A hazai és külföldi haladósajtó szelektív vakságban szenved, és valamilyen furcsa oknál fogva csak pár ezer embert látott Európa legnagyobb békepárti rendezvényén – de tőlük nem is nagyon vár mást az ember. Nézzük inkább, mit mondanak a tudományos módszerek.

Bevett szokás, hogy a tömegrendezvények után a szervezők és az ellentábor is elkezdi megtippelni a résztvevők számát, de kinek érdemes hinni? Egy koncerten egyszerű dolga van az embernek. Az eladott jegyek és férőhelyek alapján pontos számot kaphatunk, de egy Békemenet esetében már más a helyzet. Ilyenkor érdemes segítségül hívni az internetet és a modern technológiát.

Pontos számot még így sem kapunk, de egy például félmilliós tömeg esetében +/- 10000 ember nem is biztos, hogy igazán számít.

Egy tömegrendezvény közepéről nehéz megmondani, hogy pontosan mekkora is a tömeg. Erre jó a légi felvétel. Szijjártó Péter tegnap egy ilyen felvételt tett közzé a Facebook-oldalán:

Ebből persze még nem derül ki, hogy mégis mekkora volt a szombati Békemenet, de a menet eleje már a Magit hídon jár (ahol már alapból óriási tömeg várakozott), a sor végét pedig még nem lehet látni. Amatőr felvétel is készült a helyszínről egy külföldi YouTube-er, Ignaz Bearth által:

Pontos számot még így sem kapunk, de itt azért már érezhető, hogy mekkora volt a tömeg.

Hány embert látott az ellenzék? Egyszerű: keveset.

A hazai és külföldi haladósajtó továbbra is szelektív vakságban szenved, és valamilyen furcsa oknál fogva csak pár ezer embert látott, de tőlük nem is nagyon vár mást az ember. Európa egyik legnagyobb hírügynöksége, a Reuters például azzal a címmel hozta le a Békemenetről szóló írását, hogy „Több ezren tüntettek Orbán mellett az uniós szavazás előtt”.

Már az „ezrek” sem stimmel, de az is árulkodó, hogy a tüntetés békepárti mivoltát meg sem említik a címben.

Persze az is beszédes, hogy a máskor oly hangos ellenzéki hírportálok most valahogy nem kezdtek vad számháborúba. Magyar Péter rendezvényeit követően szinte egymást túllicitálva dobálóztak százezres számokkal és tudományos mérési módszerekkel, most viszont valahogy hallgatnak… és ez a legbeszédesebb.

Kivéve a Népszava. Nekik nem szóltak, hogy most jobb lenne csöndben maradni. Ők már a menet előtt azon örömködtek, hogy nem telt meg a Széchényi tér, csúfos kudarc lesz a Békemenet.

Most pedig lássuk a valós adatokhoz legközelebb álló számokat.

A mapchecking.com nevű weboldal viszonylag valós képet tud adni a tömeg létszámáról. A Pesti Srácok 4 fő/m2-es aránnyal számolt, de a szerző rámutat: érdemes leszögezni, hogy a belső rétegekben, a színpadhoz közel ez a szám mindig magasabb, a peremen pedig alacsonyabb.

Alsó-nagyrét

A tömeg az Alsó Nagyréten a Békemeneten
Forrás: Pesti Srácok

Margit-híd

A tömeg a Mrgit-hídon
Forrás: Pesti Srácok

Rakpart

A tömeg a rakparton
Forrás: Pesti srácok

Nem egy bonyolult művelet kiszámolni, hogy CSAK a fenti mérések alapján 411 000 ember jön ki, de egyáltalán nem kizárt, hogy a valós szám ennél valamennyivel magasabb. Nagyvonalúan azt mondhatjuk, hogy a létszám valahol 420 000 és 500 000 között lehetett (ezen mérések alapján).

Magyarország kritikusai ettől függetlenül joggal állíthatják, hogy egy Békemenet miatt Oroszország és Ukrajna még nem köt békét… és igazuk is van.

Békét csak az hoz, ha a felek leteszik a fegyvert, tárgyalóasztalhoz ülnek, a Nyugat pedig nem locsolja tovább a tűzre az olajat és táplálja a háborús gépezetet.

Európa nem akar és nem is képes megnyerni egy újabb világháborút, viszont elég befolyásos ahhoz, hogy tető alá hozzon egy béketárgyalást. Fegyverszállítás és az amerikai fegyveripar érdekeinek kiszolgálása helyett ezen kellene inkább dolgozni.

Pesti Srácok