Bekerültünk a negatív előjelű skatulyába, miután olyan témákkal foglalkoztunk, mint a haza, a kettős állampolgárság vagy a magyarságot ért sérelmek. Interjú Nyerges Attilával, az Ismerős Arcok zenekar frontemberével.

Ránk sütötték a nacionalista bélyeget, így sok kapu bezárult előttünk, de ahogy a tiszta forrásvíz utat tör magának, a mi zenénk és gondolataink is értő fülekre és érző szívekre találtak – idézte fel az interjúban a kezdeteket Nyerges Attila, akivel a huszonöt éves jubileumát ünneplő zenekarról, a magyarságról és a Nyugat-Európát pusztító „tébolyult eszmékről” is beszélgettünk.

Huszonöt éves idén az Ismerős Arcok. Honnan indultak? Mi volt a cél a kezdetekkor, milyen űrt láttak anno zenei piacon?

Nem voltunk mi ennyire okosak és tudatosak annak idején. Hét évet töltöttem az előző rhythm-and-blues zenekaromban, kis kocsmákban, bluesklubokban léptünk fel, és némileg ismertek is voltunk. A társaim egy része ugyanebben a bandában, a többiek pedig egy másik hasonló együttesben játszottak akkoriban. A két „elődzenekar” éppen kezdte feladni, és a feloszlásra készült, mikor mi eldöntöttük, hogy együtt maradunk és folytatjuk, ekkor alapítottuk az Ismerős Arcokat. Mindannyian Budapestről és az agglomerációból származunk. A kezdetekkor még rhythm-and-blues és rock-and-roll-dalokat játszottunk, aztán az országos hangulat és egy székelyföldi meghívás hatására megváltozott a szövegvilágunk.

Mit éltek át Erdélyben?

Székelyudvarhely mellett játszottunk és ott tölthettünk pár napot, ez egészen reveláló erejű élmény volt mindannyiunk számára. Óriási hatással volt ránk már az Erdélybe való utazás is, hét–nyolcszáz kilométerre a szülővárosunktól magyar emberekkel találkoztunk, és megismertünk egy másik Magyarországot. A rádióból a nyolcvanas évek rockzenéi szóltak.

Nem tudtam olyan helyre menni, ahol ne magyarul beszéltek volna, és olyan szeretet és kedvesség vett körül bennünket, amint megtudták, hogy az anyaországból érkeztünk, hogy azt elmondani nem tudom. Miután hazajöttünk megváltozott a szövegvilágunk, a mondanivalónk, mert azt diktálta az igazságérzetünk, hogy ezt mindenkivel tudatni kell, akihez elér a hangunk.

Másrészt nem hagyhattuk szó nélkül az elnyomást, amellyel a határainkon túl élő magyarságot sanyargatták, akiknek a másodrendű állampolgári szerep jutott csak a szülőföldjükön.

Elkezdtünk olyan dalokat írni, amelyek ezekkel a témákkal is foglalkoznak, gondolkodó zenekarrá váltunk, amely reflektál az élet dolgaira.

Szórakoztató bandából, gondolkodó zenekarrá nőttek, amelynek missziója is lett.

Pontosan ez történt. Észrevettük, hogy a közönségünk teljesen kicserélődik, kikoptak azok, akik csak azért jártak a bulikra, hogy szombat esténként jól érezzék magukat, viszont megjelentek olyan emberek a koncertjeinken, akik nyitottak és fogékonyak voltak ezekre a gondolatokra.

Elérkeztünk egy olyan pontra, amikor szinte egy lélek sem volt a koncerten, ezt követően viszont folyamatosan nőtt a népszerűségünk, köszönhetően az akkori Budapesten és környékén fogható Pannon Rádiónak, amely játszotta néhány dalunkat és elkezdtek felfigyelni ránk.

Annyira álomszerű volt mindez, hiszen mi nem is reméltük, hogy valaha meg tudunk majd élni ebből, őszintén szólva nem terveztünk ezzel, nem voltak önös céljaink az ismertséggel, sztársággal, egyebekkel. Egyszerűen a gondolatainkat szerettük volna minél több helyre, minél több mindenkihez eljuttatni, ez volt a cél.

Ez sikerült.

Nem nagyon vettük észre azt a nehézséget sem, hogy a média meglehetősen keveset foglalkozik velünk, vagy nem tudunk bizonyos helyeken fellépni amiatt, mert igen hamar bekerültünk valami negatív előjelű skatulyába, miután olyan témákkal foglalkoztunk, mint a haza, a kettős állampolgárság vagy a magyarságot ért sérelmek. Gyorsan ránk sütötték a nacionalista bélyeget, így sok kapu bezárult előttünk, de ahogy a tiszta forrásvíz utat tör magának, a mi zenénk és a gondolataink is értő fülekre és érző szívekre találtak.

Nyilván jóval lassabban, mintha jelentős média támogatást kaptunk volna, de annál tartósabban sikerült növelni a közönségünket, és bátran állíthatom, hogy ma már nincs a Kárpát-medencének olyan szeglete, ahol ne tudnák, ki az Ismerős Arcok.

Minden műfajnak megvan az a szegmense, amelyik a szórakoztatásra való, és ugyanezek a műfajok lehetőséget kínálnak arra is, hogy mondanivalót közvetítsenek azok felé, akik erre fogékonyak. Engem úgy neveltek a szüleim, hogy próbáljak értéket létrehozni, és olyat adni annak, aki megtisztel a figyelmével, hogy az ne csak a kikapcsolódást szolgálja, hanem adjon valami pluszt a közösségnek is, ahová tartozom.

Az nemzeti érzelműek körében alap művé vált a Nélküled című számuk.

Minden zenész álma, hogy legalább egy olyan dalt sikerüljön írni, amire emlékezni fognak az emberek. Mikor megírtuk ezt jó tíz évvel ezelőtt, mi sem gondoltuk, hogy ez lesz az. Emlékszem, mikor Lecsó barátom, a billentyűs kollégánk előállt a dallammal, rögtön éreztem, hogy erre nagyon könnyen fogok szöveget írni, és azonnal megvolt a téma. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy ekkora karriert fog befutni ez a nóta.

Hogy született ez a sláger, miről szólt eredetileg?

Köszönet lett volna a tízéves fennállásunkra, azoknak a barátainknak rajongóinknak – ha lehet ezt a kifejezést használni –, akik tíz éven keresztül kitartottak mellettünk, vigyáztak ránk, figyeltek ránk és a tenyerükön hordoztak. Azt próbáltam valahogy szavakba önteni, mi lett volna a zenekarral nélkülük. Maga a szöveg erről szólt, csak természetesen olyan képeket használtam, amit az Arcokról megszokhattak.

Kilépett a kereteiből ez a dal.

Igen, önálló életet kezdet élni egy idő után, köszönhetően valószínűleg annak, hogy nagyon sokat jártunk a határokon túlra játszani. Ott mindenhol elhangzott ez a nóta, mert az első pillanattól kezdve ragaszkodott hozzá a közönség. A huszonöt éves pályafutásunk alatt egyszer próbáltam kihagyni a műsorból, de abból olyan földindulás lett, hogy azóta természetesen ezt meg se kíséreljük. A koncert végén van a fix helye a Nélkülednek ott, ahol az Omegánál volt a Gyöngyhajú lány vagy a Lord bulik végén a Vándor.

Hogy vált a nemzeti összetartozás himnuszává a Nélküled?

Köszönhetően a felvidékiek szeretetének, egészen prózai okai is voltak annak, hogy ilyen hatalmas ismertségre tett szert, hiszen a DAC a szárnyai alá vette a zenekart és a dalt is. Ráadásul csúcsteljesítményt nyújtottak azokban az időkben, tíz éve fél Európa figyelte, hogy játszanak Dunaszerdahelyen, ahol a mérkőzések előtt gyakran felcsendült a Nélküled. Tulajdonképpen itt találkozott a nagyközönséggel először ez a nóta, aztán a nemzeti összetartozás napján a miniszterelnök úr is megosztotta, így hatalmas nézettségre tett szert. Ráadásul akkor olyan portálok is megemlékeztek és beszéltek róla, akik nem feltétlenül a mi szurkolóink. Innentől kezdve már nem volt visszaút. Látom, hova fejlődött ez, nagyon boldog és büszke vagyok ettől.

És még nem látjuk, mit hoznak a következő évtizedek.

Hát ehhez hozzátenni már nem valószínű, hogy annál többet tudok, mint hogy amikor csak lehetőségem van rá, eljátszom és eléneklem. Nagy örömömre szolgál, hogy a DAC-ról filmet készít Tősér Ádám, aki korábban a Blokádot rendezte. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy most, amikor a DAC újból játszik az ősi ellenséggel, a Slovannal, megint én mehetek ki Dunaszerdahelyre, és ott fogom elénekelni a stadionban ezt a dalt, és mindez filmvászonra is kerül.

Huszonöt tartalmas év után, mit várnak a következő évtizedektől?

A jövőnk olyan nagy meglepetéseket már nem hiszem, hogy tartogat, bár majd meglátjuk, állunk elébe, hála a Jóistennek az egészségünk nagyjából rendben van, nem gyűrt meg minket annyira ez a huszonöt év, és a lelkesedésből sem nagyon veszítettünk. Rengeteg minden megoldódott azokból az álmokból és feladatokból, amelyeket fontosnak tartottunk, de ez nem azt jelenti, hogy hátradőlhetünk, és azt mondhatjuk, hogy minden rendben, elértük, amit akartunk, köszönjük szépen, most élvezzük ennek a gyümölcsét. A világ olyan amilyen, mindig ad újabb és újabb feladatokat az embernek és persze napi témák is akadnak, van miről beszélni. Ha az erőnkből telik, akkor mi tíz–tizenöt év múlva is nyugodtan játszhatunk még és remélem, hogy dalokat és lemezeket fogunk készíteni a következő évtizedekben is.

Már évekkel ezelőtt is aggodalmának adott hangot Nyugat-Európával kapcsolatban. Mit gondol most az Európai Unióról? 

Hét éve írtam az Európa 2017 című dalt, sajnos szinte minden bejött, amit ott én félve ejtettem ki a számon, gondolok itt Németországra, illetve arra, hogy milyen állapotok uralkodnak Európában.

Végre megtehetnénk, hogy határokat szeljünk át, és bárhová eljussunk Európán belül, míg korábban, például a gyerekkoromban nem volt erre lehetőség, örült az ember, ha egyáltalán át tudta lépni a határt, nemhogy utazgasson. Most viszont aki biztonságban akar lenni, kétszer is meggondolja, hova utazik, mert olyan állapotok uralkodnak Európa bizonyos országaiban, amit az ember nem kíván a családjának, és nem akarja a saját bőrét sem kitenni az ott rá leselkedő veszélyeknek.

Hálát adok a Jóistennek, amiért ebben az országban élek, és hogy olyan vezetése van hazámnak, amelyik nagyjából úgy gondolkodik a világról, ahogy én, és ettől jól tudom magam érezni.

Van még visszaút Nyugat-Európa számára? Itt Közép-Európában meg tudjuk őrizni a hagyományainkat, az identitásunkat?

Azok országok, amelyek megtapasztalták a kommunista diktatúrát szerintem nem átverhetők, amíg élnek azok a generációk, amelyek átélték, vagy a szüleiktől és a nagyszüleiktől hallottak arról, hogy mivé fajulhat a világ. Akik viszont nem veszik észre, hogy a történelem ismétli önmagát, könnyen belesétálhatnak ugyanazokba a csapdákba, amelyekbe mi is besétáltunk akár a saját butaságunk, akár a kegyetlen körülmények miatt. Nem vagyok jós, nem tudom, mi lesz. Bizonyos országok vezetése titkolózik, és megpróbálja a saját népét is átverni. Előbb-utóbb az emberek föl fogják borítani az asztalt, és hát ne adja a Jóisten, hogy aztán erővel vessenek véget annak, aminek véget kellene vetni, hiszen az, akit sarokba szorítanak, nem szokott válogatni az eszközökben.

Egyre durvább normákat terjesztenek, mintha meg akarnák fosztani az értékrendszerétől az emberiséget…

Igen, de azt hiszem, hogy a hírek torzítanak ezekben a kérdésekben, mintha a nyugati országokban a tébolyult eszmék általánosan elfogadottak lennének, miközben erről szó sincsen, ezt bizonyítják az európai gazdatüntetések is, miközben a demonstrációk előtt egy hangot sem hallhatunk a termelők gondjairól a kinti híradásokban. Aztán egyszer csak megelégelték az emberek, és azt mondták, hogy álljon meg a menet! Szerintem az emberiség nagy része még mindig normalitáspárti. Kérdés persze, hogy mennyire van átmosva az agyuk, vagy mennyire vannak becsapva a saját hazájukban.

Ha képzeletben elfújná most a gyertyákat a zenekar tortáján, mit kívánna?

A zenekarnak azt kívánom, hogy minél tovább együtt tudjunk maradni, és egészségesek maradjunk, mert ezt sajnos saját életemben is megtapasztaltam, hogy az egyik pillanatról a másikra változhat meg az ember élete az egészségét illetően. Azoknak az embereknek pedig, akikhez elér a szavam, azt üzenem, szeressék a zenekart és figyeljenek ránk, mert igyekszünk még okos dolgokat mondani.

És mit üzen a fiataloknak, hogy lehet alulról építkezve sikeressé válni komoly hátszél nélkül?

Az embernek legyenek céljai, de ne az legyen a cél, hogy felületes sikereket elérjen. Semmiképp se abba gondolkodjanak, hogy ez valamiféle lehetőség egy könnyebb életre. Keressék meg azt a tevékenységet az életükben, ami örömet okoz számukra! Ne menjenek olyan munkahelyre, ahol rengeteg pénzt lehet keresni, viszont gyűlölnek oda bejárni.

Elgondolkodtam már számtalanszor azon, ha nem lenne lehetőségem holnaptól színpadra menni, mit csinálnék, és az utolsó helyen szerepelt az, hogy találjak egy olyan állást, ahol jó sok pénzt kereshetek. Biztos, hogy valami olyat keresnék, ami a mindennapok során örömet okoz, hogy örömmel tudjak fölkelni és tenni a dolgomat.

Ha pár számba sűrítve kellene megmutatni az Ismerős Arcok arc poeticáját, milyen dalokat ajánlana olvasóinknak?

Legalább tíz lemezünk van, amin fontos dalok vannak. De legyen a Hegyeket nézek című nóta, mert azt nagyon szeretem, és mindenképp érdemesnek tartom arra, hogy meghallgassák. Leginkább a haza fogalmát próbáltam szavakba önteni, lehetőleg úgy, hogy ne elcsépelt és unalomig sulykolt gondolatokkal tegyem ezt. A dolog című dalt is nagyon kedveli a közönségünk. Amikor a gyerekeim egészen picik voltak, és a tizenegyes busz végállomásától fél óra sétára található erdei játszótérre hordtam őket, egy kis faasztalon írtam ezt a szöveget, próbáltam megfogalmazni, hogy kinek mi dolga volna az életben. És ezt igyekeztem mindenféle foglalkozásokra, életkorra leszűkíteni. Az Európa 2017 pedig picikét felrázhatja az embereket, de a szülővárosomról szóló Budapest című videoklipet is a figyelmükbe ajánlom.

Hogy ünneplik ezt a jeles évfordulót?

Sok zenével! Szeptember 21-én lesz a jubileumi rockkoncertünk a Barba Negrában, erre nagyon készülünk, év végén pedig egy különleges kiadvánnyal is jelentkezünk. Volt egy fantasztikus esténk a zalaegerszegi szimfonikus zenekarral, ennek a hanganyagát szeretnénk majd valamilyen formában ebbe a kiadványba beletenni olyan fotókkal és érdekességekkel, amelyek nagyjából keresztülölelik az elmúlt huszonöt évet.

hirado.hu

Kiemelt kép: Fotó: Grépály András/hirado.hu