Az ügyészség megállapította, hogy Sulyok Tamás sem csalást, sem hivatali visszaélést nem követett el.

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség csütörtöki határozatával – a törvényes határidőn belül – elutasította Dobrev Klára hivatali visszaélés, csalás és más bűncselekmények miatt, Sulyok Tamás köztársasági elnököt érintően tett feljelentését – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) az MTI-vel.

Azt írták, Dobrev Klára feljelentése szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök a 2014 és 2019 közötti időszakban alkotmánybíróként jogosulatlanul vette fel a fizetését, mert nem jelentette be az összeférhetetlenségét. Sulyok Tamás a feljelentő állítása szerint ezzel a magatartásával csalást és hivatali visszaélést követett el – tették hozzá.

A nyomozó ügyészség rendelkezésére álló adatok szerint – Dobrev Klára feljelentésével szemben – Sulyok Tamás már alkotmánybírói jelölését követően, de még a megválasztását megelőzően kérte ügyvédi tevékenységének szüneteltetését – írták. A Szegedi Ügyvédi Kamara a 2014. szeptember 24-én hozott határozatával tudomásul vette, hogy Sulyok Tamás ettől a naptól kezdve határozatlan ideig szünetelteti ügyvédi tevékenységét kamarai tagságának fenntartása mellett, a szünetelés idejére helyettes ügyvédről gondoskodott – fűzték hozzá.

Sulyok Tamás a kamara felhívására 2019-ben újra úgy nyilatkozott, hogy továbbra is szünetelteti ügyvédi tevékenységét alkotmánybírói hivatása miatt. A Magyar Ügyvédi Kamara által vezetett országos ügyvédi nyilvántartás 2018. január 1-jétől működik, ezért az a 2014. évi határozatot nem tartalmazza, így a szünetelés dátumaként a 2019-es nyilatkozat keltét vezették fel.

Az ügyvédi tevékenység szüneteltetésének kezdetétől fogva a Sulyok Tamás által még ügyvédként vállalt kötelezettségeket és jogokat a helyettesítő ügyvéd gyakorolta. A feljelentésben megjelölt cégek vonatkozásában a kézbesítési megbízotti tevékenységet Sulyok Tamás még ügyvédként, alkotmánybírói jelölését megelőzően vállalta el, az ügyvédi tevékenység szünetelését követően ezen szerződések alapján a helyettese volt jogosult eljárni – ismertették.

Az ügyészségi közlemény kitér arra, hogy a bárki által megtekinthető cégbírósági adatok szerint a Sulyok Tamást helyettesítő ügyvéd a cégbíróságnak mindkét cég vonatkozásában bejelentette, hogy bár a szerződést még Sulyok Tamás kötötte ügyvédként, de az ügyvédi tevékenységének szünetelése alatt ő látja el helyette ezeket a feladatokat is.

A kézbesítési megbízotti cím egyébként az ügyvédi iroda címe volt, így a kézbesített iratokat Sulyok Tamás nem, csak a helyettese volt jogosult és köteles átvenni. A rendelkezésre álló adatok szerint Sulyok Tamás az alkotmánybíróvá történt megválasztását követően ügyvédi – és így kézbesítési megbízotti – tevékenységből származó díjazásban nem részesült – hangsúlyozta a KNYF közleménye.

Mivel Sulyok Tamás alkotmánybíróként nem látott el ügyvédi tevékenységet, ennek keretében kézbesítési megbízotti tevékenységet sem, így alkotmánybírói szolgálatának ideje alatt jogszerűen vette föl alkotmánybírósági juttatásait, ezzel sem csalást, sem hivatali visszaélést nem követett el – szögezték le közleményükben.

A Dobrev Klára beadványában sérelmezett mezőgazdasági földterületeket érintő szerződéskötésekkel összefüggésben esetlegesen felmerülő cselekmények elévülés miatt nyomozás keretében nem vizsgálhatók, a feljelentés elutasítása mellett az ügyészség közérdekvédelmi szakága vizsgálja, hogy szükséges-e, illetve lehetséges-e magánjogi intézkedést tenni e tárgyban – áll a közleményben.

MTI

Címlapkép: Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselõje, a DK-MSZP-Párbeszéd európai parlamenti listavezetõje beszédet mond a DK-MSZP-Párbeszéd közös kampányrendezvényén Ajkán 2024. május 10-én.
MTI/Vasvári Tamás