: „Hogyha egy színészt, egy előadót, egy újságírót, egy tudóst kussoltatnak el, érdekes módon nem tiltakozik Orbán Balázs vagy Bayer Zsolt”. Sajnos kevered a szezont a fazonnal, édes bogár.

Téged nem kussoltatnak, csak egyszerűen nem kíváncsiak rád azok, akik ellen naponta acsarkodsz.

Javaslatom: kevesebb gyűlölet, kisebb ego, és mindjárt szép lesz az élet.

Kiemelt kép: Képernyőfotó