Várhatóan rövid időben belül nem a magyarság lesz a legnépesebb kisebbség Szlovákiában, de még így is a magyarság népességcsökkenése Szlovákiában volt a legkisebb a többi környező országhoz képest.

Szlovákiában a magyarság népességcsökkenése kisebb volt a többi környező országhoz képest a legutolsó népszámlálási adatok alapján – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Magyarok Szlovákiában címmel rendezett konferencián kedden Budapesten.

Potápi Árpád János a Nemzetpolitikai Kutatóintézet tanácskozásán kiemelte: nagy segítséget jelentett, hogy többféle módon lehetett megállapítani, ki a magyar, és ezáltal sokkal árnyaltabb képet lehetett kapni a népszámlálás során. A Kárpát-medencében 2021-22-ben lezajlott népszámlálások határozzák meg a következő időszakra a nemzetpolitika irányvonalát – fűzte hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta: 2010 óta a magyar kormány nemzetegyesítésre törekszik az élet minden területén, és amit tesznek, áthatja a nemzetben való gondolkodás.

Kitért arra, hogy a csökkenő demográfiai adatok világtrendnek tekinthetők. Ez jellemezte az elmúlt negyven évben a magyarságot is, s az ebből fakadó gazdasági, társadalmi és egyéb problémákat meg kell oldani – tette hozzá.

Kijelentette: az a cél, hogy a negyvenéves csökkenés ütemét meg tudják törni, és utána azt a növekedés felé fordítsák.

Mint mondta, először az emberek szemléletében kell változást elérni, hogy még több gyermeket vállaljanak. Ez igaz – ha eltérő mértékben is – a magyarság minden részére – jegyezte meg.

A nemzet alapja a család, számítanak a fiatalokra és a gyermekekre, egyáltalán nem mindegy, hogy a demográfiai adatok mit mutatnak – fogalmazott Potápi Árpád János.

Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója rámutatott: húsz éve nem született ilyen alapos feltérképezése a szlovákiai magyarságnak, erre alapozva zajlanak majd a jövőben a különböző kutatások.

Harrach Gábor elemző arra figyelmeztetett: vészesen közeledik az a határérték, ami már elméletben sem teszi lehetővé a magyarság szlovák parlamentbe történő bejutását. A felvidéki magyarság esetében jelentős részben az asszimiliációra vezethető vissza a csökkenés, a természetes fogyás és az elvándorlás mellett – közölte, hozzátéve:

várhatóan rövid időben belül nem a magyarság lesz a legnépesebb kisebbség Szlovákiában.

MTI

Címlapkép: Illusztráció / felvidek.ma