Abból, ahogy kedves nyugati szövetségeseink manapság egyébként viselkednek velünk, nem tűnik úgy, hogy eltűrnék a semlegességünket. Bálint Botond írása.
Mit tegyünk, ha a NATO csapatokat küld Ukrajnába és kitör a nagy háború? Ezt a kérdést, sajnos, úgy is fel lehet tenni: mit csináljon Magyarország, ha a NATO államainak többsége, a jogi helyzettől függetlenül, de facto belép az ukránok oldalán a háborúba? Az, hogy ez a kérdés, az összes többi, háborúhoz szükséges lépéshez hasonlóan (sorkötelezettség, az Ukrajnával határos országok aktív légvédelmi zónájának kiterjesztése és orosz eszközök lelövése Ukrajna felett stb.), folyamatosan szerepel a nyugati politikusok nyilatkozataiban, azt mutatja, hogy az ukránok már nem bírják sokáig segítség nélkül.
És azt, hogy sok őrültnek nem opció az ukránok veresége, vagy egy olyan tűzszünet, esetleg béke, amely a jelenlegi frontvonalakon húzza meg a határokat. Ha marad cselekvőképes ukrán állam egyáltalán és nem kell kezelni egy teljes dezintegrációt is.
A kérdés az, hogy az USA mit gondol erről? Tényleg teljesen irracionális azt képzelni, hogy a választások előtt a Biden-adminisztráció hivatalosan, NATO-kötelékben csapatokat küldene Ukrajnába? Bármiféle misszióra, még formailag békefenntartó feladatra sem, mondjuk a Dnyeper nyugati partjához. Hát az.
Biden amúgy sem acélos esélyeit vagy a helyére lépő még ismeretlen figuráét drasztikusan rontaná ez, még akkor is, ha a beavatkozás nem vezetne azonnal eszkalációhoz.
A NATO védelmi szövetségből lassan támadó, terjeszkedő jellegű katonai szövetséggé válik.
Meghatározó tagjai, vezetői azonban lassan a védelem feltételévé akarják tenni a támadó, offenzív, befolyáskiterjesztő műveletekben való kritikátlan részvételt. Ki lehet-e ebből maradni?
Háborút nemcsak hadüzenettel, vagy „különleges katonai művelettel” lehet kezdeni, hanem olyan, más hatalmak érdekszférájában való terjeszkedéssel is, amely a másik felet készteti valamiféle akcióra.
Nyilván a nyugati álláspont az, hogy a keleti védelmi terjeszkedés nem offenzív jellegű, az oroszok nyugatra irányuló akciói viszont azok. A nyugati retorika, ami természetesen definíció szerint propaganda is, most nevezi át „védelemnek” azokat a NATO-területen kívüli megelőző katonai akciókat, amelyek lehetősége ez idáig fel sem merülhetett a NATO alapszerződésének betűje szerint.
Van-e esélyünk rá, hogy egy NATO által kezdeményezett NATO-orosz konfliktusban semlegesek maradjunk?
Ha az oroszok támadják meg a NATO-t vagy annak egy vagy több tagállamát, akkor természetesen nem kérdés, hogy részt kell vennünk a védekezésben. De egy ukrán területen bekövetkező és esetleg onnan NATO-területre átcsapó NATO-orosz konfliktus, fegyveres összecsapás nem számít szükségszerűen olyan támadásnak, amelyre a NATO-szerződés vonatkozik.
A NATO ugyanis csak nem provokált fegyveres támadás esetén védi a tagjait. Ha tehát, mondjuk, Észtország megtámadja Oroszországot és az oroszok utána elfoglalják az országot, ha más NATO-ország területét nem támadják meg közben, akkor nem szükségszerűen lép életbe az a bizonyos közös védelem.
Ez értelmezés kérdése látszólag, de valójában nem az. Ukrajna nem NATO-ország, nem NATO-terület. A NATO-szerződés alapján bizonyosan nem jogosult védelemre. Az orosz támadás pont azt akarja megakadályozni, hogy NATO-tag legyen és ezzel egy újabb határszakaszon jelenjen meg egy Oroszországgal ellenséges „védelmi szövetség” az orosz magterületek közvetlen szomszédságában. Ehhez képest a nyugat egyre inkább úgy viselkedik, mintha nem csak erkölcsi, hanem szerződéses kötelessége is lenne megvédeni Ukrajnát.
Ennek az egész gondolatmenetnek semmi köze a NATO alapszerződéséhez, a katonai logikához, ez teljes egészében politika.
Magyarország és minden kelet-európai ország is, az orosz birodalmi törekvések megelőzése érdekében lépett be a NATO-ba. Az a lehetőség fel sem merült, hogy ez a tagság egy Oroszország elleni megelőző háborúhoz vezet egy negyed évszázadon belül, és ezt a háborút az orosz birodalom határvidékén kell megvívnunk.
Most ugyanis erről van szó. Ez a háború pontosan olyan megelőző háború lehet, mint amilyent a németek indítottak 1941-ben.
A nyugatnak ugyanis be kell mennie Ukrajnába ahhoz, hogy az ne az oroszoké legyen. Nem is tudom, hogy orosz propagandának számít-e annak a kimondása, hogy Ukrajna csak akkor lehet szabad, demokratikus ország, ha nyugati csapatok állomásoznak a területén, sőt akár harcolnak is ott a megszállók ellen.
Mondjuk, most már érti az ember, hogy miért nem volt képes az emberek nagy része elfogadni azt az értelmezést, miszerint 1944-45-ben két népirtó diktatúra harcolt egymással Magyarország területén, felhasználva a magyarokat és minden vagyonukat a saját céljai érdekében.
Ha a németek győznek, ők is pont ugyanúgy gyarmatosítottak volna bennünket, mint később a szovjetek. Most ugyanúgy akarnak bennünket felhasználni az oroszok ellen, mint akkor. Természetesen csak és kizárólag a saját jól felfogott érdekünkben, Európa népeinek és az ukránok szabadságáért.
Lehetünk-e semlegesek? Svájc és Ausztria is semleges katonai értelemben, de ők a haditechnika korábbi korszakaiban sem feküdtek a nagy háborúk felvonulási útvonalain.
Persze ők lehetnek is semlegesek, hiszen nem fenyegeti őket semmiféle támadás és kimaradásuk ebből a katonai szövetségből a nyugatnak annyira nem kényelmetlen. De Magyarország számára a NATO-tagság a kisantant jellegű tendenciák elleni védelem is, illetve a destabilizálódásra hajlamos Balkánon bármikor széteshet egy állam vagy kitörhet egy háború.
Abból, ahogy kedves nyugati szövetségeseink manapság egyébként viselkednek velünk, nem tűnik úgy, hogy eltűrnék a semlegességünket.
Egyszerűen elfogadhatatlan a számukra, hogy mi ne áldozzuk az életünket és a vérünket fel az ő nagy közös európai céljaikért, csak élvezzük az esetleges győzelem gyümölcseit, például azt a jövőbeni békét, amelyet állítólag ennek a háborúnak az útján lehet elérni.
Amikor német politikusok összeurópai sorkötelezettségről kezdenek el fecsegni, illetve olyan összeurópai hadseregről, amelynek az ő értékeik alapján Brüsszelből és Berlinből parancsolnak, 1941 szellemét idézik meg, de még inkább 1944-45-ét. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megint idegen földön vérezzünk el.
Európa az első világháborúért a világban betöltött vezető szerepével fizetett, a második miatt pedig elvesztette az önállóságát és a stratégia döntési szabadságát. A harmadik nagy háborúért vajon mivel fizetünk majd? A jólétünkkel és a személyes szabadságunkkal is? Vagy még az országainkat is elveszítjük? És még sokkal rosszabb is lehet.
Borítókép: A NATO védelmi szövetségből lassan támadó, terjeszkedő jellegű katonai szövetséggé válik
Forrás: Unspash.com
