Június 4-e, a nemzeti összetartozás napja tiszteletére a CÖF Klub Miskolc is meggyújtotta az összetartozásunk tüzét Miskolcon, a népkerti országzászló mellett, a CÖF Klub Miskolc Trianon-fájánál. Az emlékezés napján este 8 órától Trianonra emlékeztek, majd a tűz meggyújtása után koszorút helyeztek el a népkerti országzászlónál. 

A Himnusz és a Székely-himnusz eléneklését követően Vass László István köszöntője után Ferenczyné Lendeczky Katalin olvasta fel Padányi Viktor Consummatum est című írását, utána Dr. Jacsó Pál saját lélekindító költeményét szavalta, majd Asztalos Julianna mondta el Ruttkay Arnold – Nem volt még elég? című versét, végül Kardos Katalin szavalta Konrad Sutarski Trianon című versét.

Az irodalmi összeállítás végén Vass László István olvasta fel Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak, Trianon emléknapjára című írását. A Dr. Romhányi Róbert hegedűkíséretével előadott „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország” című dal meghallgatása után a Szózat eléneklésével zárták megemlékezésüket. Az összetartozás érzését a Csíkzsögödön született Bakó Mária által viselt ruházat is erősítette.