Közeleg az első nyilvános vita a két elnökjelölt között: Donald Trump és Joe Biden egy hónap múlva áll a kamerák elé.

A legfrissebb felmérés szerint elnökváltó hangulat van az Egyesült Államokban, a világpolitika felől nézve pedig rég volt ekkora tétje egy amerikai elnökválasztásnak, mint most.

Trump szombat este ismertette programját a washingtoni Libertárius Nemzeti Konvención.

„Donald Trump számára a republikánus párton belül és kívül is rendkívül fontos cél a koalíció építése. A legfontosabb üzenet, amit a Libertárius Nemzeti Konvención résztvevő politikusok és vendégek világosan elmondtak, hogy nem fognak Bidenre szavazni. Ez Trump számára jó, a kérdés csak az, hogy hányan fognak majd mellé állni. Ha csak a harmadát nézzük a regisztrált szavazóinak, akkor így többen voksolnak majd rá, mint 4 évvel ezelőtt, amikor a csatatérállamokban Joe Biden nyert” – fogalmazott az M1-nek Kiss Rajmund, az MCC diplomáciai műhelyének vezetője,

aki szerint minél szélesebb koalíciót tud az korábbi elnök építeni a következő hetekben, hónapokban, annál biztosabb lehet benne, hogy megnyeri az elnökválasztást.

A szakértő szerint ha a Libertárius Párt 750 ezres látszámú szavazótáborának csak a harmada, azaz 250 ezer ember is beáll Trump mögé, az kulcsfontosságú lehet a választás kimenetele szempontjából.

„Ami azonban még fontosabb, hogy Trumpnak minél szélesebb réteget kell megtalálnia, hiszen az Egyesült Államokban egy erős elnökváltó hangulat uralkodik, érezhető, hogy az emberek nem támogatják a jelenlegi politikát. A koalícióépítéshez garanciák kellenek, és egy hiteles karizmatikus politikus.

Az emberek csalódottak a migrációs politika miatt, az infláció és a gazdasági helyzet miatt és a külpolitika miatt is, tehát az idő tényleg megérett a változásra” – fejtette ki Kiss Rajmund.

„Ez pedig Magyarország számára is nagyon fontos, Trump ugyanis azt mondta, hogy meg fogja szüntetni a konfliktust a Közel-Keleten és nekünk, magyaroknak még fontosabb, hogy béketárgyalásokat fog kezdeményezni, és ha kell vezetni Oroszország és Ukrajna között” – jelentette ki az MCC diplomáciai műhelyének vezetője, aki szerint a napokban megjelent közvélemény-kutatás is azt mutatja, hogy

már az úgynevezett billegő államokban is Donald Trump vezet.

„A korábbi elnököt nyugodtan mondhatjuk kiegyensúlyozottnak és stabilnak, de november még messze van, addig még sok víz lefolyik nemcsak a Dunán, de a Hudson folyón is” – zárta Kiss Rajmund.

Híradó.hu

Borítókép: Donald Trump számára a republikánus párton belül és kívül is rendkívül fontos cél a koalíció építése
Forrás: MTI/EPA/Tess Crowley