Kilenc évvel ezelőtt született az „Év végi – év eleji gondolatok 2014-2015” című írás. Most szembesítem magam ezzel. Lássuk, hogy az eltelt évek és a jelenkor tükrében ma mit mondhatok ugyanerről! A régi írást álló, a mai gondolatokat dőlt betűkkel rögzítem – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott írásában egyik kedves olvasónk.

Néhány nappal ezelőtt a világpolitikáról kérdezték Orbán Viktort. Többek között ezt mondta, mikor a megromlott magyar-amerikai kapcsolatokról beszélt: „most osztják újra a lapokat a világpolitikában.”

Mit jelent ez?

Azt, hogy Amerikának, a mai világ legerősebb nagyhatalmának valódi döntéshozói – néhány vagy néhány tíz ember, akik egyike sem tartozik a médiában folyton szereplő politikusok közé, hisz utóbbiak inkább csak színpadi szereplők – eldöntötték, hogy a Varsói Szerződés, a Szovjetunió széthullása vagy még korábban a II. Világháború után kialakult egyensúlyi helyzeten saját érdekeiknek megfelelően, saját akaratuk szerint változtatnak. Egyáltalán nem mellékesen ez a viszonylagos egyensúly volt az elmúlt 70 év viszonylagos európai békéjének a biztosítéka.

Egy ilyen változtatási szándék a legritkább esetben jelent tudatos visszavonulást, a békés belső építkezéshez való fordulást, hanem éppen ellenkezőleg: a politikai, gazdasági befolyásuk, hatalmuk kiterjesztését. Természetesen mindez nem légüres, semleges térben történik, mert ilyen már régen nem létezik a Föld nevű bolygón, hanem mások, más politikai és gazdasági hatalmak kárára.

Akinek van szeme a látásra, füle a hallásra, az ezt már jó ideje, de legkésőbb az ukrajnai konfliktus kitörése óta teljesen egyértelműen érzékelheti: a médiában, ahol az ellenfél démonizálása zajlik akár vaskos hazugságokat is bevetve, a nemzetközi gazdaságban az egymást kölcsönösen túllicitáló oda-vissza embargók kapcsán, de leginkább a már létező valódi harctereken: Afganisztánban, Irakban, Szíriában és hozzánk legközelebb Ukrajnában.

Bármennyire rosszul esik még leírni is, de ne áltassuk magunkat: mindezt úgy hívjuk, hogy háború. Ideológiai, média, gazdasági, hideg- és véres valódi háború.

A Wikipédia ezt írja a fogalomról: „A háború nagyméretű erőszakos összeütközés. A szemben álló felek háborúval történő érdekérvényesítése a történelem során végig vonult a törzsi háborúktól, a városállamok, nemzetek és birodalmak közötti konfliktusokig. A háború célja a szemben álló felek érdekeinek erővel történő érvényesítése, mely lehet területszerzés, gazdasági erőforrások megszerzése/megtartása, vallási és/vagy politikai ideológia terjesztése.”

Fekete István író pedig ezt: „Nincs megnyert vagy elvesztett háború, csak „Háború” van! Pusztító, öldöklő, embertelen! A háborúk nem oldottak meg semmiféle problémát, de mindig elvetették a magját a következőnek. A háborúkat alig néhány ember robbantja ki, de ők nem harcolnak, és nem is halnak meg. Az egyszerű emberek ölik

egymást halomra, ők hullanak idegen föld meszesgödrébe, s az ő otthonaik pusztulnak el. Ők az eszközök, és ők az áldozatok.”

Mindenki eldöntheti, mennyire illenek ezek a meghatározások mindarra, melynek tanúi vagyunk.

Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának hivatalos honlapján még ez év augusztusában olvastam a 2277. számú törvénytervezetet „Az orosz agresszió megakadályozása 2014. évben” címmel. (A kuruc.info cikke https://kuruc.info/r/4/131246/ végén találtam a hivatkozást)

Érdemes újra elolvasni a hivatkozott cikket, mert döbbenetes, amit Dr. Paul Craig Roberts, az ismert közgazdász és publicista, Reagan elnök államtitkára állít 2014-ben: az Egyesült Államok kormánya bármi áron háborút akar Oroszországgal.

 A törvénytervezet hivatkozása külön is az angolul értők számára: https://www.congress.gov/113/bills/s2277/BILLS-113s2277is.pdf

 Ebben egészen nyíltan, minden álcázástól mentesen feketén-fehéren nevesítik Ukrajna mellett még Moldovát és Grúziát is, a Világ sakktábláján meghatározva azokat az országokat, melyeket az orosz befolyási övezetből az amerikai számára akarnak meghódítani. Igen találó a magyar kifejezés: hódító háború zajlik.

És lássunk csodát! Mely országokkal kezdi meg a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unió 2024-ben? A jelenleg is háborúban álló Ukrajnával, valamint Moldovával. Grúzia pedig tagjelölt lett. A Nyugat-Balkán országainak fölvételével nem foglalkoznak. Ez azt mutatja, hogy a világ legfőbb döntéshozói nem változtatták meg a 2014-es terveiket. Nyomulnak egyre közelebb Oroszországhoz, és ahogy mondják, „térdre akarják kényszeríteni”. A III. világháború, – mely nagy valószínűséggel az egész emberiséget elpusztítani képes atomháború lehet – kockázata sem riasztja el őket. És ezt a stratégiát támogatja – saját országaik és egész Európa érdekeit figyelmen kívül hagyva, sőt annak ellenében a 27 európai országvezető közül 26. Az egyetlen kivétel Magyarország miniszterelnöke. Tiszteletre méltó, bátor kiállás. De térdre lehet kényszeríteni Oroszországot? Szerintem nem lehet. Se Napóleonnak, se Hitlernek nem sikerült. Biden erősebb legény? Csak rá kell nézni. De azért sem lehet, mert mielőtt ez bekövetkezne, az atomfegyverekhez nyúlnának. Azt hiszem, ez józan ésszel belátható.

 Orosz agresszióról beszélnek, mikor egyértelműen amerikai segítséggel döntötték meg a korábbi, demokratikus választáson hatalomra került ukrán vezetőt, mikor nyíltan a NATO és az EU kötelékébe szeretnék vonni Ukrajnát, mikor pénzzel és most már fegyverszállításokkal is támogatják a puccsal hatalomra juttatott ukrán vezetést. Oroszországot vádolják agresszióval, mikor a NATO tartott hadgyakorlatot a Fekete- tengeren Oroszország partjainál és a Balti államokban, nem Oroszország a Mexikói- öbölben, Kalifornia partjainál vagy Mexikóban.

Mielőtt az első lövés eldördül – akár szándékosan, akár véletlenül, akár provokációként, akár önvédelemből, akár félelemből – mindegy, szükséges leszögezni:

A NATO, Amerika a támadó, aki fő bázisaitól távol provokálja Oroszországot, Oroszország pedig a honvédő a saját határai mentén.

 Aki figyelemmel kíséri a történésekről szóló híradásokat az láthatja, hogy minden következetesen, terv szerint zajlik. A médiában, a gazdaságban, politikailag és katonailag is addig-addig szorítják sarokba az orosz medvét, hogy annak végül nem lesz más választása, mint az, hogy az önvédelem jogán visszaüt.

Ez meg is történt 2022 február végén.

 És akkor teljes valójában kirobbanhat a III. Világháború. Mert „a lapok újra osztása” nem szokott békés úton történni. Kísértetiesen emlékeztet ez Németország II. Világháború előtti sarokba szorítására.

Nincs mit hozzátenni: ez történik a szemünk előtt. Az úgynevezett Nyugat adja a fegyvereket és a pénzt, és az utolsó ukrán katonáig szándékozik kitartani. Ahogy vezetőik sokszor elmondják: „ameddig csak szükséges.” Még akkor is, ha ezzel egy atomháborút kockáztatnak. Ukrajna mai vezetése az amerikai birodalom geopolitikai érdekeinek oltárán föláldozza több százezer katonáját, országa jó részét hagyja elpusztítani. Több millió ember menekült el az országból. A gazdaság már a nyugati segélyek lélegeztetőgépén vergődik, a segélyek elmaradása azonnali teljes összeomláshoz vezetne. Ezen vezetők árulása olyan bűn, hogy a felelősségre vonás elől nem fognak tudni elmenekülni. Nincs a földnek olyan pontja, ahol ne találnák meg őket a háború után.

 Remélheti azt napjaink gondolkodó embere, hogy a történelemből tanulva a XXI. század döntéshozói elég bölcsek ahhoz, hogy nem robbantanak ki egy újabb világháborút immár atomhatalmak között?

Nem remélheti.

 Mióta ember él a Földön, mindig voltak háborúk. Most is, mikor ezeket a sorokat írom, és akkor is, amikor a kedves olvasó éppen olvassa őket, valahol dörögnek a fegyverek, egymást ölik az emberek. Ezért attól tartok, hogy nincs jó okunk azt feltételezni, hogy mostantól majd nem lesznek.

És ne legyenek illúzióink: azt a néhány embert, akik a végső döntést meghozzák – vagy már meg is hozták – a legkisebb mértékben sem izgatja, hogy néhány ezer vagy akár néhány millió ember hal-e majd meg az újabb nagy háborúban. Képzeletben látom őket: gúnyosan, cinikusan mosolyognak, és megrántják a vállukat.

Ebben a helyzetben a küszöbön álló katasztrófa elkerülésének érdekében mit tehet egy olyan kis ország, mint Magyarország, és mit annak gondolkodó polgára? Első megközelítésben semmit, hisz azt se tudja kik, hol és pontosan milyen stratégiát követve döntenek.

Egy biztos: mindegy, hogy a későbbi „győztes” vagy „vesztes” gigászi atomhatalom oldalán sodródunk is a háborúba, ez Magyarország, a magyar nemzet végét jelentheti a szó legszorosabb értelmében.

Ennek az írásnak az a célja, hogy elmondjam: véleményem szerint igenis van cselekvési lehetőségünk.

Az első két világháború frontvonalai rajtunk keresztül húzódtak, így azokból sajnos sehogy se maradhattunk volna ki. A mostani háború frontvonala viszont nagy valószínűséggel már tőlünk keletre lesz.

Ez lehet a mi nagy, történelmi lehetőségünk alapja 2015-ben.

És véleményem szerint ugyanez érvényes 2024-re is.

 Ha most, még a hidegháború idején az ország felelős vezetése jól előkészítve, a legalkalmasabb pillanatban egyoldalúan bejelenti, hogy kilép a NATO-ból, és Svájchoz, Ausztriához hasonló semleges országként nem akar egyik nagyhatalom oldalán sem részt venni a készülő háborúban, akkor van némi esélyünk arra, hogy ezt a lépést komolyabb megrázkódtatások nélkül átvészeljük.

Viszont semleges országként egyes trianoni utódállamok számára könnyű, védtelen prédának tűnhetnénk. Meglátásom szerint ez még mindig kisebb kockázat, mint a nagy háborúba való belesodródás.

 Mert mit tenne a NATO, mit Amerika azon túl, hogy diplomáciai, kereskedelmi, pénzügyi válaszlépésekkel, Amerikából való kitiltásokkal fenyegetőzne? A volt Szovjetunió mintájára tankokkal rohanna le minket? Vagy bombázna egy (volt) szövetséges apró államot? Nem, ez nem valószínű. Annyira nem vagyunk fontosak nekik. Inkább folytatnák a megkezdett terveket tőlünk keletre.

Azonban, ha túl sokáig tétlenek maradunk, és csak a háború kirobbanása után próbálunk meg kiszállni a szövetségből, akkor ez már sokkal kockázatosabb lenne, és sokkal kisebb eséllyel lehetne sikeres.

Ezért, ha mi magyarok nem kívánunk részt venni a nagyhatalmak atomháborújában – és egészen biztos vagyok benne, hogy honfitársaink több mint 90%-a így gondolja – akkor minden lehetséges eszközzel el kell érnünk, hogy országunk vezetői még jó időben nyilvánítsák ki országunk semlegességét. (Kedves Békemenet szervezők, most lesz igazán nagy szükség ilyen meneteket szervezni!)

A Nyugat háborúzni akar.

 Mi védtük a hazánkat, de közben egész Európát is a tatároktól, majdnem belepusztultunk. Aztán védtük a töröktől, majd az oroszoktól szintén az egész földrészt is oltalmazva közben, majdnem belepusztultunk. S mit kaptunk cserébe? Trianont, országunk földarabolását az első, újabb párizsi békét a második világégés után. És mióta csak itt vagyunk, lenézést, meg nem értést, gyűlöletet, kihasználást, kizsákmányolást folyton-folyvást mind a mai napig, amikor a legaljasabb nyílt zsarolással és fenyegetéssel rákényszerítették a magyar vezetést, hogy érdekeink, akaratunk és a józan ész diktálta megfontolás ellenére uniós tagként pénzzel is támogassuk Amerika háborúját Oroszország ellen. Ez megrendítő. A következményei pedig beláthatatlanok.

Ezért sok évszázados tapasztalatból és a mai hírekből is atombiztosan tudjuk: jót tőlük sosem kaptunk, és ma sem várhatunk.

 Én nem akarok egy ilyen unió tagja lenni.

 Gönyű, 2014. december 31.

Gönyű, 2024. február 1.                                           

Dr. Nagy Gergely

 

Kiegészítés: Béke nyilatkozat tervezet

 Béke nyilatkozat

Adj békét, Uram! Da pacem Domine!

Magyarország népe békében akar élni most és a jövőben is. Magyarország Országgyűlése kinyilvánítja, hogy Magyarország békéje, állampolgárainak élet- és vagyonbiztonsága, az ország természeti és épített javainak épsége minden felelős politikai szervezet és személy számára megkérdőjelezhetetlen alapérték, és ezért ezek megőrzése a legfontosabb cél is. Az Országgyűlést ezen alapértékek biztosítása, megőrzése vezérli minden, elsősorban kül- és biztonságpolitikai döntésében.

A józan, mértéktartó emberi értelem iránymutatásával, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, az ENSZ Alapokmánya szavaival és szellemével egyetértésben fogalmazzuk meg nyilatkozatunkat a béke, az emberi élet védelmében.

Kinyilvánítjuk, hogy nincs, nem lehet olyan nemzetközi szerződés, mely Magyarországot, a magyar népet háborús szerepvállalásra kényszeríthetné a XX. század két világháborújának tragédiái, az ezt megelőző évszázadok egész Európát önfeláldozóan védő magyar áldozatai után. Felelősen kizárólag a béke mellett állunk ki, kizárólag békés, tárgyalásos, diplomáciai eszközökkel küzdünk ennek megőrzése érdekében. Mert „megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt.”

A béke minden nép, minden nemzet alapvető igénye. A háború sosem elkerülhetetlen, mindig emberi döntéseken alapul.

Fekete István író megfogalmazásában: „Nincs megnyert vagy elvesztett háború, csak

„Háború” van! Pusztító, öldöklő, embertelen! A háborúk nem oldottak meg semmiféle problémát, de mindig elvetették a magját a következőnek. A háborúkat alig néhány ember robbantja ki, de ők nem harcolnak, és nem is halnak meg. Az egyszerű emberek ölik egymást halomra, ők hullanak idegen föld meszesgödrébe, s az ő otthonaik pusztulnak el. Ők az eszközök, és ők az áldozatok.”

Nemzetünk jelen és jövő generációinak védelméért érzett súlyos felelősségünk tudatában, a múlt fájó hibáiból okulva kinyilvánítjuk, hogy Magyarország egyetlen észszerű és lehetséges útja a béke fönntartása, a nagyhatalmi összeütközésektől távol maradó, semlegességre törekvő politika.

Egyben felszólítjuk Közép-Európa, egész Európa és a nagyvilág felelősen gondolkodó vezetőit, hogy hasonló történelmi tapasztalatok és megfontolások alapján kövessék példánkat, és válasszák a béke útját a háború, az akár mindannyiunkat elpusztító atomháború helyett!

Magyarország, Közép-Európa maradjon a béke szigete!

Adj békét, Uram! Da pacem Domine! Da pacem Domine!

Az olvasói levelek nem feltétlenül tükrözik a Civilik.Info szerkesztőségének álláspontját.