Tavaly büntetlenül megtehették az idén is bepróbálkoznak a magyar katonatemető meggyalázásával.

Június 13-án ismét az úzvölgyi katonatemetőbe vonul a Calea Neamului (A Nemzet Útja). A magyarellenes szervezet vezetője, Mihai Tîrnoveanu Facebook oldalán azt is közölte, hogy május végén kihallgatta a brassói rendőrség.

„Istennel megyünk előre a Román Nemzet Győzelméért! Úzvölgyében leszünk Urunk Mennybemenetele napján, a Hősök Napján, csütörtökön, június 13-án, 17 órakor” – írta a Calea Neamului vezére.

Tîrnoveanu néhány nappal ezelőtt arról is beszámolt, hogy május 22-én a brassói rendőrség kihallgatta „a betegségek leküzdésének meghiúsítása”, a háborús bűnökért felelős személyek kultusza, valamint legionárius személyek és szimbólumok nyilvános népszerűsítése miatt.

A rendőrségi dosszié 2021-es, azaz három évvel később kezdődött vizsgálatról van szó – derül ki Mihai Tîrnoveanu Facebook bejegyzéséből.

Tavaly július elején a Calea Neamului egyesület szervezésében mintegy százan érkeztek meg az előre meghirdetett időpontra az úzvölgyi katonatemetőhöz, és százötven fakeresztet állítottak a korábban illegálisan elhelyezett, majd bírósági döntés hatására eltávolított ötven betonkereszt helyett.

Mint ismert, a Bákó megyei Dormánfalva (Dormănești) korábban azoknak a román katonáknak állított önkényesen emléket, akikről azt tartják, hogy ott vannak eltemetve, azonban csakhamar kiderült, és még a román hatóságok is elismerték, hogy az első és második világháborúban elesett román katonákat nem ott, hanem a comănești-i hősök temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Április végén vádemelés nélkül lezárta a csíkszeredai ügyészség az úzvölgyi temető ügyében tavaly ellene indított büntetőeljárást. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke akkor a Maszol megkeresésére elmondta, megfellebbezik a döntést.

Legutóbbi székelyföldi akciójukon, március 21-én Târnoveanu és csapata Sepsiszentgyörgy főterén órákon keresztül, rendkívül hangosan bömböltette a román hazafias dalokat, zavarva ezzel a környékbeli intézmények és iskolák tevékenységét, de a közeli katolikus temetőben éppen zajló temetés békéjét is feldúlta.

Maszol.ro

Borítókép: Így nézett ki tavaly a temetőfoglalás
Forrás: Maszol.ro