A világ igazi ura csak az lehet, aki a világértelmezést és a világ értelmező kifejtésére szolgáló fogalmakat uralja. Bogár László írása.
Szabadság, egyenlőség, testvériség – amióta a francia forradalom idején létrejött e hármas jelszó, párás szemekkel illik dicsőségét hirdetni világszerte. Pedig, ha óvatosan körülnézünk ebben a világban, sok mindent láthatunk, de szabadságot, egyenlőséget, testvériséget, ahogy mi remélnénk, aligha. Bár persze már az is elgondolkodtató, hogy Franciaország viszonylag jól elvolt magának az emberi jogok egyetemes nyilatkozata nélkül is, ám amint ezt deklarálták, az elszabadult szörnyűségek során soha nem rombolták le olyan brutálisan az ember legelemibb jogait, mint éppen ezt követően.
Belátom, nincs most semmi apropója ennek, szóval nincs semmi kerek évforduló, de valahogy érdemes lenne eltöprengenünk azon, hogy vajon van-e még bármilyen értelme e hármas jelszó fogalmainak.
Mert ha van, akkor mégiscsak tisztázni illene, hogy több mint két évszázad elteltével vajon miért nem látjuk semmi jelét annak, hogy az emberi világ közeledett volna a szabadság, egyenlőség, testvériség (amúgy soha nem definiált) fogalmainak teljesüléséhez, holott a liberális demokrácia és piacgazdaság, mint a világ uralkodó ideológiái ezt sugallják.
Ha viszont a válasz az, nem, soha nem volt, ma meg aztán pláne nincs semmi valóságos tartalma e „csinált” metafogalmaknak, sőt eleve azért lettek „csinálva”, hogy teljesen önkényes használatukkal a szó szoros értelmében „semmit-mondóvá” tegyék őket, vagy ami még rosszabb, mérgezett hamis fogalomként hivatkozva rájuk ideológiai tömegpusztító fegyverként legyenek működtethetők.
Bár a kérdés jogos, úgy érzem, nem nagyon lehet egyértelmű választ adni rá.
Átgondolni viszont azért kellene ezt újra és újra, mert ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy a világ igazi ura csak az lehet, aki a világértelmezést és a világ értelmező kifejtésére szolgáló fogalmakat uralja. Ez ma a legfőbb fegyver, aki ezt ügyesen forgatja, annak nem kell foglalkoznia azzal, hogy az általa uralt világ alávetettjei esetleg szembesülnek a valósággal, és netán lázadnának az alávetés ellen. És azért nem kell foglalkozniuk, mert ha a rendszer „hézagmentesen” zár, akkor az alávetettek számára csak az a „csinált” valóság létezik, amelyet a világ urainak médiagépezete legyárt számukra.
Akkor tehát lássuk előbb a három fogalmat, aztán az összevetésük kapcsán azt, hogy értelmezhető-e egyáltalán logikus kapcsolat közöttük, hisz a hármas jelszó azt sugallja, mintha elválaszthatatlanul egyetlen logikai egységet képeznének.
Talán nincs egyetlen olyan fogalom sem, amelyet mindenki mint az abszolút jót ünnepel, miközben önmagában semmilyen értelme nincs. A szabadság fogalmának ugyanis csak akkor lehet értelme, ha tisztázzuk az „előjelét” is, vagyis azt, hogy a szakrális rend egyensúlyának alázatos szolgálatára irányuló szabadságról van-e szó, vagy éppen ellenkezőleg, e szakrális rend teljes felszámolására irányuló szabadságról.
A válasz e kérdésre már csak azért is elengedhetetlen, mert a francia forradalom deklaráltan a szakrális rend brutálisan kegyetlen lerombolására irányuló szabadságot óhajtotta elérni.
A 19. századi liberalizmus már kicsit óvatosabban fogalmazott, és úgy vélte, hogy az „én szabadságom ott végződik, ahol ezzel mások szabadságába ütköznék”. Ez már „konkrétabb”, de ha így értelmezzük, akkor valójában nincs és nem is lehet szabadság, amit annak hiszünk, az nem más, mint egymás kölcsönös sakkban tartása.
Mint a MAD (Mutually Assured Distruction), vagyis a kölcsönös elrettentés rendszere az atomfegyverek világában.
Bárhogy is kerülgetjük, szabadság csak akkor és úgy valósul meg, ha az ember szelídséggel, türelemmel, alázattal igyekszik megérteni a létezés lényegét, majd igyekszik az így megértett létbe beilleszkedni.
Ám a nyugatias modernitás létértelmezési logikája és erre épülő lét-berendezkedése totálisan szembe megy ezzel, vagyis az általa értelmezett szabadság, ami e hármas jelszóban is szerepel, az a lét-pusztítás „szabadsága”, amit ugyan lehet ünnepelni, de akkor nem kell csodálkozni a világ által ma átélt borzalmakon, amelyek logikus következményei mindennek.
Az egyenlőség fogalma lételméletileg azért hamis, mert az emberi létezés lényege egy végtelen szellemi hierarchia,
vagyis a „szent uralma” (ami a hierarchia magyar fordítása). Ez a hierarchia örök, evilági, „időbe vetett” hatalmak ezen soha nem lesznek képesek változtatni. Változtatni ugyan nem képesek, de folyamatos deformálására s degenerálására sajnos, igen. Az emberi világ akkor élheti át a szabadságot, ha ebben a végtelen szellemi hierarchiában mindenki „rálát” magára és az alatta lévőkre, akiket atyai jóindulattal segít a létmegértésben, miközben gyermeki alázattal tekint azokra, akik e hierarchikus rendben felette állnak.
Méghogy felette? Kérdez vissza erre indulattal a tömegegyén, a globális minimál-én, hisz egyenlőség van!
Az egyenlőség fogalmának globális konstruktőrei elégedetten hátradőlnek, hisz a minimál-én abszolút önmagával azonos lényegként éli át azt, amit e konstruktőrök benne hamis identitásként felépítettek.
Megvalósul tehát az „egyenlőség” mert a hamis narratívák totális uralma mindenkire „egyenlően” és mindent meghatározó módon hat, és ezzel a kör bezárul.
Mindezek után már talán nem is nagyon lepődünk meg azon, hogy a harmadik fogalom, a testvériség teszi teljessé e destruktív uralmat. Miután a szabadság a rend lerombolásának „szabadsága”, az egyenlőség a „csinált” hamis világértelmezés legprimitívebb szintjének „egyenlővé” tétele, ezek után a „testvériség” mi lehetne más, mint a szeretet minden formájának földdel „egyenlővé” tétele.
Borítókép: Bogár László közgazdász
Forrás: MTI/Máthé Zoltán
