Rekordszámú, 1200 fiatal pályázik idén különböző tisztségekre az RMDSZ színeiben a június 9-én rendezendő helyhatósági és európai parlamenti választáson, és a szövetség, valamint a vele együttműködő ifjúsági szervezetek abban bíznak, a romániai magyar fiatalokra is érvényes az EU-szerte tapasztalható magas szavazókedv.

Bár sokszor vádolnak bennünket azzal, hogy közömbösek vagyunk a közélet, a politika iránt, a fiatalok igenis kiállunk magukért, és határozott véleményük van a világról – ütötte fel Szilágyi Dóra Emese, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöke azt a kolozsvári sajtóeseményt, amelyen Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével közösen bemutatta a két szervezet idei fiatal önkormányzati jelöltjeit.

Így utólag már érthető, miért választották a rendezvény helyszíneként az Xponential Transilvania Coworking & Office-t: a fiatal nemzedékhez tartozó jelöltek száma 2024-ben exponenciálisan nőtt a korábbi választásokhoz képest, hiszen miközben 2016-ban még 500-an, 2020-ban közel ezren pályáztak meg önkormányzati tisztséget RMDSZ-listán, idén a számuk 1200-ra tehető. Mindez az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájának harmadik helyét elfoglaló Szilágyi Dóra Emese szerint tudatos építkezés eredménye, erre szolgál többek között az RMDSZ és a MIÉRT Erdélyi Politikai Iskolája és a MIÉRT Akadémia.

A sajtóeseményen az ifjúsági szervezet Erdély különböző régióiból származó képviselői ismertették, milyen kihívásokkal szembesülnek. A szórványt képviselő Segesvári Károly szerint például náluk a beolvadás jelenti a legnagyobb veszélyt, Katona Ibolya MIÉRT-alelnök megfogalmazása alapján

a Partium különleges hely, ahol egyszerre kell úgy élni, mint tömbmagyar vidéken, ugyanakkor küzdeni kell a szórványosodással is, valamint az anyaország szívóhatásával.

Kelemen Hunor úgy vélekedett, hogy a politikában az egyik legnagyobb kihívást a különböző nemzedékek közötti párbeszéd jelenti. Szerinte az RMDSZ egyik sikere abban rejlik, hogy folyamatosan változtak az alakulatban azok, akik ellátták a képviseletet önkormányzati, parlamenti és kormányzati szinten, három generáció váltotta egymást a szövetség élén az elmúlt harminc évben.

„A politikai aktivitásnak nincs korhatára, nem számít, hány éves vagy: elkötelezettség kell és akarat, továbbá szakmai felkészültség. A következő évek, évtizedek építői a fiatalok lesznek, az a nemzedék, amely most az iskolapadokban van, valamint a húszas-harmincasok generációja, ők alakítják majd a társadalmat”

– hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, arra biztatva a romániai magyar fiatalokat, hogy legyenek jelen a közélet minden szintjén, és ne maradjanak távol az idei választások alkalmával. Az Európai Bizottság friss felmérése szerint az EU-tagállamok közül Romániában a legnagyobb, 78 százalékos a szavazókedv a fiatalok körében. Lapunk rákérdezett a kolozsvári sajtótájékoztatón, mennyire érvényes vajon ez a trend az erdélyi magyar fiatalokra. Miközben Szilágyi Dóra Emese MIÉRT-elnök szerint a magyar fiatalok voksolási hajlandósága követi az országos tendenciát, Kelemen Hunor úgy vélte, valóban növekvő trend tapasztalható, van tartalék a fiatalok esetében.

„A fiatalokat két választás között kevésbé érdekli a politika, ami természetes, nem lehet elvárni tőlük, hogy a politikával keljenek-feküdjenek. Ők sokkal aktívabbak, amikor közelednek a választások”

– állapította meg az RMDSZ elnöke, hozzátéve: az 5 százalékos küszöb átlépéséhez 500 ezer szavazatra van szüksége a szövetségnek az EP-választáson, és itt meghatározó a fiatalok részvétele.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a romániai fiatalok jelentős része a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) szimpatizál, ennek kapcsán reményének adott hangot, miszerint a magyar fiatalok nem bíznák az életüket erre az alakulatra. És hogy mi vonz a politikai, közéleti pályára egy erdélyi magyar fiatalt? Katona Ibolya, a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke úgy látja, ha szóba állnak a fiatalokkal, elmagyarázzák nekik, mi a tétje egy választásnak, akkor megértik, hogy a jövőjükről van szó.

„Nálunk azt látom, hogy a többség itthon szeretne maradni, kevesen mennének külföldre. És ha itthon tervezik a jövőjüket, itt szeretnének családot alapítani, akkor azt is látják, hogy egy-egy választás nagy mértékben befolyásolja valamennyiünk jövőjét, beleértve a június 9-ei megmérettetéseket”

– válaszolta lapunknak a fiatal jogász, krasznai önkormányzati képviselő, aki megyei tanácsosi tisztségre pályázik Szilágy megyében a helyhatósági megmérettetésen az RMDSZ színeiben.

A MIÉRT önkormányzatokért felelős alelnöke elmondta, a megyét járva azt tapasztalja, hogy a szervezet látószögébe került magyar fiatalok körében magas a szavazókedv, de hogy ez mennyire igaz, az majd természetesen június 9-én derül ki. Katona Ibolya ugyanakkor úgy látja, a többségi társadalom ifjabb nemzedékének tagjaitól eltérően a szilágysági, partiumi magyar fiatalokra kevésbé leselkedik az a veszély, hogy például a TikTok közösségi oldalon szélsőséges irányzatok, politikusok befolyása alá kerülnek. „Úgy látom, hogy mi jól összezáró közösség vagyunk, ami a fiatalok számára is adni tud egy olyan biztonságot, hogy látják a helyes irányt. Sokat beszélgetünk velük, és értik azt, miért fontos, hogy kiálljunk az érdekeinkért, jogaink megóvásáért” – nyilatkozta a Krónikának a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke.

kronikaonline.ro

Kiemelt kép: Katona Ibolya, a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke fontosnak tartja szóba állni a fiatalokkal, megszólítani őket Fotó: MTI/Kiss Gábor